A múltkori, verésről szóló cikkünk kapcsán jutott eszünkbe, hogy megnézzük, vajon vezető gyerekpszichológusaink mit is mondanak a témáról. És találtunk egy olyan történetet, amelyet érdemes egy az egyben közölni.
Valós történet következik.
Egy válófélben lévő férfi, aki egyszer szájon vágta ötéves gyerekét, mert az szidalmazta az edzőjét, s most ezt a tettét ellene használja fel felesége a bontóperben. Az apa nem hisz a verés nevelési erejében, de úgy érezte ez a pofon a következetes nevelés elve szellemében csattant el. Nem érzi helytelennek tettét, de megerősítésre vár a pszichológustól. Kíváncsiak voltunk arra, mit válaszolt erre anno Dr. Ranschburg Jenő.
Ranschburg.hu
Ranschburg Jenő pszichológushoz, a róla elnevezett weboldalon mintegy 600 kérdés érkezett gyerekneveléssel, lelki problémákkal kapcsolatban. Ranschburg Tanár úr tragikus halála után arra gondoltak, hogy a nevét viselő oldalt megtartják, ahol a különböző témában érkező kérdéseket és a válaszokat mindenki számára elérhetővé tették. Innen szemezgettünk.
Megígértem, megütöttem, jól tettem?
"Tisztelt Tanár Úr!
Engedje meg, hogy megköszönjem Önnek a Meghitt Erőszak című könyvét - mert olvasva sok pontjában ismertem benne magamra és feleségemre és kettőnk viszonyára. Előrebocsátom, hogy feleségemmel válófélben vagyunk - de most nem egy házasság megszűnése, hanem saját magam miatt keresem meg Önt kérdésemmel.
Nem gondolom, hogy hibátlan apa vagyok. Nagyobb fiam 14 éves - házasságon kívül született és az édesanyjával él. Szerencsénkre egykori barátnőm soha nem fordította fiamat ellenem és meghagyta nekünk azt a lehetőséget, hogy kialakuljon közöttünk szoros apa-fiú viszony. Büszke vagyok a fiamra, és büszke vagyok arra, hogy ez a kamasz, félig felnőtt ember velem beszéli meg például lányokkal kapcsolatos problémáit.
Kisfiam 5 és fél éves. Az ő édesanyjával romlott meg a házasságunk - majd az elmúlt bontóperrel terhelt időszakban fordult úgy a véleményem, hogy azt gondolom, jobb lenne ha fiam velem maradhatna a válás után. Nem hiszem, hogy olyat tettem volna valaha, ami ezt lehetetlenné tenné - de tudom, hogy apaként rosszabb esélyekkel indulok, mint az édesanyja. Még akkor is, ha feleségem nem az ország egyik leghírhedtebb ügyvédnőjét fogadta volna fel, aki egyébként kitűnő szakember és gátlástalan, mint ember.
Legutóbbi beadványukban azt vetették fel, hogy egy judo edzésen olyan agresszíven vertem meg a fiamat, hogy az egyik szemtanú „gyámhivatalhoz akart fordulni” az eset láttán.
Szeretném elmondani - törekedve a tényszerűségre - hogy mi történt és kérném véleményét. Mert nem tudom átlátni, hogy hibáztam. Nem vertem tendenciózusan soha egyik gyerekemet sem. De egy ritkán és érzelemmentes körülmények között alkalmazandó eszköznek tartom a testi fenyítést, amivel nem fájdalmat akarok okozni. Tudom, hogy nézetem nem harmonizál a mai nevelési alapelvekkel.
Az eset a következő volt. Kisfiamért mentem az óvodába, ahol a délutános óvónő szólt, hogy a kisfiam szófogadatlan volt, feleselt, és a maga kis szókincsének lehetőségét kihasználva szidalmazta őt. Amikor eljöttünk az óvodából az autóban - a dzsúdó edzésre menet - beszéltem meg fiammal, hogy nem szabad feleselni és nem mondunk csúnyákat másokra - főleg nem a felnőttekre. Amikor a fiam visszamondta, hogy megértette, akkor azt mondtam: „Amikor legközelebb azt veszem észre, hogy így viselkedsz és szidsz valakit, szó nélkül szájon foglak csapni!”.
