Szoptatni jó, szoptatni könnyű, szoptatni természetes. Nyilván van, akinek zökkenőmentesen megy a dolog, de a legtöbben kisebb-nagyobb nehézségekkel szinte biztosan szembesülünk a folyamat során. Az egyik, talán keveset emlegetett, de a szoptatást gyakran megnehezítő tényező az úgynevezett lapos, vagy befelé forduló mellbimbó. Kolléganőnket ilyennek áldotta meg a sors, ennek ellenére jelen pillanatban kizárólagosan szoptat egy négyhónapos kisfiút. Meghallgattuk tapasztalatait, és utánanéztünk annak is, mit javasolnak a szakértők ilyen esetben.
Első rész: Nem voltak felém elvárások, mégis bekattantam
A terhesség alatt szinte biztos voltam benne, hogy nem fogok tudni szoptatni, köszönhetően a mellbimbóm formájának, ezt ugyanis nagyon nehezen tudja helyesen a szájába venni a baba. Ezzel nagyjából ki voltam békülve, ugyanis a dolog örökletes: nagyanyámnak is ilyen volt, ezért nem tudta szoptatni anyámat, és anyámnak is ilyen volt, így én is lényegében tápszeren nőttem fel. Amitől nem lettem sem asztmás, sem allergiás, sem kövér, sem ostoba, és a húgom is egészséges felnőtté vált.
Az anyukám és a nagymamám sosem sopánkodott amiatt, hogy nem tudtak szoptatni - vagyis lehet, hogy annak idején szenvedtek, de utólag nem volt bennük megbánás. Mindketten biztattak, hogy persze, azért próbáljam meg, úgyis az első pár hét számít a legtöbbet, de ha nem megy, abban sincs semmi tragikus, akkor el kell engedni a témát. Én is valahogy így gondoltam.
A szülés után aztán megőrültem: nem tudom, a hormonok, vagy valami evolúciós parancs kapcsolt be a fejemben, egyszerűen mindent meg akartam tenni a szoptatás érdekében, és nem voltam hajlandó lemondani róla. Anyabarát kórházban szültem, ahol szoptatási tanácsadó is volt, ő már a szülést követő néhány órán belül ott termett és igyekezett segíteni. Négy (négy!) óra hasztalan próbálkozás után a férjem zavarta ki a szobából azzal, hogy most már mind anyának, mind gyereknek pihennie kellene esetleg. Danika persze sírt, szomjas volt, akkor próbáltunk neki vizet adni, de a cumizavart elkerülendő, inkább kiskanállal, amit nem fogadott el, ő sírt, mi bénáztunk, én bőgtem. És tejem persze szinte azonnal lett, nem is kellett rá napokat várni, másnap már tele voltam vele, csak éppen a baba nem tudta kinyerni.
Második rész: Fejőgépek és szoptatási tanácsadók sora
A hazatérésünk után jött a védőnő és a gyerekorvos: mindketten azt mondták, hogy szerintük hagyjam abba a hisztit, fejjek, és adjam a babának cumisüvegből. Mivel úgysem tud szopni, nem baj, ha cumizavaros lesz. Így pár hétig biztosan fenn tudom tartani a tejtermelést, de fejéssel nem lehet örökké, így valószínűleg egy ponton majd el fog fogyni és át kell állnunk tápszerre. Amivel nincs semmi gond. Mondták ők. És gondoltam én is pár hónappal ezelőtt. De most máshogy gondoltam.
Ezek után kiderült, hogy nem tudok fejni. Vannak nők, akiknél a fejőgép nem váltja ki a tejadó reflexet, és mint kiderült, én is ezek közé tartozom, plusz irtózatosan fájt is minden alkalommal. És csak pár csepp tej jött le. Kipróbáltunk mindent, ami létezik: kölcsönöztünk nagy teljesítményű, elektromos cuccot, kipróbáltuk a kézi fejőt védőgumival, anélkül, bevizezve, meg minden egyéb praktikát, amit a neten olvastunk. Nem ment, a gyerek sírt, a gyerekorvos felírta a tápszert, én bőgtem, a férjem higgadtan rohangált fejőgépek meg receptek után.
Ezzel párhuzamosan persze szoptatási tanácsadóhoz is fordultunk, a két kórházi után most kihívtunk egy profi, nagynevű, IBCLC tanúsítvánnyal rendelkező, a szoptatási tanácsadást főiskolán tanító hölgyet. Tényleg nagyon profi és kedves volt. Megmutatott mindenféle mellre helyezési technikát, elmagyarázta a bimbókiemelő és a bimbóvédő közti különbséget, biztatott, csak hát Danika így sem tudott szopni, prüszkölt, szenvedett, bénáztunk. A szoptatási tanácsadó egyébként azt mondta, hogy a befelé forduló mellbimbó nagyon kifejezett esetével rendelkezem, és akinek ennyire ilyen, az valóban előfordul, hogy nem tud szoptatni - az ő praxisában is volt több ilyen, aki mindent megpróbált és mégsem. A legjobb talán az volt, hogy bár fanatikus anyatejpártinak tűnt, elmagyarázta, hogy a szoptatás előnyeinek jelentős része az első 4-6 héthez köthető, tehát ha ebben az időszakban kap anyatejet a baba, akkor már majdnem mindent megtettünk érte. A további szoptatás sem felesleges, de a kulcsfontosságú az első pár hét, amit fejéssel simán át lehet vészelni.
