Hiába kérik a vendégek, nem törlik adataikat a szállásadók: ez az oka

vendeg-szallas-borond
Olvasási idő kb. 4 perc

Egy peres ügy mutatott rá a turisztikai törvény hiányosságaira: a szálláshely-szolgáltatást igénybe vevő vendég nem kérheti az adatai törlését, azokhoz ugyanis nem lehet hozzáférni.

Egy vendég hiába kérte személyes adatainak törlését a rendszerből, a szálláshely-szolgáltató közölte vele, hogy az adatbázishoz nincs hozzáférési jogosultsága. Az ügy végül az Alkotmánybíróság elé került – írja az Index.

Hiába kérte a vendég, nem törölték az adatait 

Történt a tavalyi év decemberében, hogy egy magyar utazó egyetlen éjszakát töltött egy szálláshelyen, ahol a személyi okmányait elkérték, és személyes adatait elektronikusan rögzítették. A vendég két hónappal később kérte, hogy a korábban felvett személyes adatait töröljék a rendszerből.

A szállásadó azonban közölte, nem rendelkezik a rendszerben törlési jogosultsággal, így nem tudja teljesíteni a törlési kérelmet.

Az így pórul járt vendég a Budapest Környéki Törvényszékhez fordult, kérve, állapítsa meg, hogy a szállásadó adatkezelésével megsértette a személyes adatok védelméhez való jogát, és tiltsa el a jövőbeli adatkezeléstől, továbbá kötelezze sérelemdíj megfizetésére is.

Nem veheti igénybe a vendég a szálláshely-szolgáltatást, ha nem adja meg a személyes adatait
Nem veheti igénybe a vendég a szálláshely-szolgáltatást, ha nem adja meg a személyes adataitnyul / Getty Images Hungary

A szálláshely rögzíti, de nem kezelheti a vendég adatait

Az ügy jogi hátteréről tudni kell, hogy 2021. szeptember 1-étől a turisztikai törvény módosítása arra kötelezi a szálláshely-szolgáltatókat, hogy a vendégek meghatározott adatait a kormány által kijelölt tárhelyszolgáltatónál rögzítsék. A személyes adatok rögzítése nélkül a szolgáltatás nem vehető igénybe. Azonban, arra csak az ügy nyomán derült fény, hogy a felvitt adatokhoz a szálláshely-szolgáltatóknak nincsen hozzáférési joga.

Az ügy végül az Alkotmánybírósághoz került, amely megkereste Péterfalvi Attilát, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökét, aki állásfoglalásában arra a következtetésre jutott, hogy a támadott rendelkezések nem Alaptörvény-ellenesek.

Az Alkotmánybíróság ugyanakkor megállapította, hogy az infotörvény alapján a hozzáféréshez való joggal az adatkezelő rendelkezik, akinek a turisztikai törvény vonatkozásában a szálláshely-szolgáltató minősül. Neki azonban a VIZA-rendszerhez a turisztikai törvény szerint nincs hozzáférési joga, tehát a szálláshely-szolgáltatást igénybe vevő személynek adatai kezeléséről nem tud felvilágosítást adni, ami sérti az Alaptörvényben szereplő személyes adatok védelméhez fűződő jogot.

A turisztikai törvény nem szabályozza, hogy a szálláshely-szolgáltatást igénybe vevő vendég tájékoztatást kérhet-e a VIZA-rendszert üzemeltető tárhelyszolgáltatótól adatai kezelésével kapcsolatban, de azt sem, hogy a tárolt személyes adatokat meddig lehet kezelni és milyen határidővel kell azokat törölni. A turisztikai törvény ezen hiányosságai a határozat szerint ellentétesek a személyes adatok védelméhez fűződő joggal.

Az Alkotmánybíróság mindezek miatt felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2024. december 31-ig tegyen eleget.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek