Németh Juci, a Nemjuci zenekar frontembere az Anima Sound Systemmel kezdte, 2008-ban alapított saját zenekart, de emellett a Budapest Bár zenekar oszlopos tagja, tavaly decembertől pedig hivatalosan is turkálótulajdonos. Vezetett tévéműsort, néha feltűnik filmekben vagy színházban, de nem akar színésznő lenni. Az angolul éneklés hátrányairól is beszélgettünk, és arról, hogy miért nem reklámozza az ország a tehetségeit.
Sok dologgal foglalkozol, ott van a Nemjuci, ami a zenekarod, a Nemruci, ami a tavaly télen nyitott turkálód, és Budapest Bárban is énekelsz. Ha muszáj lenne, állítanál sorrendet?
Nem igazán tudnék. Mindent, amit csinálok, lelkesen, szívből teszem. Csak kényszerből soha, akkor inkább éhen halok.
Meg tudnál élni mondjuk, csak a turkálódból?
Dehogy, az csak egy erős hobbi. Annak is fogom fel, és az a jó a butikban, hogy nincs is ráerőltetve az a fajta szellemiség, hogy ebből ki kell kitermelnem a megélhetésem, mert az nagyon erőszakos lenne, így meg van egy könnyedség benne. Azért jó nullára kijönni, nem szeretem mínuszban látni, de nem ez a lényeg.
Újra játsszátok a Szerencsés Flótás című darabot, amiből tavaly nyáron három előadás ment le. Idén részben új szereposztással fog futni. Hiányzott a színjátszás?
Annyi mindent csinálok, hogy abból a szempontból nem, viszont érdekes dolog volt egy színpadon lennem Fekete Ernővel, Keresztes Tomival úgy, hogy nem vagyok gyakorlott színész. És még nem is játszhatok akárhogy, hiszen van egy komoly nívója ennek a dolognak, amibe be kellett illeszkedni, de Vili (Vajdai Vilmos - a szerk.) bízott bennem, és végülis én is magamban. Kellett, hogy azt gondoljam, jó ez a szerep nekem, és egyébként tényleg nem is volt rossz. Azt hiszem, meg tudtak volna fogni egy másik karakterrel, de nem a dívával – hajajj, az testhezálló volt!
Színészkednél még?
Jó felfedeznie az embernek más oldalát is, nagyon érdekes, hogy tudsz érvényesülni egy ilyen közegben, de valahol azért meg kell húzni a határt. Nekem már a Budapest Bár és a Nemjuci is kettős dolog, ott is érzem, hogy az energiáim el vannak osztva, és akkor még ott a butik. Ha most elindítanám a színész vonalat, nagyon szétszedném magam, és az semminek nem tesz jót. A Flótás tök jó, ha valami kecsegtető jön, nyilván átgondolom, de nem keresem állandóra ezt a dolgot.
Ti, zenészek ki tudtok maradni a politikából?
Ki, de véleményünk azért van, és a kulturális élethez tartozó művészek, alkotók nagyon is érzik, hogy ki, milyen mértékben pártfogolja a tehetségeket az országban. Érezzük a bőrünkön mi is, hogy ki uralkodik, és mennyire érdekli a kulturális élet itthon. Iszonyat sok dolog van, ami viszi a pénzt a zenélésben, mert rengeteg költséggel jár egy zenekart elindítani, eltartani, fenntartani, és ezt iszonyúan nehéz mostanában kitermelni. 15 éve vagyok a pályán, de csak a Nemjuciból nem élnék meg. És nem azért, mert a zenekarom ne szeretnék az emberek: azért, mert ha nem magyarul énekelsz és rockzenészt játszol, perifériára kerülsz, nem ad le a rádió annyit. Itthon az emberek szeretnek berúgni, mulatni, amivel baj nincs, de nehéz feltornászni magasra egy olyan koncertet, ahol a zenére oda is kell figyelni. Vagy éppenséggel angolul nyomod, vagy egyszerűen csak önmagad adod mindenféle hatásvadász dolog nélkül. Az ilyen típusú figyelemre már nincs kapacitás. Iszonyatosan lecsökkentek vidéken a koncertlátogatottságok, de ahogy van a Petőfi Rádióban egy magyar slágered, megfogtad az Isten lábát. Ha meg nincs, akkor meg lehúznak a vécén. Kicsit szélsőséges a dolog. Nyilván engem ez a dolog jobban zavar, mint azt a magyarul éneklő zenészt, akit ez a probláma nem érint.
Akkor nem gondolod, hogy mégis magyarul kéne énekelni?
