Szilveszteri szokások: csirke embargó és szépítőlencse

Olvasási idő kb. 6 perc

A vegetáriánusok akár disznó alakba gyúrt tofuval is pótolhatják a szerencsehozó malachúst, ám a hallal nem árt vigyázni, mert elúszhat vele a szerencsénk. Újév napján semmit ne vigyünk ki a házból, mert a hagyomány szerint veszteség érhet minket, ugyanez vonatkozik a söprögetésre és a beágyazásra is, mert ha az újév rendezetten találja fekhelyünket, akkor úgy is marad egész évben, garantálva a szexmentes esztendőt. Szilveszteri, újévi babonák és szokások.

Eddig hiába ettünk újévkor lencsét, külalakunk viszonylag változatlan maradt, és a pénztárcánk sem duzzadt a kétszeresére. Van értelme továbbra is vetetlenül hagyni újév reggelén az ágyat, hogy ezzel az apró mágiával behívjuk az örök örömöket idénre is? Értelmetlen babonák, elavult szokások vagy lehet bennük valami? Nem tisztünk eldönteni, de bemutatunk néhányat.

Vallások és babonák

Ha abból indulunk ki, hogy minden vallásnak, szellemi irányzatnak és felekezetnek külön újévi szokásaik vannak, akkor egyből el tudjuk utasítani a levegőben szálló „úgy hallottam” típusú babonákat, melyeknek annyi szakrális alapjuk van, mint a bulvárlapok napi horoszkópjának. Ezzel le is szűkítettük a kört. Az év utolsó napja a reformátusoknál a hálaadás és a számvetés napja. Protestáns vidékeken gyakran megrendezték az óév jelképes eltemetését is. A családok a templom körül gyülekeztek, ahol a pap beszédet mondott. Feltételezhetjük azt is, hogy az évkezdő újévi szokások főként abból a hitből nőttek ki, hogy a kezdet garantálja a folytatást is. Mára a szilveszter és az újév első napjához fűződő szokások összefonódtak. A szertartások célja alapvetően annyi, hogy a következő évre szerencsét, egészséget, bőséget és boldogságot hozzanak ránk.

Ne ágyazz be, ha jövőre szexelni akarsz

Egy ismeretlen eredetű, de valószínűleg a szocialista állami korszakban gyökeret vert babona szerint, ha mindent felfalunk szilveszterkor, akkor az új esztendőben sem fogunk hiányt szenvedni. És ha már tömjük a fejünket: disznóhúst azért érdemes ennünk, mert a disznó előretúrja a szerencsét, viszont tilos baromfihúst fogyasztani, mert a baromfi hátrakaparja azt. A vegetáriánusok akár disznó alakba gyúrt tofuval is csatlakozhatnak a szertartáshoz. A hallal nem árt vigyázni, mert folyó menti vidékeken szerencsét hoz (ahány pikkely, annyi pénz), máshol viszont baljós állat, hiszen elúszik vele a háziak szerencséje. Ajánlott desszert a rétes, mert a gazdagságot rétessel lehet hosszúra nyújtani. Újév napján semmit ne vigyünk ki a házból, mert a hagyomány szerint veszteség érhet minket, ugyanez vonatkozik a söprögetésre (elsöpörjük a szerencsét) és a beágyazásra, mert ha az újév szépen rendbe szedve találja fekhelyünket, akkor úgy is marad egész évben, garantálva a szexmentes esztendőt. Viszont aki lencsét eszik, nem csak szép lesz, de az újévben soha nem ürül ki a pénztárcája. Régen szokás volt kora reggel friss vízben mosakodni, hogy egészségesek maradjanak. Aki reggel a kútról elsőnek mert vizet, "elvitte az aranyvizet", és egész évben szerencsés volt. Ezen a napon nem szabad orvost hívni, orvoshoz menni, mert akkor betegséggel töltjük majd a következő évet.

