Lulu a jósnál: A cigánykártya mindent tudott

Olvasási idő kb. 4 perc

jos_mMagánéleti kudarcai okán hősnőnk a jövő homályos messzeségét kezdte kutatni. Elsőként a cigánykártyáktól várt választ, és megdöbbent, amikor a jósnő előtt kiterített kártyákból kirajzolódott a sorsa.

Milliméternyi pontos történeti leírást adott utolsó kapcsolatomról, és arról, hogyan, miért sérült meg akkor a nőiességem - meséli.

Randivonalas kudarcsorozatom után úgy éreztem, itt az ideje, hogy utánajárjak, milyen megoldandó feladataim vannak, és miért nem sikerül párra lelnem. Összedugtuk hát barátnőimmel a fejünket, és egyikük javaslatára úgy döntöttem, belevetem magam egy nagy játékba, és jósok segítségével fejtem meg a sorsom titkait. Elsőként felkutattam az interneten egy jósnőt, aki cigánykártyával foglalkozik hosszú évek óta, sőt, több könyvet is írt a témáról. Anita annyira elfoglalt volt, hogy csak reggel hét órakor akadt nála hely. Feltápászkodtam hát hajnalban az ágyból és elbuszoztam hozzá Kelenföldre.

Kiterítette a kártyáit

Félig-meddig még aludtam, mikor megérkeztem. Bátortalanul ültem le vele szemben, s oldódás gyanánt gyorsan kifaggattam történetéről. Kiderült, hogy eredetileg fodrásznak tanult, a sors mégis a jóslás felé sodorta. Képességeinek köszönhetően egy idő után azt tapasztalta, hogy kuncsaftjai inkább a kártyavetés, mint a frizurájuk miatt járnak hozzá. Ennek már tizenöt éve, és ő azóta is ezzel foglalkozik. Hozzátette, hogy azért szereti ezt a módszert, mert a cigánykártya egyértelmű válaszokat ad a feltett kérdésekre. Miközben mesélt, megemeltem a paklit, Anita pedig kiterítette a kártyáimat. Ott feküdt az asztalon előttem az életem: a múltam, a jelenem, és a jövőm. Hipergyorsan felébredtem, hisz azonnal a közepébe vágott. Határozottan mondta ki a kártyák üzeneteit. Tisztában volt a múltammal és annak a jelenre kiható következményeivel. Milliméternyi pontos történeti leírást adott utolsó kapcsolatomról, és arról, hogyan, miért sérült meg akkor a nőiességem. Sőt azt is hozzátette, hogy ebben az évben az a feladatom, hogy ezen dolgozzak még tovább. Abszolút igazat kellett, hogy adjak neki.

kartya

A siker elkerülhetetlen

Aztán rátért a hivatásomra. A kártyákból rájött, hogy több munkahelyem is van, és jelezte, hogy az egyiknél nemsokára változásokra van kilátás. Ezt is sejtettem. Biztosított róla, hogy nem lesznek anyagi problémáim, sőt azt is hozzátette, hogy a karrierem három év múlva ér a csúcsára, egy nagy, önálló munkának köszönhetően. Mosolyogtam magamban, hiszen titkon már régóta a terveim között szerepel egy könyv megírása. A siker elkerülhetetlen - biztosított róla, hisz a sors kártyája benne volt a kihúzott lapokban. Tovább faggattam az egészségemről és a hivatalos dolgaimról, és mindegyikre pozitív válasz érkezett. Gyors egymásutánban felírtam egy papírra a jóslatait, hogy semmit se felejtsek el. Pár perc múlva megérkezett a válasz a várva várt kérdésemre is: jövő tavaszra egy új párkapcsolatot jövendölt, de hozzátette, hogy addig még sokat kell dolgoznom magamon. Majd kiugrottam a bőrömből, és lelki szemeimmel azonnal láttam, ahogy elképzelt lovon vágtat felém a hősöm. Mosolyogva, boldogan távoztam hát a füstölőszagú félhomályból. Már a buszon ültem, mikor eszembe jutott még egy kérdés: lesz-e még kisbabám. SMS- ben érkezett a válasz: egy kis lélek rám vár, hogy leszülessen. Az én döntésemen múlik majd, hogy engedem-e megfoganni, két éven belül. Boldogan, mosollyal az arcomon zötyögtem hát haza, és elhatároztam, hogy néhány barátnőmet elküldöm majd hozzá, hisz a cigánykártyáról kiderült: szerethető, könnyen értelmezhető eszköz, amely konkrét válaszokat ad a sorsukra kíváncsiaknak.

www.josno.co.hu

Vaszilkó Anita: 06304637800

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?
Érdekességek