A 8 legtisztább levegőjű hely a világon: magyar város is helyet kapott a listán

GettyImages-155286736
Olvasási idő kb. 6 perc

Magyar város is szerepel azon a világ különleges helyeit összegyűjtő listán, ahol jólesik a levegőbe szippantani.

Egy tavasszal készült lista szerint Sopron az egyike azoknak a helyeknek, ahová el lehet menekülni, ha igazán szép helyre, no és jó levegőre vágyunk. A nyugat-magyarországi várost a világ olyan tájaival említik egy napon, amelyekről a legtöbben legfeljebb csak álmodni mernek. A rangsor felállításának szempontjai között szerepelt az, hogy a világ minden tájáról kiválasztott helyek mindegyike „minden tekintetben tökéletes legyen”, és nem mellesleg olyan jó levegőjű, amelyben fellélegezhet a tüdőnk. Sopron után lássuk a többit!

Súlyos légszennyezettségre figyelmeztet a WHO: Magyarország is érintettSúlyos légszennyezettségre figyelmeztet a WHO: Magyarország is érintett

Egy friss jelentés szerint Magyarország sem felel meg egy fontos levegőminőségre vonatkozó szabványnak.

Tovább olvasom
Itt élnek a legboldogabb magyarok – elkészült hazánk legfrissebb boldogságtérképeItt élnek a legboldogabb magyarok – elkészült hazánk legfrissebb boldogságtérképe

Az elemzés szerint a magyarok boldogságlistáján az első két helyezett nem változott, a főváros azonban két helyet visszacsúszott.

Tovább olvasom

Izu-félsziget, Japán

A festői Shizuoka tartományban található Izu-félsziget lenyűgöző természeti szépségével, érintetlen strandjaival, előkelő hegyvidéki üdülőhelyeivel és meleg forrásaival veszi le a turistákat a lábáról. Idilli tengerparti üdülőhely, amelyet csodálatos hegyek és szemet gyönyörködtető, izgalmas sziklaképződmények, no és a friss levegőért felelős Filippínó-tenger veszi körül. Izu vonzerejét fokozza, hogy közel van a történelmileg gazdag Atamihoz és Shimodához, valamint az, hogy Izu két festői útján, az Izu Skyline-on és a Western Izu Skyline-on lélegzetelállító kilátás nyílik a környező tájakra és Japán legmagasabb hegyére, a Fujira. 

5 dolog, amellyel Magyarországon csak a Bükkben találkozhatsz5 dolog, amellyel Magyarországon csak a Bükkben találkozhatsz

Nemcsak a Zemplénben járhatunk olyan helyeken, amelyekhez még csak hasonlót sem találnánk Magyarország más tájain, hanem bizony a Bükkben is.

Tovább olvasom

Tokió központjától ráadásul alig egy óra vonatúttal elérhető.

A japán Izu-félsziget tökéletes úti cél lehet már csak a jó levegő miatt is
A japán Izu-félsziget tökéletes úti cél lehet már csak a jó levegő miatt isSean Pavone / Getty Images Hungary

Amboseli Nemzeti Park, Kenya

Hasonlóan lélegzetelállító és nyugalmas hely a kenyai Amboseli Nemzeti Park, amely gazdag világa több száz madárfaj és megannyi afrikai nagyvad otthona. Csodálatos környezetben találkozhatunk itt pelikánokkal, flamingókkal, különféle ragadozómadarakkal, és igazán festői környezetben figyelhetjük meg az elefántok életét is. Ennek szomszédságában található Afrika legmagasabb hegye, az 5895 méter magas Kilimandzsáró is.

A lélegzetelállító Amboseli Nemzeti Park különleges élményeket tartogat
A lélegzetelállító Amboseli Nemzeti Park különleges élményeket tartogat1001slide / Getty Images Hungary

Dél-Shetland-szigetek, Antarktisz

Az iparosodás hatásaitól távol, az Antarktisz tökéletes tiszta levegőjű úti cél. A Déli-Shetland-szigetek egy 540 km hosszú, jéggel teli fjordokkal és hatalmas jéghegyekkel szegélyezett szigetlánc, amely tengeri madarak, pingvinek, fókák és bálnák háborítatlan otthona. A bolygónk hetedik kontinenseként is emlegetett Antarktisz egyébként rendszeresen kerül fel a legkülönfélébb listákra, legutóbb a világ egyik legbiztonságosabb helyeként jelölték meg, ha kitörne a harmadik világháború.

A Föld ezen pontján senki nem tudja, mennyi az időA Föld ezen pontján senki nem tudja, mennyi az idő

A világ hetedik kontinense a teljes valóságában olyan, amelyet elképzelni sem lehet, nemhogy megfejteni.