Kéne, lehet, meg az is lehet, hogy meg kéne műttetnem a melleimet is, mert akkor még többen járnának a koncertekre. Hát szarok rá. Kis mellem van és angolul énekelek. Ez vagyok én. Most. És nem azért mert megalkuvó lennék, de ha majd érdekelni fog, hogy milyen lenne magyarul énekelni, akkor lesz magyar számom. Sokszor megkapom, hogy mivel a Budapest Bárban magyarul énekelek, hallják, hogy abban teljesen más a hangszínem. Nem rosszabb, nem jobb, csak más, ezért kicsit kíváncsi is vagyok. Az új gitárossal a Nemjuciban tök más jellegű számokat írunk, mint amik öt éve angolul íródtak. Már próbálgatom rá a magyar szöveget, pont emiatt, mert más a jelleg, de nehezen megy még, mert nem vagyok költő típus, nem jönnek úgy a szavak, mint mondjuk a Lovasinak, és nincs annyira erős közlésvágyam sem. Sokkal zenecentrikusabb vagyok, ez nekem egy nehéz feladat, de egyébként érdekel. Ha majd csinálok egy a Nemjucihoz illő, jó magyar slágert, ami nem erőltetett, és nem azért születik, hogy kinyaljam valakinek a seggét, akkor oké, de amíg ez receptszerűen menne na, azt nem.
Felhúztad magad; sokat piszkálnak ezzel?
Igen. Mert nem szeretném, ha ez lenne a motiváció. Szörnyű, hogy van egy elképzelésed a világról, de azt nem csinálhatod meg. Miért ne énekelhetnék angolul, miért kapok ettől kevesebb figyelmet? Engem ez nagyon zavar, mert úgy érzem kisebbségben vagyok. Ha magyarul énekelnék, ez az egész problémakör nem létezne. De így, hogy beleszorulok ebbe a kisebbségbe, így azt mondom, kapjátok be, hogy csak az a jó, ami magyar. Az országnak az is baja, hogy nem koncentrálnak a kifejezetten jó dolgokra, amik építenék az imidzsünket. Most voltunk a Budapest Bárral Boldogkőváralján, Tokaj felé, és van ott egy középkori vár. Olyan szép a táj és az egész, hogy el voltunk ájulva, és életünkben nem hallottunk, nem is tudunk róla. Olyan rossz, hogy mondjuk, van egy piacképes zenekar, amelyik angolul énekel, és ezt el tudná adni jó szakember (amiből túl sok nincs itthon) Európának, de Magyarország nem akarja jól eladni magát a többi nemzet előtt. Pedig lenne miből válogatni. Ebből a szempontból is lehetne nézni egy nyelvet. Miért nem mutogatjuk magunkat, hogy egy csomó szép helyünk és okos emberünk van? Annyira rossz, hogy ezekre olyan kevés figyelem jut, és ez a baj a zenével is: mindenki ellavírozgat egy kis piacon, vannak unásig ismételt zenekarok, de totálisan belterjes az egész. Persze én nem magyar nyelv ellenes vagyok. Abszolút nem. De hagyjanak békén, és én hadd akarjam azt csinálni, amit szeretnék, ne kelljen úgy ugrálni, ahogy más fütyül.
Hát, amúgy is irigy nemzet vagyunk.
Az irigység itthon szerintem abból indul, hogy valaki méltatlannak, igazságtalannak találja a helyzetét valamiben. Nem megbecsültnek. Más meg úgy kap lehetőséget, hogy nincs hozzá tehetsége vagy befektetett energiája. Ilyenkor jön az irigység, tuti, de ez nem mindegy, miből fakad. Az igazságtalanság sokszor elégedetlenséget szül. De ha mindenünk meglenne, tartok tőle, akkor is elégedetlenek lennénk. Na, például ezt az emberi tulajdonságot utálom.
Fesztiválokra mentek az idén?
Persze, szinte mindegyiken vagyunk, és ez így önmagában is nagy szám, mert nem olyan egyértelmű dolog ez manapság, mint rég volt. Nagy a szűrés, sok a taktikázás: ki-mennyiért-milyen közönség-mennyit hoz. Néha meg totál véletlenek miatt marad ki valaki fesztiválokról. Fejetlenség vagy beleszarás van, tisztelet a kivételnek. Szóval örülök, hogy mi a legtöbb fesztiválon ott vagyunk.
Melyik fesztivál a kedvenced?
Talán az orfűit szeretem a legjobban, emberléptékű. De a közönség a Campuson és Hegyalján is mindig kivételes szeretetet ad, igazából mindegyik hangulata izgalmas még mindig. A marketingszagúaktól viszont fáradok, nagyon is. Túl sok. Csak a pénzről szólnak.
És a Budapest Bárral is mentek?
