Szabó T. Anna

Ha nem vagyunk elég óvatosak, a számítógépen kinyitott virtuális ablakokon is befújhat a szél, ami külső kényszerek és elvárások formájában kavarja fel és kuszálja össze a lelkünkben azokat a képzeletbeli leveleket, melyek igen gyorsan kibillentenek bennünket a nyugalomból. Éppen ezért, amikor Szabó T. Anna békességre és harmóniára vágyik, a virtuális ablakokat bezárja, az igaziakat pedig szélesre tárja, mert a természetet csodának tartja.

Levél a fájdalomról

„Könnyű megbillenni, nagyon fúj a szél mindenfelől. Én amúgy is hajlamos vagyok a melankóliára és a borúlátásra, ami a földi világot illeti, úgyhogy nagyon nehéz megőriznem az egyensúlyomat. Leginkább az szokott kiborítani, és ilyenkor napokig tart a fájdalmas érzelmi hullámverés, ha hozzám közel álló vagy általam tisztelt személy annyira radikálisan mást gondol, mint én – és ennek, kontextuson kívül is, folyton hangot ad –, hogy már nem tud létrejönni köztünk a párbeszéd, és úgy érzem, ő süket az én fájdalmamra. Ilyenkor azt teszem meg magamért, hogy levelet írok neki, sokszor el sem küldöm, mert a célom nem az ő megtérítése vagy számonkérése, hanem a saját érzelmeim és álláspontom tisztázása.”

Zárjuk be a virtuális ablakokat

„Az időnkénti begubózás az első, amit megteszek magamért. Ez nagyon jó is tud lenni, hiszen a saját teremben, könyvespolcokkal, képekkel és zenékkel körülvéve, nem vagyok egyedül, folyamatosan befogadom a mások gondolatait, és reflektálok is rájuk, akár elmélkedés által, akár írásban. Ha az ember ablakot nyit – és ez az ablak manapság a számítógépen van, internetes oldalak, levelezés és egyéb ablakok képében –, akkor megint befúj a szél, megint külső kényszereknek, elvárásoknak és ide-oda rángatásoknak kell megfelelni. 

A természet mindig elfogulatlan

„A természet a legjobb, ami történhet velem, legyen az akár kert, akár erdő. Nemcsak a tüdőt átmosó levegő és a napfény miatt – amire égető szüksége van az embernek a könyvtárszag után –, hanem leginkább a pártatlan figyelem miatt, amit minden létező lény megkövetel, a japánbirstől a szajkóig. Ha kint vagyok, akkor nem a határolt emberi világ elvárásai közt vergődöm, hanem egy sokkal nagyobb egész része vagyok, egy beláthatatlanul komplex csodáé.”

Elmélkedés a természeten

„A természet megfigyelése, a természeten való elmélkedés mindig emelkedés, magaslati élményt, rálátást ad. Bárcsak mindig benne lennék ebben a flow-ban, a világ áradatában! De az is igaz, hogy csak figyelni kell, és ott lehetünk. Odakint mindig történik valami. Tegnap reggel is láttam olyat, amit még soha: a fekete rigó a cseresznyefára szállt, és úgy forgatta a fejét, hogy a reggeli fény-árnyék hol felragyogtatta, hol kioltotta a narancssárga csőr élénk színét. Egyetlen égő pont villódzott a kert felett, egyetlen pici szín a sok téli fekete-barna közt: olyan volt, mintha színnel énekelt volna hang helyett.” 

Nagy feladat a helyes időbeosztás

„A beszélgetés számomra a legfontosabb interakció, a férjemmel is naponta legalább egy-két órát beszélgetünk, közben sokszor felolvasunk egymásnak. A gyerekeimmel is sokat beszélgettem, amíg igényelték a társaságomat. Hiányoznak az oldott baráti együttlétek, ez persze időbeosztás kérdése, ez lesz a legnagyobb feladat a számomra a jövőben is: úgy beosztani az időt, hogy ne csak a munkára, hanem a feltöltő társas beszélgetésekre, sétákra, kávézásokra is jusson belőle.”