Mantrázz össze irdatlan sok pénzt!

Olvasási idő kb. 11 perc

goddess_mAz afrikai Mami Wata istennő kultusza a legjobb alibi, ha egy férfi autentikus keretek között kívánja megcsalni feleségét, és ha valakinek elege van abból, hogy sosincs pénze, a legegyszerűbb az indiai Lakshmi istennőhöz fohászkodni. A zsidó hagyomány pedig rávilágít Ádám ex-nejére is, akivel Éva előtt kavart, és nem mellesleg démon volt.

Isten: nő vagy férfi?

Istennőket minden vallásban találunk, néha még többen is vannak a férfi istenségeknél. Amikor a teológusok azon vitatkoznak, hogy maga Isten (mint az Univerzum) nő vagy férfi nemű, mindig megreked az eszmecsere, és többnyire kiegyeznek abban, hogy nemtelen. Minden női és férfi istenség alá van rendelve a főistennek. A női istenségek szerepe erősen megosztott: míg egyes kultúrákban a Föld, az anyaság, a szerelem, és a háztartás fogalmaihoz társították, más kultúrákban az istennő uralkodni, háborúzni is képes volt, vagy egyenesen a halál, a megsemmisülés, vagy éppen a gyógyulás égi megfelelőjeként tisztelték.


nutgodNéhány ősi monoteista vallásnál egyenesen anyaistennő szerepel főistenként, kiből az élet ered és mindenben jelen van. Az ókori egyiptomi mitológia hemzseg a női és férfi istenektől, de talán Nut égistennőt érdemes kiemelni. Ő Su levegőisten és Tefnut páraistennő lánya, Geb földisten testvére és hitvese. Gyermekei Ízisz, Ozirisz, Széth és Nepthüsz. A túlvilági fák istennője is egyben, mert fa alakban gondoskodik az elhunytak táplálásáról. Nut, akárcsak a legtöbb isten, számos mitikus történetben szerepel. Az emberek gonoszságától megundorodott Ré napisten a tehénné változott Nut hátán emelkedett az égbe, de az ókori egyiptomi naptár születésében is szerepet játszott: Plutarkhosz írja le, hogy a tízszer harminchat napos év 360 napjához Nut kockajátékban nyert még öt napot Thottól, hogy megszülhesse gyermekeit, akiket egy átok miatt az év egyik napján sem szülhetett meg. Az istennő napnyugtakor lenyeli, napkeltekor újra megszüli Rét.

A város szent kurtizánja

Az asszír, babiloni és sumér panteon főistennője Ishtar, a termékenység, a szerelem, a háború és a szex istene, valamint a Vénusz bolygó isteni megszemélyesítője. Mitológiája mindenekelőtt a szexualitással kapcsolatos: az ő kultuszába tartozott a 'szent prostitúció' intézménye, melynek szent városa Uruk („város a szent kurtizánnak") és ő maga volt a kurtizánok istene is. Ishtar szerelme még magukra az istenekre is veszélyt jelentett, mert általában nem úszták meg élve. Eredetileg Uruk, Kulaba és Zabalam helyi védőistennője volt. Az Enki és a világrend című eposz szerint, amikor arról panaszkodik bölcs atyjának, hogy miért mellőzik őt, amikor az isteni feladatokat osztogatják, Enki a harc és pusztítás szeretetével ruházza fel, valamint még egy fontos fegyverrel: a csábítás képességével, hogy magához vonzza a férfiakat. Istár a szexualitás minden vonatkozásának istennője is volt és gyakran ábrázolták szakállal.


aluzza1Az iszlám előtti arab világban élő nabateusok istennője Al-Uzzá volt. Amikor a nabateusok a sivatagos területek felé vándoroltak, majd letelepedtek, magasan fejlett, vegyes etnikai összetételű civilizációt hoztak létre. Al-Uzzá vallási szerepét tekintve megegyezett a görög Aphrodité-imádattal. Földi megszemélyesítésére egy nagy kőkockát építettek, mely egyszerre volt oltár és a kultusz központja. A Korán úgy említi, mint az első női bálványok egyikét, és elítéli, mint idol-imádatot. A nabateus uralom, mint a térség egyetlen olyan nemzete, amely nem tartozott a rómaiak közvetlen ellenőrzése alá, II. Rabbel halála után megszűnt, és a birodalmat Szíria tartományába olvasztották.