Az idén nem nagyon. Tavaly mindenhol voltunk, az idén másfelé nyit a banda, inkább külföld és más jellegű koncertek vannak. A Szigetre azért megyünk.
Velük viszont voltál Brazíliában és New Yorkban. Az milyen volt?
Sokat játszottunk. Minden nap szinte. Ami pihenés volt, az az első egy hét volt Lovasival, Eszterrel, aki a Budapest Bár egyik szervezője, és Frenkkel, Rio de Janeiroban és az Iguazu vízesésnél. Hát az csodás volt. Az első pár nap lázas betegen köhögtem, ez kicsit megkeserítette, de amúgy nagyon jó volt megérkezni, rögtön leégni, és dinnyét meg mangót enni április elején, és megismerkedni az azóta nagy kedvencemmel, az acai-val, ami egy gyümölcs.
És a közönség?
Az fantasztikus volt! Egy tök ismeretlen zenekart minden szám után felállva tapsoltak, ami számunkra érthetetlen volt. Aztán odamentek százan a cimbalomhoz, mindenféle korosztályból, és kérték, hogy játsszon rajta a Misi, mert ez számukra tök érdekes. Itt érezetm azt, hogy emberek, ébresztő! Egy csomó mindennek lehet örülni is, meg élvezni is. Mert ott aztán örülnek. Nagyon sok szegény ember van, és keserűséget mégsem látsz az arcukon. De Brazília után nehéz volt még egy olyan nagyvárost befogadni, mint New York, nem is tudtam. Ennyi toronyház, annyira más volt, nem értettem, miért kell rajongani a building-ekért. Ráadásul elkezdtem félni a repüléstől, végigbőgtem a Sao Paolo-New York járatot. Közben összeismerkedtem brazilokkal, akik elképesztően jófejek, kimennék most így újra Brazíliába, de sajnos emiatt a frissen jött pánik miatt most kétszer is meg fogom gondolni, hogy kirepüljek-e.
Mi lennél, ha nem énekesnő?
Sminkes. Szerelmes vagyok ebbe a dologba, holott magának a kifutók világának, a felesleg termelésének az ideológiáját nem támogatom, pláne a mértékét és a mennyiségét. Csak a modelleknek a karakterét nézem, nem is nagyon a ruhákat. Alapvetően természetességpárti vagyok, furcsa, hogy mégis ennyire vonzódom hozzá.
Stylist?
Á, az nagyon nehéz szakma. Én is csak most kezdem el megtalálni saját magam, és még most sem mindig sikerül. Még nem tartok ott.
Az utolsó Ki mit tud-on még indultál, ma is megtennéd, elindulnál egy tehetségkutatón?
Á, nem. Szoktak hívni zsűritagnak, műsorvezetőnek, vagy énektanárnak, de nem. Mert az nem nekem való. De az azért gyanús, hogy ők mindig megértik és szó nélkül elfogadják, hogy nemet mondok rá, akármennyi pénzt is adnának. És végül mindig azt mondják, hogy jól teszem, ha nem megyek. Ez azért furcsa. Szóval nem indulnék, csak a nagymamám szokta hiányolni, hogy miért nem indulok, mert nem vagyok címlapokon, nem lát a tévében, ilyesmi, hehe.
Oké, a karriered rendben, gyerekszülés?
Majd jön. Ha az ember harmóniában van egy kapcsolatban, akkor felmerül a kérdés. De most ott van nekem a két unokahúgom, a keresztlányaim, és nagyon is jól látom, hogy van ennek egy olyan oldala, amit soha nem mondanak el, nem tanítanak meg, és hogy ez egy komoly dolog. Iszonyat felelősség, és nagyon leterhelő is tud lenni, ami az öröm mellett igenis egy komoly kihívás, persze ha valaki komolyan veszi. Én majd akkor szülök, ha jönni szeretne a gyerek. De akkor nagyon szívesen, mert imádnék anya lenni, csak nem erőltetem. Ha nem leszek anya, akkor is tudok boldog lenni, nem érzem azt, hogy mindenáron összefügg ez a dolog, hogy csak akkor leszek boldog felnőtt nő, ha szülök. Hol van az megírva? Én állandóan alkotok, nekem most nem szükségeltetik megint alkotni valamit. De persze lehet, hogy bekattan a biológiai óra...
Ahogy látom, te amúgy sem nagyon erőlteted a dolgokat..
Alapvetően ilyen alkat vagyok, meg be is bizonyosodott már, hogy nekem ez működik. Nekem az Animától kezdve minden így jött, hogy nem nagyon erőltettem. Bár tudom, hogy ez egy szerencsés csillagzat alatt születés, vannak küzdelmesebb életek is. De azért küzdök én is épp eleget, csak azt kevesen látják.
