Lányt várunk. Az igazat megvallva, el se tudtam képzelni, hogy esetleg fiú lesz, mivel férjemtől is lányt rendeltem, elterveztem, hogy milyen színű legyen a szeme és a haja, sőt, az utóbbi göndör legyen, mint neki, mert úgy lesz igazán cuki. Szóval értem én a mondást, hogy mindegy, csak egészséges legyen, de azért kissé megzakkantam volna, ha kiderül, hogy mégis fiút sikerült összehoznunk és kezdhetjük a tervezgetést elölről.
Érdekes amúgy, hogy férjem is mennyire lánypárti, egyrészt, mert már most alig várja, hogy a gyerek hozzá akarjon majd feleségül menni ovis korában, másrészt 38 évesen szerinte strapásabb egy fiút felnevelni a focipályán, mint egy kislánnyal elmolyolni a szobájában. Még nem világosítottam fel, majd rájön.
Az apaság egyébként hihetetlen hatással van rá, olyan türelmetlenül várja a baba születését, mint kisgyerek a karácsonyt: nem telik el este, hogy ne suttogna neki oda, hogy igyekezhetne már, aztán a kocsiban órákig tudja tervezgetni, mit fognak ők ketten csinálni. Már azt is elképzelte, hogy úgy sétálnak majd, mint Micimackó és Malacka a naplementében kézen fogva, lányunk pedig kemény csaj lesz, úgyhogy már az etetőszékben punk számokat fog énekelni, nem pedig Halász Juditot.
Terveiből legalább egy valamit nagyon tudok értékelni: húsz év után leszokott a dohányzásról, és ezzel az utolsó káros szenvedélyéről, úgyhogy az egy dolog, hogy a kislányunk elég szürreális látványt fog nyújtani, miközben cigiről, drogokról és punk életérzésről fog üvöltözni, de a férjemen, mint a punk mintacsaládfőn össze is fogom pisilni magam a röhögéstől.
Gyorsan összeszedtem amúgy, hogy milyen változások jellemezték a terhességet az elmúlt egy hónapban (20-24 hét):
Közérzet:
Energiám fullon van, bár alig alszom. Tizennyolc órákat vagyok ébren, ami jóval több, mint korábban, a terhességem előtt. A melótól kezdve a házimunkát át mindent ugyanúgy elvégzek, mint korábban, csak két lépcsőzés között több ideig szuszogok a kanapén. A frontot a szervezetem megérzi, a hasam eléggé bekeményedik olyankor, de hát ez az eddigi terhességeim alatt is jellemző volt, aztán mindhármat időjárás változás eredményeképp szültem. Mostanság kezdődött el a gyomorégésem, de ez legyen a legnagyobb gondom a hátralevő időszakban.
Súly:
Belehúztam rendesen, most három hét alatt öt kilót is felszedtem, úgyhogy hiába méltatlankodtam a dokinál, hogy de hát ebbe számolja bele azt is, hogy épp az előbb ebédeltünk a Mekiben, és hogy az kapásból plusz egy kiló, a gyorsétterem pláne nem volt mentség.
Utolsó szülésem után egyébként egy hónap alatt huszonöt kilótól szabadultam meg, szóval nem attól fosok, hogy örökre bálna maradok, hanem, mert tisztában vagyok a túlhízás veszélyeiről. Olyan zsírpárnácskáim vannak amúgy, hogy ha korábban kifeszített zászlót tetováltattam volna a combomra, most úgy tűnne, mintha lobogna.
Libidó:
Párkapcsolati szemetesládaként férfi ismerőseimtől folyamatosan csak a panaszt hallgattam, hogy a terhes feleség nem engedi magához őket, így sok esetben hónapok is kimaradnak. Az állapotom minálunk is rendesen kihat a libidómra, már alig várjuk, hogy minden visszakerüljön a régi kerékvágásba és akkor ismét napi négyszer fogom kívánni a szexet. És nem napi nyolcszor.
Viszonyom az egészségügyhöz:
Véleményem változatlan, legalábbis a csepeli ellátással kapcsolatban: szültem már jó párat, de ennyi lelkiismeretlen orvossal engem még nem hozott össze a sors. Tanácsadás, felvilágosítás, hozzáállás egyes, az előírt vizsgálatokat szinte nekem kell kérnem, ráadásul abban sem vagyok biztos, hogy ha tízezreseket villantanék, megváltozna bármi is ezzel kapcsolatban. Ultrahangra időpontot a bejelentkezéstől számított naphoz képest három héttel később kaptam. Ugyanitt, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban keresek szülészt, mert most már tényleg félek belegondolni abba, milyen lehet fogadott orvos nélkül szülni.
Agysejtjeim:
Szórakozottabb és feledékenyebb vagyok, mint valaha, legutóbb például a terhesrendelés ajtaja előtt jutott az eszembe, hogy a leletekért nem mentem el, úgyhogy kérhettem újabb időpontot a nőgyógyászhoz, aztán, mire bejutottam, kiderült, hogy a terhes kiskönyvem maradt otthon, a rákszűrésem eredményét pedig azért nem tudtam meg aznap, mert elhagytam a sorszámomat. Mindezek után a doki búcsúzóul utánam szólt, hogy ha jön a gyerek, majd ne felejtsek el kórházba menni. Na mondom, milyen gyerek?