Szerelmi mágia és petárdakoncert

Ha újév első napján az első látogatónk asszony vagy lány, az bizony szerencsétlenséget jelent, viszont ha férfi csenget be elsőnek azon a napon, az éppen az ellenkezőjét jelentheti. Ami a szerelmi mágiákat, praktikákat illeti, régi szokás, hogy a lányok az óév és az újév éjjelén házilag készített gombócokba belegyúrták a kiszemelt férfiúk neveit, s amelyik gombóc elsőként érkezett a víz felszínére a főzés során, az abban található férfi volt a szerencsés. És hogy milyen időben zajlik majd a lamúr? Ha az újév első napján süt a nap, akkor a hiedelmek szerint egész évben szép időre lehet számítani. Ha este csillagos az ég, akkor rövid lesz a tél. Ha újév éjjelén piros a hajnal, akkor szeles lesz az esztendő. Az újév napján végzett cselekvések egész évben ismétlődni fognak - ezért is igyekeztek az emberek ezekben a napokban kellemesen tölteni az időt. Ehhez az élményhez kapcsolódik a sokat vitatott, üldözött, és több-kevesebb sikerrel szabályozott petárdázás, durrogtatás, háztáji tűzijáték és kartonból tekert trombiták kórusa. A legenda szerint nagy zajkeltéssel el lehet üldözni az ártó szellemeket, valamint az óévet. A zajkeltés másodlagos funkciója az össznépi happening és a közös ünneplés.

Boldog névnapot a Szilvesztereknek és a Szilvesztráknak!

Szilveszter latin eredetű férfi név, jelentése: erdei, erdőben élő férfi. Női párja a Szilvesztra. I. Szent Szilvesztert is ünnepeljük ezen a napon, aki a 33. pápa a történelemben. 314. január 31-én választották meg a keresztény egyház vezetőjének, és egészen 335. december 31-éig töltötte be ezt a hivatalt. A hagyomány szerint Szilveszter kigyógyította I. Constantinust a leprából, egy vérrel telt medencében való fürdést javasolva. A császár ezután olyan hálás volt a pápának, hogy felvette a keresztséget. Szilveszter olyan jelzőkkel vonult be a pápák történelmébe, mint aki jó és közeli kapcsolatokat ápol a világi hatalmakkal. A későbbi egyházfők, akik szintén ezt a nevet választották uralkodói nevüknek, hasonló célokat követtek.

Szilveszterkor a legjobb korán lefeküdni

Hogy teljes képet kapjunk a hazai, autentikus szilveszteri misztikáról, megkérdeztük a Javasokat, miként tekintsünk az új periódus-kezdetekre: „Megítélésünk szerint az ember felépítésének megfelelően, összhangban a kozmikus és természeti folyamatokkal, valamint a kialakult hagyományokhoz igazodó ünnepekkel, három szinten és három időpontban lehet megélni az évkezdetet” - meséli Csörgő Zoltán a Javas.hu-tól.

„Az egyik a szellemi: a kozmikus folyamatokhoz igazodva az ünnep eredeti ideje, a téli napforduló, december 21-e másnapja, amikor az ünnep szimbolikusan megfogalmazott üzeneteként önmagunk legmélyén élhetünk meg egy újjászületést. A legjobb egyedül gyertyát gyújtani és meditálni. E napon a külső jelek a következő évi szellemi folyamatainkról adnak hírt. A lelki újév kezdete december 25-e, ami a közösségi találkozás, együtt végrehajtható szertartás (ajándékozás, karácsonyfa-világfa díszítés, együtt evés) napja és alkalma. Ez a nap a következő évi lelki, érzelmi folyamatainkat tükrözi. A világi újévkezdethez természetesen Szilveszter, illetve január 1. kapcsolódik. Szilveszterkor érdemes egy szellemi mozdulattal épp az ellenkezőjét tenni, mint amit a világban mindenki: korán lefeküdni, aludni hajnalig. Majd napfelkeltekor kelni, csakúgy, mint a többi napon - miközben mindenki épp hazakóvályog, kidől, elterül - valamilyen gyakorlatot végezni, például jógázni, hogy ezen a napon is legyen(ek) valaki(k), akik "felkeltik a Napot". Az e napi jelek a következő évi világi, illetve a testi folyamatokra vonatkozóan hordoznak üzenetet. Aki végig figyeli mindhárom napot, az teljes képet kaphat arra vonatkozóan, hogy miként bontakoztathatja ki az aktuálisan benne rejlő lehetőségeket egy teljesebb, tudatosabb élet megteremtése érdekében.”

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?
Érdekességek