A nők mellett kardoskodni mindig biznisz. Soma ezt jól tudja, és vidám karakterével mindent megtesz, hogy olykor a gyengébb nem szelíd agitátora legyen. Vagány, kalandor típus, mindig nyitott az újra, de nem veti meg a régit sem. Nem fél beleharapni az életbe, de hallgatni is tud, ha kell. Skatulyából előhúzható és azonnal beverhető bulvártorpedó, a háziasszonyok napfürdője, lelki-wellness a rohanó, bizonytalan, önigazolást kereső nőnek.
Nem az egyetemen szajkózott bölcsességet hajtogatja, mert Somát bizony az élet tanította. Sok celebbel ellentében, ő nem vesz órákat arról, hogyan viselkedik egy hazai média személyiség: Soma saját magát tréningezi. Igen termékeny alkotóművész, szinte kimeríthetetlenek az energiái. Nem mondhatni, hogy tanításokat ad, inkább hétköznapi válaszokat kínál hétköznapi kérdésekre; sűrűn használja az „ego, aura, energia, szárnyaló lélek" ezo-fogalmakat, amiket egy magára valamit is adó, felvilágosult háziasszony már jól ismer.
„A nők nagytöbbsége azt állítja, hogy a férfiak hazudnak többet (én is így gondolom), a tudományos kísérletek és kutatások azonban állítólag azt mutatják, hogy a két nem nagyjából ugyanannyiszor hazudik, amiben viszont eltérnek, az a hazugságok tartalma. Nagytöbbségében a nő azért hazudik, hogy a másikban jó érzéseket váltson ki, a férfi viszont azért, hogy jobb színben tűnjön föl. És ami számomra a különleges ez utóbbi megállapításban, hogy a férfinek ez a jobb színben való feltűnés többnyire nem is a hosszú távú választásért való, csupán a pillanatnak szól." - írja.
Veszettség ellen beoltva
Soma életrajzából megtudtuk, hogy már öt éves korában eltökélte, minden áron színésznő lesz, veszettség ellen beoltották, és az iskolában mindig a legjobb tanulók közé tartozott. Kalandos életét folyamatos véletlenek alakították, a jövőbeni mamagésának pedig csak önmagát kellett adnia a sikerhez. Álmát, hogy színésznő legyen, a sok elutasítás ellenére sem adta fel, rengeteg irodalmi és pszichológiai művet olvasott ezalatt, és próbálkozott beilleszkedni a társadalomba, ami nehéz egy erőteljes egyéniségnek. Amikor feljött Budapestre, azonnal belecsöppent az akkori underground művészéletbe és hamar megkedvelték a szabadszellemű művészarcok. A tévések közül először Déry János fedezte fel, és az "Élet és Irodalomban" megjelent Szexuális szakácskönyvének részleteiről faggatta. 21 évesen próbálkozott a Színművészeti Főiskolán utoljára, majd végleg feladta. 1990 áprilisában a Tilosban koncertezik, ahol egy kölcsönmikrofont örökre összekovácsolja leendő férjével és zenésztársával, Lőrincz Györggyel, egy évre rá pedig megszületik fiuk Lőrincz Lázár Gáspár. A házasság hét évig még várat magára, élettársával egy Pest melletti faluban vesznek családi házat. A pörgések időszakát és a folyamatos bulikat az anyaság kötelezettsége váltja fel, így a művésznő örömteljes kényszerpihenőjét élvezi. Úgy gondolta, hogy fia mellé jár egy lány is, így '93-ban megszületett Lőrincz Lili Hanna. A dupla gyereknevelés mellett folyamatosan kereste saját hangját a zenei világban.
„Próbálkoztam mindenféle munkát találni: könyvtárakban, nevelőotthonokban, művelődési házaknál; hiába, semmi nem jött össze. Épp elkeseredetten ültem a buszon, amikor felszállt 2 ellenőr, s amikor odalépett hozzám az egyik - jegyemet kérve - felkiáltottam: 'Hát persze! Ez az! Jegyellenőr leszek! Nincs most jegyem, de nem is fontos, mert úgyis kollégák leszünk, most azonnal mondják meg, hol van a központjuk?!' Négy hónapig bírtam, s mivel a büntetés nem volt erősségem, távoznom kellett. (Ezen rövid idő alatt a 4. albérletembe költöztem, és ez állandóan így pörgött.) Rövidke kihagyás után - nagyon hosszú nem is lehetett, hiszen akkoriban (a rendszerváltás előtt), ha valaki 3 hónapnál tovább nem dolgozott, KMK-ért (közveszélyes munkakerülés) lecsukhatták - szóval, újra munkába álltam, mégpedig a Biogál Gyógyszergyárban lettem folyamatos 3 műszakban - a fermentáló üzemben - betanított készülékkezelő."
