Akinek beteg a gyereke – főleg, ha súlyos, életveszélyes betegséggel, kórral küzd –, az mindent megtesz a gyógyulásáért. A világ tehetősebb felén a legtöbb szülő a nyugati orvoslás eszközeihez fordul ilyen esetben – okkal, hiszen a legnagyobb esélyt ez nyújtja –, van azonban a szülőknek egy olyan csoportja, amely elutasítja ezt a fajta segítségét, és a hit erejére, isteni csodára, beavatkozásra bízza, bízná a gyerek gyógyulását.
Zuhanó repülőn nincs ateista, szokták mondani, és valószínűleg például a rákbeteg gyerekek szüleire is igaz ugyanez, teljesen érthető módon. A gond akkor van, ha valaki kizárólagosan egy felsőbb lény, hatalom kezébe helyezi a gyereke életét, és teljes egészében tőle várja a gyógyulását, ha pedig ez nem következik be, kijelenti, hogy „ez volt Isten akarata“.
A legtöbb országban a jog valamilyen mértékben felkészült a fanatikus hülyékre, és több-kevesebb sikerrel védi tőlük a gyerekeiket. Magyarországon a törvény úgy rendelkezik, hogy korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen személy esetében az eljáró törvényes képviselő nem utasíthatja vissza az életmentő vagy az életet fenntartó ellátást. Amennyiben mégis ezt tenné, az egészségügyi szolgáltató köteles haladéktalanul pert indítani a beleegyező nyilatkozatnak a bíróság általi pótlása iránt. Az ilyen esetekben a bíróságnak soron kívül kell döntenie, de addig is az orvos köteles a beteget az állapota által indokolt ellátásban részesíteni. Ha pedig ebben a hozzátartozók akadályozni próbálnák, igénybe veheti a rendőrség segítségét.
Szerencsére elfajult szekták szempontjából nálunk nincs nagy baj, nemigen találkozni olyan szélsőséges hitet hirdetőkkel, mint például az USA-ban. Ott se szeri-se száma a nyugati medicinát elutasító, kizárólag az ima erejére, esetleg az ördögűzésre, mint gyógyító eszközre hagyatkozó vallási tömörüléseknek, és sajnos a jogrendszerük is sokkal komolyabban veszi a vallásgyakorlás jogát – akár még azon az áron is, hogy a fanatikus szülőknek kiszolgáltatott gyerekek isszák meg ennek a levét.
Az utóbbi évtizedekben javulni látszik a helyzet, de a mai napig 19 olyan állam van, amelyben a szülők simán megúszhatják, hogy akár hosszú agóniára ítélték a gyereküket, ha vallási meggyőződésükre és arra hivatkoznak, hogy imával „kezelték“ a kicsit.
Néha azért a vallási fanatikusoknál is győz a józan ész – csak lehet, hogy túl későn. Így járt 1977-ben az amerikai Swan házaspár is, akik miután magas lázzal küzdő gyermekükön az egyházuk egyik imával gyógyító „orvosa“ sem tudott segíteni, végül azt találták ki, hogy csonttörés gyanújával (a törésekkel szabad volt rendes orvoshoz fordulniuk) vitték kórházba az akkor már eszméletlen fiukat. Csak sajnos későn, a gyerek meghalt agyhártyagyulladásban.
A jó a rosszban, hogy ők képesek voltak felismerni, micsoda hibát követtek el, azonnal kiléptek az egyházból, és Rita Swan azóta is annak szenteli az életét, hogy megpróbálja felkutatni és megmenteni azokat a gyerekeket, akik szüleik vallási meggyőződése miatt nem jutnak el orvoshoz, vagy halnak bele gyógyítható betegségekbe.
Egy 1998-ban, Seth Asser gyerekorvossal közösen publikált cikkében arról számolt be, hogy húsz év alatt 172 olyan esettel találkozott, ahol a gyerek belehalt az orvosi ellátás hiányába, mert a hit által akarták meggyógyítani. Ebből 140 esetben a gyerekek orvosilag könnyen kezelhető betegségnek vagy állapotnak estek áldozatul (Pediatrics 1998;101:625–9). És ez valószínűleg csak a jéghegy csúcsa volt. (Az már csak hab a tortán, hogy ezeknek a szektáknak a köreiben a szülésben meghalt nők aránya akár 900(!)-szor magasabb volt, mint az átlag amerikai népesség körében.) Szakértők szerint az Államokban a mai napig évente tucatnyi gyerek hal meg azért, mert a hit által akarják meggyógyítani.
A 172 eset mind valamilyen vallási gyülekezet körében esett meg. Ez annak megértéséhez fontos adalék, miért teszik ki egyes szülők tudatosan akár kínhalálnak is a gyereküket. Az ilyen szülők ugyanis a legtöbb esetben nem valamilyen homályos idea által megszállt magányos bozótharcosok, hanem olyan egyházak, szekták tagjai, melyek mereven elutasítják az orvosi kezeléseket vagy azok bizonyos fajtáit. A kilátás, hogy magukra haragíthatják a közösséget, a vallási elöljáróikat, és kitaszítottá válhatnak, olyannyira félelmetes, hogy még a gyerekük életét is kockára teszik (bár nyilván ez így nem tudatosul bennük), hogy elkerüljék ezt a sorsot. Ráadásul általában zárt, a külvilággal nem vagy csak kevéssé érintkező közösségekben élnek, ahol a csoporthatás még erősebb.
Azt hihetnénk, a gyerek halálának kijózanítóan kellene hatnia – és néha így is hat, lásd fentebb –, de a legtöbbször ez pont fordítva történik: azzal szembenézni, hogy én vagyok a felelős a gyerekem haláláláért, még egy erős, érett személyiségű ember számára is lélekroppantó teher, hát még egy olyannak, aki az önálló döntéssekkel és a felelősségvállalással finoman szólva is hadilábon áll, és igényli, megszokta az irányítást – márpedig az ilyen személyiségekből túlkínálat van a szektákban, nem véletlenül élnek pont ők szektában.
Jó példája ennek az idén februárban elítélt Schaible-házaspár esete, akiknek 2009-ben, tüdőgyulladásban halt meg kétéves, majd tavaly egy nyolchónapos fiuk. Az első fiú halála után felfüggyesztett börtönbüntetésre ítélték őket azzal a kitétellel, hogy ha a jövőben bármelyik gyerekük megbetegszik, orvoshoz viszik. Ez nem történt meg – ami egyébként a szülők mély vallásos meggyőződése alapján előre látható volt, az ügyész kérte is az akkori bírót, hogy rendelje el a házaspár rendszeres ellenőrzését, teljesítik-e a gyermekekeik orvosi felügyeletére vonatkozó feltételeket, a bíró azonban ezt nem látta szükségesnek.
Az anya az ítélet után közölte, hogy a hite nem rendült meg, biztos benne, hogy helyesen cselekedett, ő mindent megtett a gyermekeiért.
Kérdés persze, hogy az ilyen emberekben miért nem merült fel annak a lehetősége, hogy a gyógyulásért elmondott rengeteg imájuk valójában meghallgatásra talált: csak rá kell nézni az orvostudomány elmúlt ötven évére, és azonnal láthatjuk, hogy többet fejlődött, mint előtte ötezer év alatt. Nyugodtan lehetne ezt is csodának tekinteni, és elfogadni isteni segítségképpen, bár a Brian élete óta tudjuk, mégpedig magától Jézustól: egyeseknek nem lehet a kedvére tenni.
