A görög eredetű szó eredetileg csillagismeretet, a csillagos ég tudományát jelentette, és két, egymással szoros kapcsolatban levő ágazatot foglalt magában. Az asztronómia az égitestek mozgását, fizikai sajátosságait, az asztromantika, a tulajdonképpeni csillagfejtés pedig ezek földi életre, azon belül az emberi sorsra is gyakorolt hatásait vizsgálta.
A két diszciplína csak a XIX. században különült el egymástól. Bár a legarchaikusabb népek is folyamatosan figyelték a csillagos eget, ehhez igazítva hétköznapjaikat, jelenlegi formája kb. 6000 évvel ezelőtt kristályosodott ki. A modern, nyugati asztrológia alapjait az ókori görögök fektették le. Köztudott, hogy Platon és Arisztotelész behatóan foglalkozott vele, a római birodalomban a rangos államtudományok közé számított, olyan lelkes hívekkel és támogatókkal, mint Caesar és Augustus. Később is leginkább papok, filozófusok, tudósok művelték: Euktémon, Nostradamus, Aquinói Szent Tamás, Paracelsus (képünkön), Kepler, Newton, stb. akik fontos társadalmi vagy tudományos szerepet is játszottak a kor életében.
Ők még semmi kivetni valót nem találtak abban, hogy párhuzamosan foglalkoztak asztromantikával és asztronómiával, bár utóbbi inkább a csillagfejtés segédeszköze volt, semmint önálló tudományág. Az olyan komoly tudósok, mint Kepler és Newton, akiknek felismerései ma is mérvadóak, még tökéletesen tisztában voltak azzal, ami mostanság annyi félreértésre ad okot. Az asztrológia pontos és megbízható rajzot tud adni valakinek a jelleméről, egyéni tulajdonságairól, egészségi állapotáról és életsorsáról, valamint az életesemények várható bekövetkezéseinek időpontjaira is legalább megközelítő felvilágosítással szolgál, felismeréseit pedig az égitestek közötti kölcsönhatásokból meríti.
Eközben azonban egy percig sem állítja, hogy az említett hatásokat a bolygók vagy a csillagok, netán valamiféle kozmikus sugárzás gyakorolná közvetlenül, ok- okozati alapon a földi világ jelenségeire. Az asztrológia szemlélet ehelyett analógiákon alapul, azon az ősi, misztikus tételen, miszerint a makrokozmosz ugyanazon elvek alapján működik, mint a mikrokozmosz és ezen belül az ember. 
„Amint fent úgy lent" sűríti egyetlen aforizmába Hermész Trismegistos Smaragdtáblája az ezoterikus irányzatok egyik alap igazságát, ami megmagyarázza, miért is lehet a csillagos ég megfigyeléséből a földi életre is érvényes következtetéseket levonni. Hiszen, bármennyire különösen hangozzanak is a fentebbiek, az asztrológia empirikus tudomány, évezredeken- századokon át folytatott- és a gyakorlat által folyamatosan igazolt megfigyelésekből vonva le következtetéseit.
Magától értetődő, hogy az olyan tudósoknak, mint Kepler vagy Newton, nem kellett bizonygatni a heliocentrikus világkép tudományos jogosultságát. Ha valakik, ők aztán tisztában voltak azzal, hogy a Föld forog a Nap körül, nem pedig fordítva. Asztrológusként azonban a geocentrikus szemléletet vallották magukénak, hiszen valójában nem a csillagokat vizsgálták ilyenkor, mint ahogy elődeik és későbbi kollégáik sem, hanem a csillagok ürügyén az embert. Az asztrológiai gondolkodásban ugyanis az égitestek emberi tulajdonságokat, sorstendenciákat szimbolizálnak, tehát azoknak helyzete, mozgása, valamilyen kapcsolatuk egymással kizárólag a Földhöz viszonyítottan érdeklik az asztrológusokat, különös tekintettel arra a földrajzi pontra, ahol a képlet tulajdonosa megszületett.
A horoszkóp ugyanis szó szerint óra-képet jelent: pillanatfelvételt a Naprendszer bolygói és más égitestek pozíciójáról egy személy, bármilyen élőlény születésének, illetve egy állam, egy vállalkozás, egy találkozó, bármilyen más jelenség létrejöttének vagy megtörténtének időpontjában.
Emberi, tehát natális horoszkóp felállításához a pontos születési időn (tehát év, hónap, nap, óra, perc) kívül nélkülözhetetlen a születés helyszíne, a képlet tulajdonosának neme és a társadalmi közeg is, amelybe beleszületett.