A görög-római birodalomban szintén rengeteg istennő teljesített szolgálatot, talán Erisz-t Persephone-t, Hérát és Aphroditét érdemes kiemelni. Erisz a viszály istennője, aki egyben a naprendszer legnagyobb törpebolygójának névadója is. Persephone az alvilág királynője, Demeter és Zeusz lánya. Héra (a rómaiaknál Juno) Zeusz testvére és felesége, a házasságot és a születést védelmező istennő. Neve feltehetőleg oltalmazót, úrnőt jelent. A képzőművészetben érett asszonyként ábrázolják, állandó jelzője a tehénszemű. Aphrodité a tenger habjaiból kiemelkedő istennő, számos festmény és kozmetikum kedvelt kulcsszereplője. A szerelem és a szépség istennője. A római mitológiában Venus, az etruszk mitológiában Turan néven tisztelték. Az etruszk mitológiában általában fiatal nőnek ábrázolták, szárnyakkal a hátán; állatai a galamb és a fekete hattyú.

afrodite

Válogatós valkűrök

A germán és a skandináv mitológiából számos fennmaradt legenda tesz említést istennőkről, akiknek látványos oltárokat emeltek, mint Anyáknak és védelmező matrónáknak. Hatalmas ünnepségeken imádták őket. A női istenségek jelentős szerepet játszottak a halál-kép kialakulásában: azok a harcosok, akik szárazföldön estek el Fólkvangr birodalmába kerültek, és Ran fogadta azokat, akik a tengeren vesztek el. Ők voltak a valkűrök, feladatuk az volt, hogy kiválasszák a csatában elesettek közül a leghősiesebbeket és a Valhallába vigyék őket, hogy 'einherjarok' legyenek. Az einherjarokra Odinnak volt szüksége, hogy az oldalán küzdjenek a világvégén elkövetkező, előre megjósolt csatában. A germán pogányság őshonos vallás volt az ősi germán népek között, számos istennővel, talán Baduhenna istennőt érdemes kiemelni, akiről keveset tudunk, ám nevének etimológiai elemzése során a szakértők arra következtettek, hogy a háború, és a szent ligetek védelmezője volt. A germán pogányság meglehetősen naturális irányzat volt, számos különböző istent és istennőt imádtak, nagy szerepet játszott a jóslás és a természeti elemek (fák, folyók, hegyek) tisztelete.


mamiwataAz afrikai Mami Wata istennő kultusza nem csak Afrika nagy részén volt elterjedt vallás a törzsek között, de még a Karib-térségben és Dél-Amerikában is. Mami Wata általában nő, de néha férfi. Az 'embertelen szépség' és a víz-elem megtestesítője, az ábrázolásokon rendszerint természetellenesen hosszú hajjal látni és gyakran sellő-szerű alak, felsőteste halban vagy kígyóban folytatódik. Nyugat-és Közép-Afrikában a Mami Wata egyfajta elismerő szlengként is használatos a gyönyörű nőkre. Mivel igazi nőszimbólum, gyakran látni a társaságában drága kencéket, fésűt, tükröt. Mivel kígyószimbólum is, ezért a jóslásokhoz és különböző szertartásokhoz kérik áldását. Csodás gyógyulásokat és bőséget kötnek a nevéhez. A Mami Wata hívők kissé paradox módon kapcsolják össze a szexet és a vágyat a hűséggel: a nigériai hagyomány szerint, a férj megcsalhatta feleségét, ha Mami Wata-ra hivatkozott, lévén csak a szexuális szimbólumokban tobzódó vallását gyakorolja. Ilyenkor a férfi azzal indokolhatta hűtlenségét, hogy az istennő éppen egy prostituált testébe bújt és ő csak hódolni kívánt neki. A nigériai legendárium szerint Mami Wata képes elcsábítani egy férfit, hogy a coitus során felfedje orcáját. Ha valaki megbetegedett, azt jelentette, hogy Mami Wata lesújtott rá, ezért számos betegséget a nyakába varrtak, legyen az egy szimpla fejfájás vagy meddőség.
Emelj oltárt a vízistennőnek!