A dívák erejével mentőövet dob
2008-ban megjelent Ébresztő 2. - Soma mamagésa újabb levelei c. második kötete, melyben egy netes női portálon hozzá intézett kérdések és válaszok válogatása olvasható. A könyvben tanácsokat ad, javarészt olyanokat, amelyek neki beváltak, csak arról neszél, ami a témához szorosan kapcsolódik. Hangvétele személyes, baráti, és közérthető. Alaposabb önismeretre, a személyiség mélyebb rétegeinek felfedezésére buzdít. Egyszerre tanácsol produktív befelé fordulást és aktív cselekvést. Egy olyan világképet fest elénk, amelyben csakúgy buzog a lelki egyensúly. Tavaly bemutatkozott Soma Mamagésa és női zenekara is, repertoáruk egy része saját számokból állt, melynek zeneszerzői: Lőrincz György és Németh Zsolt, a dalszövegeket pedig Soma írta. A zenében elsősorban a jazz, és a blues dominált. Zenei küldetése megtorpan a női identitásnál, a női érzésekben matat, a nőiség maximális megélését tárja a hallgató elé, a dívák elnyűhetetlen erejével. Korábbi cikkünk erről:
http://divany.hu/Kultur/soma-mamagesa-koncert
„Mivel kis hazámban a média különféle csatornái által (TV, rádió, sajtó, internet) igen nagy megnyilvánulási teret kaptam, így spirituális szemléletű emberként pontosan tudom, micsoda felelősség van rajtam. 1987 óta dolgozom, alkotok a nyilvánosság színe előtt, és elmondhatom, hogy az összes média műfajban dolgoztam. Az első diplomámat jazz énekesként szereztem, a másodikat pszichológusként. Igazából ez is érdekel: a művészet gyógyító ereje, és a gyógyítás művészete, melyekre oly nagy szükség van jelen korunkban. Egyre inkább beszippant, érdekel, foglalkoztatja az elmémet: miként jelenik meg az életünkben a Sors és a szabad akarat, és mit tehetek úgy egyéni, mint környezetem boldogságáért? Úgy gondolom, hogy bizonyos szempontból van, más szempontból viszont nincs „egyéni", vagyis totálisan individuális, autonóm. Mert láthatatlan „szálakon" mindannyian össze vagyunk egymással kapcsolva."
Meg még a kineziológia, és végül zenekar is...
Személyes tapasztalat után beleszeretett a kineziológiába. Így találta meg az öngyógyítás útját, mely nagyon sok mindent megnyitott benne. Ezen a ponton ébredt rá a tudat hatalmára, olyannyira, hogy kisvártatva ejtőernyős tanfolyammal kezelte tériszonyát. Megtanult meditálni, és kapcsolatba lépett 'hierarchia mesterével' (a szellemi hierarchiában fölöttünk álló, és értünk felelős szellemi vezető). Annyi a meghívás és a megválaszolatlan kérdés, hogy alig bír eleget tenni a feladatnak. Amikor elindult a TV2-n a Megasztár, és felkérték az öttagú zsűri egyedüli nőtagjának, nagyon hálás volt a sorsnak. Egyrészt nagyszerű emberekkel dolgozhatott együtt, másrészt maga is sokat fejlődött közben. Az egyik legismertebb és legaktívabb zsűritag volt, saját bevallása szerint azért, mert ösztönösen ráérez, hogyan lehetne egy jelentkező, egy leendő 'megasztár' jobb, profibb, erőteljesebb. 2003 volt az az év, amikor útjára indult a Soma Jazz Most zenekar. Eleinte vidéki művelődési házakban léptek fel, majd a lehetőségek folyamatosan bővültek. Egyik legfelejthetetlenebb sikerélménye az volt, amikor Mezőkövesden a koncert után felkereste az öltözőben egy 70 körüli klasszikus fejkendős paraszt néni, és azt mondta: "Rájöttem lelkem, hogy én most hallottam életemben először igazi muzsikát."
„Hogy ne másra mutogatva, mástól függővé téve, kívülről várjuk a boldogságot, hanem ráébredjünk, hogy ez csakis rajtunk múlik, a saját elménk felszabadításán. És ha minket nem úgy „dobott ki a gép", hogy nyílt, napfényes, örülni tudó emberek legyünk, akkor tudjuk azt, hogy a lehetőség és képesség ott van bennünk, hogy azzá váljunk, és van választásunk, hogy megkeressük, megteremtsük az oda vezető utat. Rengeteg módszer van, ami segít feldolgozni a múltat, segít az önismeretben, a belső erők megsokszorozásában és amik segítenek abban, hogy végre megélhessük a jelent, a maga hiánytalan, gazdag-pazar, egyszerű-tökéletes valójában. És megérezzük azt, hogy nem vagyunk egyedül. Mert tökéletesen működnek a tökéletes törvények, az isteni gondviselés, a lélek öngyógyító tevékenysége, és hogy mindannyian megélhetjük (és meg is éljük) az isteni „EGY"-ben való feloldódást."
Spitzer Gyöngyi (Debrecen, 1966.05.29.) művésznevén Soma Mama-gésa. Énekes, zenész, író. Kisebb filmszerepek mellett rendszeres vendége kiállítás megnyitóknak, performanszoknak. ‘92-ben szerzett diplomát a Jazz Konzervatórium énekes-előadóművész szakán, majd Budapest jelentősebb klubjaiban lépett fel.
Fotó: TV2