Világszerte emelkedik a mesterséges megtermékenyítéssel fogant gyermekek száma: jelenleg a fejlett országokban a babák 1-4 százalékát érinti a dolog. A meddőségi kivizsgálás és a lombikprogram sok esetben hosszadalmas és rengeteg stresszel jár. A teherbe esési nehézségekkel küzdő nők lelki egészségére több okból is érdemes odafigyelni és pszichoterápiás módszerekkel megtámogatni: egyrészt a meddőség okozta stressz csökkentheti a fogamzás esélyét, másrészt a nehezen teherbe eső nők egyes kutatások szerint nehezebben élik meg a szülői szerepet is.
De valóban másmilyen szülők válnak a „lombikos” anyukákból, mint a természetes úton fogant gyermekek anyukáiból? Egy új tanulmány az eddigi kutatásokat összegezve sok hasonlóságot és némi különbséget is talált.
Én nem ilyen babát képzeltem el!
A korábbi kutatások szerint a meddőség és a meddőségi kezelések okozta stressz hatással van a nők érzelmi állapotára, lelki egészségére, egyúttal csökkenti a szülés utáni magabiztosságukat, így a szülés utáni első időszakot kifejezetten megnehezíti.
Ehhez még az is hozzájárul, hogy ezek új módszerek, itt tehát kevésbé tudunk anyáink tapasztalataira hagyatkozni, példaképeket, szerepmodelleket találni. Emellett a lombikos anyukák gyakran később kezdenek el kötődni a megfogant magzathoz, érthető okból: néhány sikertelen beültetés, esetleg vetélés után az ember sokkal óvatosabban éli bele magát abba, hogy gyermeket vár.
Nem beszélve arról, hogy a hosszas meddőségi kezelések alatt szinte mindig kialakul egy kép a párok fejében a születendő gyermekről és a szülés utáni családról, azonban ez sajnos legtöbbször túlidealizált: ha megszületik a csodálatos baba, akkor már minden rendben lesz és mindannyian boldogok leszünk. A „vágyott gyermek” azonban néha csak részben hasonlít a valódira, mivel ez utóbbi mondjuk hasfájós, többet sír, kevesebbet alszik és kiismerhetetlenebb, mint amilyennek elképzeltük.
A meddőségen átesett nők gyakran idealizálják az anyaság élményét: irreálisan magas elvárásokat támasztanak saját magukkal szemben is – nekik fáradhatatlanul, és boldogan mosolyogva illik eltölteni a gyermekágy amúgy kimerítő heteit, nem nyafoghatnak, hiszen olyan régen vártak erre. A nehezen megfogant babát a szülei gyakran a valóságosnál törékenyebbnek, sérülékenyebbnek, különleges bánásmódot igénylőnek látják, ami további terhet ró a szülői szerepre.
Kontroll és szeretet
A szülői szerep összetettségét nehéz lenne néhány fogalommal körülírni, a pszichológusok azért mégis megpróbálták. Bowlby, a kötődéselmélet atyja szerint például a szülőség két fontos alappillére a kontroll és a gondoskodás, vagyis egy-egy szülő viselkedése jellemezhető azzal, hogy mennyire meleg, gondoskodó, illetve mennyire kontrollálja, korlátozza a gyermekét.
Későbbi elméletalkotók tovább finomították a kérdést: a szülői viselkedés négyféle dimenzióját különböztették meg a fenti két jellemző alapján. Így léteznek optimálisan kötődő szülők (sok melegség és gondoskodás, kevés kontroll), gyengén kötődő szülők (kevés gondoskodás, kevés kontroll), szeretetteljesen korlátozó szülők (sok gondoskodás, sok kontroll) és ridegen korlátozó szülők (kevés gondoskodás, sok kontroll). Ezek jellegzetes szülői magatartásformákkal járnak együtt:
| Jellemző | Dimenziók | Szülői viselkedés |
| Melegség, gondoskodás | Meleg, gondoskodó stílus | Támogató jelenlét, melegség, érzelemkifejezés, válaszkészség, érzékenység |
| Elutasító stílus | Elutasítás, ellenségesség, agresszió, elhanyagolás, közöny, mogorvaság | |
| Kontroll | Kontrolláló, korlátozó stílus | Keretek, határok szabása, merevség, ridegség, szigorúság, büntetés, fizikai fegyelmezés, túlvédés, túlzott aggódás, szorongás, pszichés és viselkedésbeli túlzott korlátozás |
| Önállóságot tiszteletben tartó stílus | az önállóság tisztelete, a függetlenség bátorítása, engedékenység, szabályok állítása, érvelés, biztatás. |
Az összegző tanulmány szerint azok az anyák, akik mesterséges megtermékenyítéssel estek teherbe, összességében ugyanolyan mértékben és arányban gondoskodóak, elutasítóak és autonómia-tisztelők, mint természetes úton teherbe esett társaik.
A különbség a két csoport között csupán a kontrolláló viselkedésben mutatkozott meg: a lombikbabák anyukái valamivel magasabb értékeket értek el ezen a skálán, vagyis ők hajlamosabbak kontrolláló, túlvédő, túlaggódó, korlátozó stílusban babázni.
A kötődéssel tehát nincs probléma: a lombikos anyukák ugyanolyan gondoskodással, melegséggel fordulnak újszülöttjeik felé, mint nem lombikos társaik. Lehet, hogy a meddőség és az asszisztált reprodukció késlelteti ugyan a babához való kötődést, de az anyák szülői viselkedésében ebből semmi sem nyilvánul meg: ugyanúgy képesek elfogadóak és szeretetteljesek lenni.
Ugyanakkor nem meglepő, hogy valamivel kontrollálóbbak, hiszen rengeteg frusztráció, sikertelenség, stressz és aggódás áll mögöttük. Ráadásul a lombikbabák időnként valóban több aggodalomra adnak okot, mivel gyakran rosszabbak az egészségi mutatóik, pl. kisebb a születési súlyuk a természetes úton fogant babáknál – mondjuk szimplán azért, mert ikrek. A kutatók szerint ebben az esetben a kontrolláló viselkedés oka a szorongás és az aggódás.
A kontrolláló szülői stílus természetesen nem feltétlenül rossz, hiszen mértékkel alkalmazva elősegíti a gyerek szocializációját: megtanulja a korlátokat, azok szükségességét. A túlzott mértékű kontroll azonban negatív hatásokkal jár, hiszen a gyermek autonómiáját, kezdeményezőkészségét nem akarjuk teljesen kiirtani. Ezért erre érdemes odafigyelni és tudatosítani magunkban, hogy a túlzott védelmezéssel árthatunk is, a gyermekeknek ugyanis jót tesz némi önállóság. Természetesen a tiltás és az engedékenység, a korlátozás és a bátorítás közötti egyensúlyt szülőként rendkívül nehéz feladat eltalálni, akármilyen módon fogant is a gyermek.
