2010-es évad F1-es pilótáinak közel fele Föld jegyben született, ami jócskán túl van a véletlenszerű statisztikai esélyeken.
Az elemi erők befolyásolják a sportválasztást
Mindenki személyes horoszkópjában benne rejlik, mi az az életterület, tevékenység, amelyen keresztül meg tudja valósítani önmagát. A sport egy ilyen önkifejezési eszköz. Személyiségünkről sok mindent elárul, nem csak az, hogy milyen sportot űzünk, hanem hogy milyen módon. Egyéniségünk alaphangoltságát már a 4 elem (tűz, föld, levegő, víz) ismeretével megrajzolhatjuk. Általánosítás ide vagy oda, az elemi erők meghatározzák az alapvető tulajdonságokat. Van, hogy nem mindenkinél láthatóak első ránézésre, de ettől még ezek a tulajdonságok, ha rejtve is, de megnyilvánulnak.
Világbajnokok jegye
A megbízhatóság, a taktika, az önuralom, lényeglátás és kitartás a Föld jegyek ismérvei, amelyek az autósportban nélkülözhetetlenek. A Bak jegyében születettekre jellemző, hogy rendkívül ambíciózusak, legfőbb értéknek a kemény munkát, a tekintélyt és eredményességet tartják, emellett nagy fegyelemmel dolgoznak, igaz ehhez világosan megjelölt célokra van szükségük. Fontos számukra a társadalmi elismertség, a státusz, a hírnév, és a siker fényében akarnak sütkérezni. Schumacher, Hamilton, Button, Sutil is a Bak jegy szülöttei.
A Szűzek sikere (Webber) a tökéletességre való törekvésben, elemző képességükben, a finom részletek felismerésében rejlik, folyamatosan jobbítják magukat, intelligenciájuk és tárgyilagosságuk miatt kedveltek lesznek, azonban szerény visszafogott személyiségük nehezen fér össze a népszerűséggel. Míg a Bikák (Massa) teljesítőképességükért és megbízhatóságukért várják a legnagyobb elismerést.
Senna óta nincs Kos
Meglepő, hogy a jelenlegi mezőnyben nincs Kos jegyű versenyző. Pedig akik egy kicsit jártasak az asztrológiában, tudják, hogy a gyorsaság, dinamizmus, önérvényesítés és versenyszellem úttörője a Kos jegy (ura a Mars).
Ayrton Senna, aki a sportág tragikus sorsú és emblematikus versenyzője volt, a Kos jegyében született Vízöntő aszcendenssel. Kőkemény volt és öntudatos, sokszor okozva ezzel kellemetlen perceket ellenfeleinek és olykor saját magának. Nedves, csúszós pályákon verhetetlen volt. Céljai elérése érdekében vállalta a legnagyobb összeütközéseket egyik legnagyobb riválisával, csapattársával Alain Prosttal. (Prost személyében emberére talált, mert az ő képletében éppen a harcias Mars, ami a Kosban áll, az Uránusszal került kvadrátba - így hasonló természetűek.) Senna nézők tömegeit hódította meg agresszív versenyzésével, amellyel új stílust teremtett.
Hogy a F1-ben kevés Kos jegyű pilóta tudta letenni névjegyét, az következik a jegy negatív jellemzőiből: nekik különösen nagy feladat megtanulni ellensúlyozni az önkontroll hiányát és a túlzott akaratosságot, én-érvényesítést, lobbanékonyságot.
Alonso egy igazi Oroszlán
A szintén tüzes Oroszlán jegyűek (Alonsó, Liuzzi) az autóversenyzést a valódi élvezetért csinálják, és büszkeséggel töltheti el őket, hogy bizonyíthatják erejüket (Nap=férfi), küzdhetnek a legnagyobb elismerésért, önbizalmukat erősítve, melyre nekik van a legnagyobb szükségük. Örök gyerekek maradnak, akik igazi örömüket lelik ebben a férfias játékban. És ha már az Oroszlán az állatok királya, büszkesége nem engedi, hogy ne a legelismertebb kategóriában váljék meghatározóvá.
A Rákok szenvedélyesek, a Mérlegek sportszerűek
A vizes típusok a legszenvedélyesebbek, bármit tesznek, az érzelmeik irányítják őket. Éppen ezért egyenletes teljesítményt már kevésbé tudnak produkálni. A Rák jegyűek itt kiélhetik szenvedélyüket (Trulli, Rosberg, Vettel), a Halakat egy ideál vezérli (De la Rosa), míg a Skorpiók tudnak bátrak lenni, de veszíteni nem.
A levegős jegyek közül a Mérlegek (Raikkönen, Hakkinen, Kovalainen) a legszerencsésebbek. Uralkodó bolygójuk a Vénusz, a korrektséget és az elfogulatlanságot hordozza magában. Elsők akarnak lenni az egyenlők között, de igazságérzetük oly erőteljes, hogy tiszta, de kőkemény küzdelemben, betartva a szabályokat, bizonyíthassák rátermettségüket. A Vízöntők egyéni szabadság vágyukat és kísérletező kedvüket kevésbé tartja izgalomban a hosszú körökön át tartó monoton autóvezetés. Egyéni látásmódjuk, tárgyilagosságuk, zsenialitásuk miatt a legsikeresebbek a műszaki területeken (pl. Jean Todt).
Érdekes statisztikai adat, hogy csillagjegyüket tekintve az air race pilóták 40 %-a is föld jegyű (főként Szűz), míg csak 27%-a levegős típus.
A sportban és így a Forma-1-ben is mindenki csatát vív, harcol az ellenfeleivel, harcol önmagával, önmagáért. A 4 elem ismerete alaphangoltságunkról sok információt tud adni. Természetesen nem pótolja mindazt, amit egy személyes horoszkópból megtudhatunk. Egyediségünk miatt a horoszkóp úgyis csak magában az élő emberi lényben teljesedik ki.