Ezután értünk az edzésre, ahol minden rendben működött az utolsó pontig, amikor az elköszönéshez kellett, hogy a gyerekek sorba álljanak. Akkor hangos kiabálásra lettem figyelmes, és az ajtóhoz menve azt láttam, hogy fiam ott áll a dojo közepén, miközben a többi gyerek sorakozik a tatami szélén, és a mikádóját fejére húzva kiabál az edzővel, hogy nem áll sorba, és „buta Ádám bácsi”.
Levettem a cipőmet bementem, lehúztam fiam fejéről a mikádót, szó nélkül a szájára vertem és annyit mondtam, hogy „most pedig beállsz a sorba”. És kijöttem. Nem voltam dühös, nem éreztem, hogy utolsó eszközként verném a fiamat. Úgy éreztem, mintha fiammal kötött egyezséget kellett volna teljesítenem. És ma is így érzem.
A jelenlévők közül akikkel később beszéltem, egyikük sem tört pálcát a fejem fölött. Igaz én nem beszéltem mindenkivel. De nem is tudok kitörni meggyőződésemből, hogy nem volt helytelen a tettem.
Ennek megítélésében szeretném kérni az Ön véleményét, mert azt hiszem, hogy szakemberként olyan vetületét is látja az esetnek, amit én - önmagamból kitekintve - biztosan nem veszek észre.
Köszönettel
N. Csaba"
Dr. Ranschburg Jenő
A fejlődéslélektan kutatásában és oktatásában végzett munkásságáért, a gyermekek védelme érdekében folytatott tevékenységéért 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki
Több tudományos tisztséget is betöltött, többek között volt a Magyar Pszichológiai Társaság főtitkára és a Magyar Pszichológiai Szemle rovatvezetője is. Tagja volt a Nemzetközi Pszichológiai Társaságnak és a Nemzetközi Fejlődéslélektani Társaságnak, 1992-től 1996-ig az Országos Gyermekvédő Liga elnökeként tevékenykedett.
Szakmai és napilapokban, magazinokban és internetes fórumokon szakértett a családi és iskolai gyereknevelés témakörében. Több könyve is megjelent, amelyek közül a legismertebbek a Félelem, harag, agresszió, a Személyiségünk titkai (Popper Péterrel), A nő és a férfi, Pszichológiai rendellenességek gyermekkorban, Jellem és jellemtelenség, A meghitt erőszak, Rögök az úton: egyén és család, Szülők könyve. Gyerekségek címmel pedig saját verseiből adott közre válogatást....és amit a doktorúr válaszolt
"Kedves Csaba!
A konkrét esetben, amit megírt, nem értek egyet Önnel. Ha egy szülő adandó alkalommal nem tud uralkodni magán, és feltámadó indulatában eljár a keze – ezt meg tudom érteni (velem is előfordult), ha nem is fogadom el. Azt azonban elfogadhatatlannak tartom, hogy a szülő „hideg fejjel”, pedagógiai megfontolásból üssön.
A fizikai bántalmazás nem nevelői eszköz, ráadásul a gyereket nyilvánosan megalázni különösképpen nem javallott. Kétségtelen, hogy Ön csak következetes volt: beváltotta azt, amit megígért. Ígérnie nem kellett volna a fizikai büntetést, és akkor nem keveredik ellentmondásba, ha nem üti meg kisfiát – aki kétségtelenül helytelenül viselkedett.
Mindez azonban a gyermekelhelyezés bonyolult problémakörében csupán részletkérdés, és őszintén sajnálom, ha felesége ügyvédje éppen ezt az esetet használja ki Ön ellen."
Ranschburg Jenő könyvei megtalálhatóak a Bookline-on.