Utóbbi három adatról ugyanis a horoszkóp nem ad felvilágosítást. Mivel az egyazon vagy hasonló időpontban született élőlények, keletkezett tárgyak és jelenségek sorsában sok a közös vonás, a fentebbi adatok hiányában is találó megállapítások tehetők, de sokkal felszínesebb képet nyerhetünk, az egyébként lehetségesnél. VII. Edward király (1841 - 1910) és egy vele azonos időpontban született londoni lovászfiú asztrológus körökben népszerű története talán jól szemlélteti a hiányos adatok miatti hiba lehetőségeket. A két férfi sorsa sok párhuzamot mutat, azonos életévekben hasonló karakterű dolgok történtek velük, és mindketten 1910-ben haltak meg. Voltak azonban bizonyos, apró eltérések is. Míg pl. Edwardot 1901-ben megkoronázták, az egykori lovász csupán kereskedőként érhette el karrierje csúcsát, megnyitva saját üzletét.
Ugyanígy, nem következtethetünk a horoszkópból tulajdonosa emberi-etikai fejlettségi szintjére, tudatossági fokára, arra, hogy milyen formában, milyen színvonalon fogja megvalósítani a képlete által mutatott lehetőségeket. Az egyén szabad akarata szintén nem tükröződik a horoszkópban, pedig ez megmagyaráz olyan eseményeket, döntéseket, megélési szinteket is, melyekre egyébként nem biztos, hogy pusztán a születési képletből következtetni lehetne. „A csillagok hatnak, de nem kényszerítenek semmire sem" vallotta Paracelsus, a középkor egyik legnagyobb hatású orvosa, aki asztrológián kívül alkímiával is foglalkozott. Ugyanezt a nézetet osztotta Aquinoi Szent Tamás is: „A bölcs uralkodik csillagain, a balga engedelmeskedik nekik." Ezek a nagy gondolkodók viszont nem a ma szokásos értelemben akartak szembeszegülni alapsorsukkal, jellem- és vérmérsékletbeli adottságaikkal, hiszen napjaink emberével ellentétben még pontosan tisztában voltak vele: ez hübrisz lenne, szembeszegülés a kozmikus renddel, vagy ha úgy tetszik, isteni akarattal. Az ókori görögök szerint pedig pontosan ez a fajta felfuvalkodottság, önnön lehetőségeink túlbecsülése az, ami kihívja a sorsot, magunkra idézve Nemesis istennő haragját. Nem holmi elvont igazságeszmény miatt, sokkal inkább az ok-okozatiság, a természeti törvények működése alapján.
Ugyanennyire bizonytalan, ha még oly divatos területe is az asztrológiának a jóslás. Természetesen mindannyiunk életében vannak olyan, ciklikusan ismétlődő életszakaszok, amelyek valami kiterjesztésének, gyarapításának, fejlesztésének, valamilyen befektetésnek, kezdetnek, kifelé fordulásnak kedveznek, mások viszont a lebomlásról, elengedésről, veszteségről, lezárásról, befelé fordulásról esetleg stagnálásról szólnak. Ezek nagy „találati pontossággal" jelezhetők előre, mint ahogy azt is behatárolható, milyen életterületeken fognak hatni a fentebbi tendenciák, illetve, hogy a képlet tulajdonosa, lelki alkatától, irányultságától függően mi módon éli meg őket, hogyan reagál rájuk. Nem állapítható meg azonban teljes bizonyossággal, hogy az adott hatások külső eseményként nyilvánulnak-e meg vagy inkább belső megélés szintjén.
Különösen akkor nagy felelőtlenség tehát „lebetonozott igazságokat" kinyilatkoztatni, amikor a képlet tulajdonosa súlyos krízis elé néz (betegség, hozzátartozó halála, egzisztenciális válság, stb.). Ezek a helyzetek nem csak szakmailag, de emberileg is próbára teszik az asztrológust, hiszen a lehetséges fejlemények elbagatellizálása, netán elhallgatása ugyanennyire kártékony lehet. Ilyenkor némi szakmai alázat sem árt, valamint annak megszívlelése, hogy a sorsára hangolódott, az asztrológia iránt csak hobbi szinten érdeklődő laikus olykor találóbb következtetésekre juthat, mint a hivatásos csillagfejtő
Ugyanakkor, míg semmilyen ügyeskedéssel vagy akarati erőfeszítéssel nem tudjuk megváltoztatni sorsunkat, irányát és hatását kedvezően befolyásolhatjuk.
Megfelelő életmóddal, változtatásokkal pl. sorsunk bizonyos életszakaszainkra időzített tőrdöféseit tűszúrásokká szelídíthetjük. Önneveléssel, önfegyelemmel leküzdhetünk bizonyos jellemhibákat, esetleg harmonikusabb megnyilvánulási formát találhatunk eddig csak kellemetlenségeket, szenvedést okozó karaktervonásainknak. Végezetül pedig, ha már minden egyéb tőlünk telhetőt megpróbáltunk, erőt gyűjthetünk az esetleges bajok, sorscsapások elviseléséhez is.
