Pár hónapja ismerkedtem meg Hegedűs Zsuzsával, a negyvenes éveinek elején járó anyukával, akinek négy gyermeke közül a legkisebb, Berci még csak 18 hónapos. Zsuzsa felnőtt fejjel kezdett el rendszeresen futni, hat évvel ezelőtt lihegve, vöröslő fejjel küzdötte le a 6,5 kilométeres távot. Mára ott tart, hogy jövőre a terepfutók legrangosabb versenyén szeretne indulni – és lefutni 98 kilométert 26 óra alatt.
Zsuzsa sokunk számára lehet példakép. Beszélgettünk, és fényt derült titkára. Ami az, hogy nincs titok. Zsuzsa állítja, hogy mindenki képes elérni még az elsőre hihetetlennek tűnő eredményeket is, csak hit és kitartás kérdése.
Mióta sportolsz?
Amióta az eszemet tudom sportolgattam valamit, de az igazán sorsdöntő pillanat az volt, amikor egy 2006-os női futófesztiválon - immár háromgyerekes anyaként - lefutottam a 6,5 kilométeres távot. Ezt olyan sikerélményként éltem meg, mintha az Olimpián győztem volna. Nagyon kellett küzdenem, a fejem vörös volt, kapkodtam a levegőt, minden olyan hibát elkövettem, amit egy amatőr futó elkövethet, de mégis sikerült. És nagyon büszke voltam magamra, annyira, hogy innentől rendszeresen futni kezdtem.
Hova vezetett a hat évvel ezelőtt jött lelkesedés?
A lelkesedés azóta is megvan, sőt tovább fokozódott. A férjem már korábban is komolyan sportolt (országúti kerékpározott), aztán szintén ebben az időben kezdett el futni, fogyókúrás célból. Közösen elhatároztuk, hogy lefutjuk a félmaratont. És elkezdtünk tudatosan készülni rá.
Aztán 2009-ben a testvérem részt vett egy olyan ultrafutó versenyen a Mount Blanc körül (CCC -Courmayeur Champex Chamonix), ahol 26 óra alatt kell lefutni 98 km-t 5400 méteres szintkülönbséggel. Amikor mesélte, hogy ilyen versenyre megy, én egy laikus naivságával rákérdeztem, hogy mindezt hány nap alatt kell megtenni.
És ahogy otthonról, online közvetítésen keresztül figyeltük őt a verseny alatt, a hangulat, a hatalmas hegyek, a futók annyira megérintettek, hogy innentől már csak terepen futottam. 2010 májusában egy barátnőmmel Hévízgyörkön le is futottuk a 22 km-es távot, terepen. Botorkáltunk a térdig érő kukoricásban, de nemhogy elvette volna a kedvünket, inkább megerősödött bennem, hogy ezt szeretem csinálni. Azóta rendszeresen megyünk teljesítménytúrákra az ország különböző pontjára, és versenyeztem már Olaszországban, nemrég a Wörthi-tónál is lefutottam 58 km-t.
2010-ben a férjem is indult a CCC-n, ott voltam én is, segítettem neki a frissítésben. Leírhatatlan, hátborzongató érzés az a hangulat, ami ott van. Mindenki kiabál, hogy „Allez, allez!”, buzdítanak, tapsolnak, kolompokat vernek. Akkor, ott, testközelből látva eldöntöttem, hogy én is akarok itt versenyezni. Így most én is a CCC-re készülök, szeretnék jövőre ott lenni. Mivel ez egy kvalifikációs verseny, pontokat kellett gyűjteni, de ezen már túl is vagyok, már csak azon múlik, hogy kisorsolnak-e januárban, ugyanis a terepfutás legrangosabb eseményére túljelentkezés van.
Szerinted ez bárkivel megtörténhet? Arra gondolok, hogy egy ember meglát, megtapasztal valamit, és az képes ennyire beleszippantani őt is?
Szerintem igen. Fantasztikus érzés egy-egy túra, vagy terepfutó verseny után a célba érés öröme. Még 2 éve sem gondoltam volna, hogy a hegyek, a dombok a barátaim lesznek, mára ez változott. Mindig hajt valami: a táv hosszúsága, a teljesítés ideje, vagy szimplán egy mesés vidék.
A rendszeres edzéseket hogyan tudod megoldani ennyi gyerek, háztartási teendő mellett? Mi a trükköd?
Nincs trükk. Nagy igazság az, hogy arra van időnk, amire akarjuk, hogy legyen. Nekünk nincs bébiszitterünk, és nem is tudjuk lepasszolni a gyerekeket, csak azért, hogy futhassunk. Van, hogy reggel fél 6-kor már indulok, ilyenkor a család még ágyban van. Van, hogy későn estére jön össze. Olykor éjszakai futásra is bejövök a Hármashatár-hegyre, jó kis csapat jön itt össze. Ilyenkor este fél 10-10-ig futunk az erdőben fejlámpákkal.
Ideális esetben heti három edzésem van hét közben, (kb. 1-1,5 óra) és egy hosszabb (3-6 óra) a hétvégén. Őrbottyánban lakunk, könnyű helyzetben vagyok, hiszen pár utcával arrébb már kezdődik az erdő. Mivel a férjem is fut, össze kell hangolnunk, és olykor kompromisszumot kell kötni. Néha egyszerű, néha nem. Még az is hozzátartozik a történethez, hogy nem járok be sehova 8-10 órát dolgozni, hanem most a legkisebb gyermekünkkel Gyed-en vagyok, illetve heti két napot egy képzésen töltök.
Szóval a futás végeredményben szépen beleilleszkedik a mindennapokba.
Minden nap sütök-főzök hatunkra, mosok, vasalok, takarítok, hozom-viszem a gyerekeket, én rendezem a baromfiudvart, és egy kis konyhakertem is van. Persze szerencsés is vagyok, mert a nagyobb gyerekeim és a férjem is részt vesznek a háztartási munkákban és a ház körüli teendőkben. De végül is lehet mondani, hogy klasszikus háziasszony vagyok, csak én a szabadidőmet nem kreatív hobbival vagy tévénézéssel töltöm, hanem elmegyek futni.
Két tanács Zsuzsától
Ha komolyan gondoljuk, hogy belevágunk, mindenképpen azt tanácsolom, hogy 1. vásároljunk egy jó, hangsúlyozom, tényleg jó minőségű futócipőt, és
2. keressünk fel egy edzőt, aki személyre szabott edzéstervet ad, vagy legalább beméri a megfelelő futó pulzustartományt, amihez már egyénileg is tudunk igazodni. Így nagyon sok kellemetlenségtől megkíméljük magunkat, és hamar látványos eredményeket tudunk elkönyvelni.
A hétvégén gyakran teljesítménytúrára megyünk, sokszor jönnek a gyerekek is, mert a túrák nagyon szép tájakon haladnak. Így ők is megismerik az országot, a természetet, friss levegőn vannak, kirándulnak. Ezeken a rendezvények családiasak, kellemesek, szóval mindenkinek merem ajánlani őket. A Teljesítménytúrázók Társasága honlapján lehet nyomon követni, mikor, hol, milyen túrákra lehet menni.
Mit ad neked ez a sport?
Huh, hát nagyon sok mindent. Először is kikapcsol. A hétköznapi mókuskerékből arra az időre, amíg a természetben futok, ki tudok lépni, és csak magamra és a tájra, a futásra összpontosítok. Másodjára: sosem gondoltam volna, hogy még negyvenévesen is új oldalamat ismerem meg, s ez a folyamat nap mint nap ismétlődik.
A küzdés, a teljesítményem tesztelése, a korlátaim megismerése, az újabb és újabb erők felszabadulása egy-egy edzés, verseny során nagyon sok új és hasznos információt ad magamról, nekem. Ez nagyon jó érzés. És arról is beszélni kell, hogy az egészségmegőrzés számomra nagyon fontos, hiszen négy gyermek anyukája vagyok, köztük a legkisebb még csak másfél éves. Szeretnék minél tovább mellettük lenni.
Volt már olyan, hogy nem volt kedved futni? És el sem indultál?
Van olyan, hogy nincs kedvem, vagy hideg van, vagy..vagy.. Kifogáskeresésben én is jó vagyok. Ilyenkor vagy elzavar a család, vagy utána mélységesen nagy lelkiismeret-furdalásom van. Szerencsére egyre ritkább az ilyen.
Szerinted különleges képességek birtokában vagy?
Dehogyis! Különleges képessége Németh Csabának van, aki a top 10-es világélmezőnyben szerepel. Kitartás, elszántság és akarat, megfelelő edzések, és nem utolsósorban a hit. Hinni önmagamban. Mindenki képes erre, ha kitartó. Például múlt szombaton egy 30km-es túrán 35 percet javítottunk a tavalyi eredményhez képest. Most éppen ez ad egy nagy löketet, és bizonyosságot ahhoz, hogy van előre.
Azoknak a nőknek, anyáknak, akik szeretnének sportolni, de valahogy nem megy az első lépés, mit tudnál tanácsolni?
Ez is, mint sok más dolog, fejben dől el. El kell határozni magunkat, célt kell kitűzni, és kitartónak kell lenni. Én például hóban, fagyban, esőben és kánikulában is futok, mert nem cukorból vagyok, ahogy azt mondani szoktam. Kifogást a legkönnyebb találni arra, hogy miért ne mozogjunk, miért ne változtassunk a (rossz) szokásainkon. De a mozgás után jóval nagyobb az elégedettség, ami mindenért kárpótol.
Ja, és hogy mondjak még valami lelkesítőt: én szülés után 3-4 ruhaméretet fogytam koplalás és diéta nélkül.