mazu_goddessMazu istennő az ősi kínai nép tengervédelmezője, ő védte a halászokat és hajósokat a veszedelmektől, széles körben hódoltak neki a part menti területeken, Kínában és a szomszédos Délkelet-Ázsiában. Szó szerinti fordításban ősanyát jelent. A Mazu-kultusz a Ming dinasztia idején kezdődött, amikor is számos templomot szenteltek neki egész Kína szerte, innen később terjedt át más országokba: Mazu széles körű imádatnak örvendett egészen Vietnámig. Meghonosodásának egyetlen oka lehetett: az érintett országok zöme a tengerből élt. Az újonnan érkező bevándorlóknak gyakran első dolga volt, hogy emlékművet emeljenek hozzá, hálát adva a biztonságos partot érésért.
Guan Yin szintén kínai istennő, viszont már bőven Mazu után vált kultuszfigurává. Guan Yin bódhiszattva Avalokitésvára, az együttérzés buddhájának női megfelelője. A tudósok a mai napig vitatják, hogy valóban ősi kínai istennőről van-e szó, mert nehezen kapcsolható össze Kína őshonos vallásával, a taoizmussal. A buddhizmus a 4.-5. században jelenik meg Kínában és fej-fej mellett halad a taoizmussal. A vitát az a kérdés indította el, hogy mennyire lehet összekapcsolni a két rendszer isteneit. A két vallás annyira összemosódott néhol, hogy alig lehet különválasztani a gyökereket. A hivatalos buddhista nézet szerint Guan Yin férfi. A korabeli ikonográfiában meditációs pózban ülve örökítik meg. Alakjához számos legenda kapcsolódik, hol kegyetlen apja kezétől hal mártírhalált, hol önmagát felszabadító, az érző lényeket segítő női buddhaként látjuk.
A pénz és a szerencse utáni fohászkodás minden vallásban jelen van, de a legerőteljesebben talán a hindu Lakshmi istennő háza táján. A földi gazdagság, a jólét (anyagi és szellemi), a fény, a bölcsesség, a termékenység, a nagylelkűség és bátorság istennője, de fordulhatunk hozzá akkor is, ha szépségre, kegyelemre és varázslatra vágyunk.

Ha pillanatnyi pénzzavarban vagyunk, nem árt napi 108 alkalommal elmondani behívó mantráját:
AUM SHRING HRING KLEENG MAHALAKSHMI NAMAH AUM.
Ezek az imák rendszerint csökkentik a negatív karmát és mérsékelik a kapzsiságra való hajlamot, zabolázzák a szív mohó vágyait. Létezik két erős imádság, melyek a védikus irodalom szerint igen hatékonyak, amennyiben minden nap 108 alkalommal elkántáljuk őket - hatására azonnali kegyelmet kapunk és pozitív változás köszönt életünkbe, 90 napon belül:

1. Om Shring Hring Kling Tribhuvan Mahalakshmyai Asmaakam Daaridray Naashay Prachur Dhan Dehi Dehi Kling Hring Shring Om
2. Om Mahalakshmichae Vidmahe Sri Vishnupathinichae Dí-Mahi Thanno Lakshmi Prachodayat
Kiejtés:

Sose flörtölj nősténydémonnal

lillithA júdaizmusból eredő Lilith nevű karakter nem igazán istennő, inkább egy legendás nőalak, mítoszok szülöttje. Ő egyfajta succubusnak tekinthető, azaz egy női démoni lény, aki elcsábítja a férfiakat álmukban. A kolostorokban elzártan élő szerzetesek között gyakori vendég. Férfi megfelelője az incubus. Lilith egy erőteljes démoni lény, aki a csábítás mellett néha gyerekeket eszik és bagoly huhogásra emlékezettő hangot bocsát ki. Egyes elméletek szerint eredetileg mezopotámiai szél-és vihardémon volt, kinek nyomán betegség és halál fakadt. A zsidó hagyomány szerint Ádám eredeti felesége, női fele nem Éva, hanem a fekete hajú, igézően szépséges Lilith volt. A kezdetek kezdetén Ádám együtt élt Lilith-el, de kapcsolatuk hamar viharos véget ért. Lilith karaktere szinte minden vallásban megtalálható ilyen-olyan formában, sőt, azóta kedvelt irodalmi alakká érett.

Szűz Mária alakja talán a legismertebb női istenanya, legendás története még a Koránban is meg lett örökítve. A katolikus vallás elismeri a szeplőtelen fogantatás jelenségét: az Újszövetség úgy írja le Jézus születését, mint csodálatos, a Szentlélek által történő szűznemzés folyamatát. Mária annyira eltelt az isteni kegyelemmel, hogy a csoda bekövetkezett. A Szűzanya többször megjelent a történelem folyamán, többek között a franciaországi Lourdes-ban is, amely ismert zarándokhellyé vált a keresztények között - állítólag csodás gyógyulások történtek itt, zömét annak a forrásvíznek köszönhetően, ami a hegyből fakad és a legenda szerint maga a Szűzanya fakasztotta. Az egyház hivatalosan is elismerte a jelenést, előnyben részesítve a francia települést a világ egyéb szegletében pirítóson, beázáson és falrepedésen észlelt, erősen vitatható Mária-jelenésekkel szemben.

Vezéreljen a szeretet!

A buddhizmus nem tesz különbséget férfi és nő között

Háromszáz évig élhetsz, ha akarsz

A legromantikusabb vallás és követői

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek