Beszólt a tornatanár, három lány lett anorexiás

A klinikai értelemben vett evészavarok már egészen kisgyerekkortól előfordulnak, de egyre korábban megjelennek az olyan klasszikus étkezési zavarok is, mint az anorexia vagy a bulimia nervosa.

Dr. Gallai Mária, a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztályának vezető főorvosa azt mondja, a legfiatalabb anorexia nervosás betegük 8 éves volt, a 11-12 éves korosztálynál pedig erősen terjednek az étkezési zavarok. De mi váltja ki a betegséget? Tényleg csak a média a hibás, esetleg a kortársak okolhatóak a terjedéséért? 

Kiemelt központnak számít a gyerek- és ifjúkori étkezési zavarok és autizmus területén a budapesti I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika Gyermek- és ifjúságpszichiátriai osztálya, így nem meglepő, hogy Bókay János utcai intézményben az átlagnál nagyobb számban fordulnak elő a két főprofilba illeszkedő betegek. Az osztály vezetője, Gallai Mária ennek ellenére úgy látja, nemcsak náluk ugrott meg a speciális kórképek száma, hanem a népességben is – és ebben igenis szerepe van a vékonyságkultusznak is. De nemcsak ennek.

A társadalom, a média, a kortársak, a család és a hajlam

 „Az étkezési zavaroknak nagyon sok oka van. A társadalom nagyon erősen összekapcsolja a vékonyságot és a sikert, a fiatalok próbálnak is megfelelni ennek az elvárásnak. De ez csak egy a komplex bio-pszicho-szociális tényezők közül. A megfelelési kényszer mellett ugyanakkor áll egy biológiai háttér, egyfajta hajlam is, és megvan a maga saját pszichés működésmódja, a családi működésmód is. Emellett pedig ott van a média és a kortársak nyomása is. Ez egy nagyon komplex dolog” – magyarázta dr. Gallai Mária.

A serdülőknek kiemelten fontos a kortársak véleménye, de nemcsak ők okozhatnak sérülést az iskolában – hanem a tanárok is. „Sajnos volt már olyan, amikor a tornatanár szólt be, és aztán abból az osztályból három anorexiás lányt kezeltünk” – hozott egy extrém példát az osztályvezető főorvos, majd megemlítette: akadt olyan betegük, aki már négy éve anorexiás volt, amikor hozzájuk került. Ilyenkor pedig már a szülői elhanyagolás is felmerül.

Az anorexia nervosa és a bulimia a serdülő korosztálynál fordul elő a leggyakrabban, de került már be az osztályra 8 éves anorexiás lány is. Ahogyan nemcsak lányokat, hanem fiúkat is kezeltek már klasszikus anorexiával is. „A fiúknál találkozunk inverz anorexiával is, amikor mindent a testfelépítésnek rendelnek alá, és csak az számít, hogyan alakulnak az izmaik. De nem egy olyan fiúnk is volt, aki klasszikus anorexiával küzdött, akiknek a vékonyság és a szálkás izom volt a céljuk, és úgy gondolták, úgy érik ezt el, hogy korlátozzák az étkezésüket.”

Mit tehetünk, ha baj van?

Ha a szülő valami szokatlant, az átlagostól eltérő viselkedést, esetleg jelentős fogyást tapasztal a gyerekénél, akkor érdemes azt szakembernek jelezni. Az első ilyenkor általában a gyerekorvos, aki további kivizsgálásokra küldi a gyereket. Ha nem találnak szervi okot a fogyás mögött akkor a család valószínűleg gyermekpszichiáternél köt ki. Az elmúlt tíz év tapasztalatai azt mutatják, hogy az esetek felében a szülők maguktól jelentkeznek azzal, hogy gond van, a másik felét pedig a szakemberek irányítják a központba.

„Sok esetben a pedagógusok érzik és látják első körben, hogy probléma van a gyerekkel, ők kérik a szülőt, hogy lépjen tovább és kérjen segítséget. Mi kizárólag szülői megkeresés alapján tudunk segíteni, tehát hiába szeretne segíteni a pedagógus, ha a szülők ezt nem szeretnék. Muszáj kivárni, míg a szülőben megérik, hogy gond van.”

Itt is akadnak extrém példák. Akadt olyan pedagógus, aki megvárta a gyerek 18. születésnapját, és még aznap bekísérte a központba. A szülőknél ugyanis egészen addig nem tudta elérni, hogy segítséget kérjenek. Döntő többségben azért van együttműködés a szülő és a pedagógus között.

És mi történik utána?

Az osztályon fontosnak tartják a komplex, alapos diagnosztikát, ezért a bio-pszicho- és szociális tényezőket is vizsgálják. És már a kezdetektől felveszik a kapcsolatot az összes olyan személlyel, aki rálát a gyerek viselkedésére.

„Már kivizsgáláshoz szoktunk pedagógiai véleményt kérni, méghozzá egy adott szempontrendszer alapján. Az is nagyon fontos, hogy a szülők is partnerek legyenek a diagnosztika folyamatában, és a diagnózist ne egyfajta pecsétként vagy bélyegként éljék meg. A diagnózis egy kapu kell legyen a megoldáshoz, amit szeretnénk ugyanilyen bio-pszicho-szociális alapon biztosítani számukra. Hiszen a szülőknek és a pedagógusnak is szüksége van segítségre, hogy ők miként tudnak segíteni.”

De mi történik egy olyan helyzetben, amikor maga a tanár a kiváltó ok? „Az említett esetben jeleztük a pedagógusnak, hogy szeretnénk vele beszélni, és hála isten vállalta is, bejött, mi pedig elmondtuk, hogy egy tanári megjegyzés milyen lavinákat tud elindítani egy gyerek életében. Reméljük, hogy hatott. Mindenesetre nem jött utána abból az iskolából más gyerek” – tudtuk meg Gallai Máriától, aki hangsúlyozta: nem a számonkérés, hanem a segítségnyújtás a céljuk.

Mit tehet a szülő?

„A serdülők orvosi kezelése, egyéni pszichoterápiás és csoportos művészetterápiás kezelése mellett a szülők is terápiás kezelést kapnak osztályunkon szülőcsoport formában. A cél ugyanis az, hogy rendezzék azt a családi szerkezetet, működésmódot, ami hozzájárulhatott az étkezési zavar kialakulásához. Sok esetben ez nem is annak az egy személynek a betegsége, hanem a családi működésmódé” – tette hozzá a főorvos.

„Az étkezési zavarok komplex ellátása nagyon idő- és szakember igényes feladat. A művészetterápiás csoportjainkat és a szülőcsoportjainkat a MOL Gyermekgyógyító program pályázatán nyert összegből tudjuk működtetni. Általános tapasztalatként azt is elmondta, hogy a szülők nagyon sokszor nem is ismerik igazán a gyerekeiket, hiszen a túlzott munkaterhelés miatt alig-alig tud találkozni a család.

A másik oldal pedig az, hogy a serdülők sok-sok órát töltenek inkább a számítógépükkel vagy a telefonjukkal a családjuk helyett, és így még inkább elmaradnak a meghitt családi együttlétek, pedig ezeknek nagy szerepe lenne abban, hogy a serdülő valamifajta támpontot tudjon kapni a saját bizonytalanságában.”