Pont azon törtem a fejem, hogyan lehetséges, hogy régen olyan sok izgalmas gyerekeknek szóló tévéfilm készült, és hogy milyen jó is lenne, ha valaki ilyeneket csinálna. Erre tessék, ha nem is tévé, de mozi: itt van Balogh György, aki hét év után be tudta végre fejezni Tüskevár című filmjét, amiben ráadásul hiába játszik Eperjes Károly, mégis Kovács Lajos a Matula, tehát akár jó is kisülhet belőle. Az amúgy nem rendező, mégis rendező a sajtóvetítés előtt rögtön két mondattal is megijesztett: azt állította ugyanis, hogy a filmje nagyon lassú (99 perc), és hogy szeretne új műfajt teremteni. Ez utóbbival esküszöm, nem értem, miért hozakodnak mindig elő, olyan sok jó műfaj létezik.
Amit Balogh György próbál újítani, az feltételezem, a természetfilm vegyítve az unalommal és a napisorozatos jellemábrázolással. Kezdjük rögtön azzal, hogy értem én, hogy nincsen pénz, de azért időben csak el kéne helyezni a címadó regény szerzője által eredetileg az ötvenes évekre datált történetet. Megfelelően átdolgozott forgatókönyv híján ugyanis az történt, hogy Tutajos és Bütyök leragadt az időalagútban, míg a szigorúan sejtelmes matektanár Rékasi Károly(!) az utcán könnyed eleganciával sétált napjaink kosztümjében menyasszonyával, Détár Enikővel.
Mindegy, hagyjuk az időt, hiszen a film vidéken játszódik, ott nyilván meg is állt, takaros paraszt házak meg ma is vannak a Kis-Balaton lápvidékén, sőt hét éve is voltak. A forgatókönyvet is a rendező írta, neki hasonló gondolatai lehetnek vidékről, ezért aztán a többi szereplővel nincs nagy gond, Náncsi néni (Pogány Judit) főzi a finom pipilevest, ahogy tehette azt ötvenhat nyarán is, István bá (Eperjes Károly) szekerének a hangját is mindig megismeri, a városiakkal szigorúan levél útján kommunikálnak, és Matula bácsit tényleg magányos remete. Az alkotók nem akarták, hogy bárki is Bánhidi László híressé vált alakítását keresse a szerepben, Kovács Lajos pedig egy interjúban elárulta, westernhőst akart faragni az öregből. Ez, így utólag sok mindent megmagyaráz, és talán nem is lett volna rossz ötlet, de rendező hiányában (mert hát Baloghnak a forgatókönyvírás és műfajteremtés közben erre már nem maradt energiája) ez kivitelezhetetlen volt. Így aztán Kovács Lajos egy belassult, koránál jóval idősebbet játszó remete, aki olykor sokatmondón néz, mintha nem tudná eldönteni, azt árulja-e el Tutajosnak, hogy valójában ő az apja, vagy inkább beszámoljon a halálos betegségről, amiben szenved.
A képek olykor szépek, és lőni is tényleg szerethetett a főszerepet játszó Nagy Marcell, akinek jellemfejlődése olyan ügyesen van lejelezve, hogy néha magában beszél, nyilván azért, hogy mindenki értse, milyen egy városinak a nádasban. A fő baj, hogy Tutajos egyáltalán nem horgászik vagy evez jobban a végén, ez is csak le van jelezve, a néző meg örüljön azért, mert a film szereplői is láthatóan ennek örülnek nagyon. Azt, hogy Bütyök önmaga karikatúrája, vagy azt, hogy Tutajos leégésére, illetve annak filmben jelzett színére vágyik a fél női társadalom nyaranta, mind elnézné az ember, ha legalább történne valami a filmben. Mi végre különben a remake?
Persze azt is értem én, hogy majd most mehetnek megint a kisiskolások megnézni az egyik kötelező olvasmányt. De azért előbb adjuk oda nekik Fekete István regényét, mert higgyék el, abból nem csak az derül ki, hogy szép hely a láp, de gumicsizmát kell felvenni hozzá.