Hab a tortán, hogy amikor megemlítettem a gyerekorvosnak, hogy szoptatási tanácsadóval beszéltem, az teljesen kiakadt, leteremtett, amiért az ő véleménye és évtizedes tudása nem elég jó nekem, és egyébként is mit képzelek magamról.
Harmadik rész: két hónap fejés, két hónap öröm
Ezután jött a legnehezebb rész, ugyanis a védődő végül megtanított kézzel fejni, és kiderült, hogy géppel nem tudok, így meg igen. Csakhogy ez sokkal hosszadalmasabb és fáradságosabb, mint rácsatlakozni a szívóra. Tehát úgy néztek ki a napjaink, hogy másfél órát fejtem, megetettem a lefejt tejjel cumisüvegből Danikát (eleinte próbálkoztunk kispohárral meg ilyenekkel, de viszonylag hamar feladtuk), büfi, peluscsere, esetleg gyorsan ettem valamit vagy elmentem a mosdóba, és indult is újra a kör, végeláthatatlanul, hiszen a babának nagyjából három óránként ennie kellett, és kérte is. Közben persze időnként rápróbáltam a mellemre is a gyereket, bimbókiemelővel, mindig meg is próbálta, de nem ment.
A második hónap végén úgy döntöttem, én ezt nem bírom tovább, és egyébként is, megmondta a szakember, hogy ha eddig kitartottam, azzal már rengeteget tettem, úgyhogy kész, vége, holnaptól tápszer. Az anyámék is erre biztattak, az ő szemükben már ekkor is hatalmas hős voltam, amiért ennyit vesződöm az anyatejért. De nem tudtam betartani az elhatározásomat, egyszerűen nem voltam rá képes. És még egy-két hét kellett hozzá, amikro egyszercsak, bimbóvédővel ugyan, de Danika képessé vált a dologra. Valószínűleg eleinte nem volt elég erős, pici volt még, nem csak a technikája hiányzott, hanem a szívóereje is. Két és fél hónapos korára annyira belejött, hogy abbahagyhattam a fejést, végre! Már nagyon utáltam. Hirtelen rengeteg szabadidőm lett, és a babával együtt is ki lehet mozdulni. Én nem vagyok az a nyílt téren szoptatós típus, de sok helyen van már szoptatós szoba, meg lehet találni a módját. Elképesztő könnyebbség, hogy csak fogom a gyereket meg a bimbóvédős szütyőt (erről nem tudtunk lejönni, de ez legyen a legkevesebb), és mehetünk, nem kell cumisüveget fertőtleníteni és hasonlók. Most négy hónapos, gyönyörű, egészséges kisfiú, csak anyatejet kap. A védőnő, aki a régi iskolához tartozik, már kezdi pedzegetni a hozzátáplálást, de őszintén szólva nekünk most annyira bejön ez a szoptatás, annyit küzdöttünk érte, most, hogy végre viszonylag zökkenőmentesen megy, miért cserélnénk le reszelt almára?
Mit mond a szakember?
A befelé forduló, vagy lapos mellbimbó viszonylag gyakori. Értelemszerűen azt jelenti, hogy a mellbimbó nem emelkedik ki a bimbóudvarból. ezeknek az eseteknek ugyanakkor egy jelentős része nem valódi befelé forduló mellbimbó, csupán arról van szó, hogy nyugalmi állapotban a mellbimbó lapos, de egy kis mozgatással vagy húzással viszonylag könnyedén kiemelhető. Ez a típus az első napokban gondot okozhat, de megfelelő mellre helyezési technikával hamar elmúlik a probléma.
Figyelem!
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A valódi befelé forduló mellbimbó onnan ismerhető fel, hogy a bimbóudvar tövét megnyomva a bimbó nem kiemelkedik, hanem még jobban befelé húzódik. ez a típus már valóban megnehezíti a szoptatást, mert bár a babák nem a mellbimbót veszik a szájukba, hanem az egész bimbóudvart, mégsem tudják megfelelően szívni. Ilyenkor meg lehet próbálni a bimbókiemelő használatát: ez egy műanyag eszköz, a mellre téve enyhe nyomást gyakorol a bimbóudvarra olyan irányból, ami a bimbó kiemelkedését segíti elő. Már a terhesség utolsó trimeszterében meg lehet próbálni használni, később pedig a szoptatások előtt kell felhelyezni (vagyis semmi köze a bimbóvédőhöz, amit szoptatás közben visel az ember, és amit a szoptatási tanácsadók nem igazán pártolnak).
A mellbimbó kiemelésében egyéb technikák, például kézzel végzett gyakorlatok is segíthetnek, de ezzel ne próbálkozzunk otthon, hanem kérjük ki szakember - tapasztalt védőnő vagy szoptatási tanácsadó - segítségét. Hasznos tanácsokat találhatunk a La Leche Liga oldalán is. Vannak, akiknek a fejés oldja meg a problémát, mert a mellszívó hatására mellbimbójuk egyre inkább kiemelkedik. És természetesen vannak olyanok is, akiknek tökéletes mellrehelyezés, bimbókiemelő és mellszívó mellett sem sikerül a szoptatás - ilyenkor érdemes arra helyezni a hangsúlyt, hogy a kisbaba legalább az élete első 4-6 hetében (saját vagy más anyától származó) anyatejes táplálásban részesüljön.
