Amikor néhány évvel ezelőtt elmentem egy mandalafestő jógahétvégére, biztos voltam benne, hogy én csak jógázni fogok, hiszen ecsetet utoljára iskoláskoromban vettem a kezembe, s akkor sem voltam ügyes a festésben. Bizonytalanságom és félelmeim miatt félrehúzódtam, és egyedül játszadoztam a színekkel, formákkal, a mozgással.
S egyszer csak megtörtént a csoda, mindenről megfeledkezve magával ragadott a kör és a körforgás misztikuma, megszűnt a külvilág, és én megalkottam életem első mandaláját. Csodálatosan szépnek láttam, és nagyon jól éreztem magam. Nyugodt, kipihent és boldog voltam, mintha testem-lelkem megtisztult volna. Azóta is egyre gyakrabban vágyom erre az élményre, és egy ideje segítek másoknak is megélni ezt.
A mandalák gyógyító hatását a modern pszichológia már Carl Gustav Jung óta alkalmazza. A svájci pszichoanalitikus volt az, aki felismerte, hogy az emberi lélek szerkezete is mandalához hasonló.
„A mandala a centrum. Ez a kifejeződése minden útnak. Út a középponthoz, az egyénné váláshoz… A mandala a mély én, a személyiség teljessége, amely ha minden jól megy, harmonikus.” (Jung, 1965)
Jung olyan eszközt fedezett fel bennünk, amellyel gyógyítóan hatunk önmagunkra és másokra. Tekinthetjük a mandalafestést gyógyító rituálénak vagy egyszerű terápiás eszköznek. Ugyanakkor olyan elfoglaltság, amely nyugalommal és koncentráltsággal ajándékoz meg bennünket. A mandalákban öntudatlanul ábrázolhatjuk – szimbolikusan – lelki konfliktusainkat, feszültségeinket, ráláthatunk kivetítődött belső világunkra.
Miközben festünk, és felszínre kerülnek érzéseink, mintegy megtisztulunk és elengedjük a negatív belső tartalmakat. Lehet, hogy a feszültségek, hangulatok különböző színekben, formákban fejeződnek ki, mégis azt tapasztaljuk, hogy a folyamat végére mandalánk harmóniát sugároz, mert alkotás közben gondolataink maguktól elrendeződtek, és érzéseink megváltoztak.
Rohanó és nyugtalan világunkban ez egy egészen különleges adomány. Nem kell hozzá más, csak néhány eszköz, idő és motiváció. Megnyugtat, ellazít, gyógyít, és ha elkészült, még a lakást is díszíthetjük vele – hogy még sokáig örömünket leljük benne.
Alkosd meg magad – fess mandalát!
A képeken a szerző saját készítésű mandalái láthatók.