Tovább olvasom
Sopron mellett az Antarktisz is felkerült a világ legjobb levegőjű helyeinek listájára
Sopron mellett az Antarktisz is felkerült a világ legjobb levegőjű helyeinek listájáraanyaberkut / Getty Images Hungary

Udon Thani, Thaiföld

Az erdőkkel, rizsföldekkel és dombokkal körülvett thaiföldi Udon Thani tartomány hamisítatlan légkört kínál olyan szabadtéri tevékenységekhez, mint a kempingezés, a rafting, a trekking vagy épp a szafari. A Phu Foi Lom Eco-Park természeti csodáitól a Phu Phra Bat történelmi park és a Ban Chiang Múzeum történelmi varázsáig ez a thaiföldi vidék látnivalók tucatjainak ad otthont. Itt található többek között a Vöröslótusz-tengerként emlegetett különleges tó, amely

felszínén több ezer lótuszvirág „lebeg”.

Az egyedülálló látványosság mellett azonban ezernyi különleges helyet találhatunk még a régióban, köztük az ezernyi, kézzel készített alkotásokat kínáló textil- és selyempiacokat. 

A legjobb levegőjű tájak listáján Thaiföld Udon Thani tartománya is szerepel
A legjobb levegőjű tájak listáján Thaiföld Udon Thani tartománya is szerepelKriangkrai Thitimakorn / Getty Images Hungary

La Digue, Seychelle-szigetek

A félelmetes tájáról és tengerparti idilljéről ismert La Digue a Seychelle-szigetek egyik legkeresettebb szigete, amely titkos helyeivel, varázslatos gránitképződményeivel, tengerpartjának aranyló homokjával és tökéletes formájú pálmafáival csábítja a turistákat. No és mint kiderült, a levegője is annyira tiszta, hogy nemcsak a lelki, hanem a testi egészségünk megőrzése miatt is remek úti cél.

Félelmetes, de egyben lélegzetelállító hely La Digue
Félelmetes, de egyben lélegzetelállító hely La DigueMatteo Colombo / Getty Images Hungary

Zanzibár, Tanzánia

A tanzániai szigetcsoport egyik fő szigete, Zanzibár maga a paradicsom, amely egy tökéletes helyszín arra, hogy fellélegezzünk. Mert itt aztán nemcsak a sziget fehér homokjának végtelenje találkozik a pálmafákkal szegélyezett, kristálytiszta, kék vízzel, hanem testünk és lelkünk is a békés természettel. Ráadásul, ha szeretnénk végre megismerni egy lakatlan szigetet, akkor a Menai-öböl természetvédelmi területén belüli Pungwe és Kwale szigetek lehetőséget adnak erre.

Zanzibár a nyugalom szigete
Zanzibár a nyugalom szigeteden-belitsky / Getty Images Hungary

Cam Ranh, Vietnám

Érintetlen természeti csodái és a tengerparti Nha Trang közelsége miatt a vietnámi Cam Ranh is a világ legjobb levegőjű helyek listáján szerepel. Nem is csoda, hiszen fehér homokos strandjaival, nyüzsgő korallzátonyaival és erdőivel ez az egyik legjobb hely arra, ha tiszta levegőn szeretnél feltöltődni és érdekességekkel megismerkedni.

Azt tudtad, hogy Kambodzsa miért számít igazán különleges országnak? Olvasd el az erről szóló cikkünket

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • világom
Évente újraépítik, egy teherautót is elbír ez a híd, pedig növényekből fonják
Évente újraépítik, egy teherautót is elbír ez a híd, pedig növényekből fonják

Te elhiszed erről a növényből készült hídról, hogy biztonságos?

március 21., 15:10

  • Mindennapi
Elon Musk előtt 60 évvel is volt elektromos autó: így ment
Elon Musk előtt 60 évvel is volt elektromos autó: így ment

Az elektromos autók gondolata, sőt divatja egyáltalán nem új dolog a piacon. Sokkal régebbi, mint gondolnád.

március 21., 16:46

  • Édes otthon
Ekkora teremben fért csak el egy számítógép az 1950-es években
Ekkora teremben fért csak el egy számítógép az 1950-es években

Ma, amikor okostelefonokkal operál mindenki, már nehezen elképzelhető, hogy az első számítógépek még terem nagyságúak voltak.

március 21., 14:00

  • életem
Rosszul járhatnak az idősek a szakrendelés-választás átalakításával
Rosszul járhatnak az idősek a szakrendelés-választás átalakításával

Komoly problémát jelenthet a szakrendelés-választás új rendszere az idős betegek számára.

március 21., 13:36

  • világom
Folyton változtatja a helyét ez a ház: éjszaka kísérteties, ahogy megvilágítják
Folyton változtatja a helyét ez a ház: éjszaka kísérteties, ahogy megvilágítják

Ha jól figyelsz ebben a körforgalomban, te is kiszúrhatsz valami különlegeset.

tegnap, 20:00

  • Mindennapi
Megjelent a rendelet: április 1-jétől 200 ezres bírság jár ezért
Megjelent a rendelet: április 1-jétől 200 ezres bírság jár ezért

Az új rendelet tartalmazza a kiszabható bírság összegét is.

március 21., 12:10

  • világom
Lemondott a gyermekügyi miniszter: kiderült, hogy egy tinitől született gyereke
Lemondott a gyermekügyi miniszter: kiderült, hogy egy tinitől született gyereke

A titkos kapcsolatra és a tinédzsertől született gyerekre 36 év után derült fény, ezért lemondott a gyermekügyi miniszter.

március 21., 12:44

  • világom
Szokatlan képek Vilmos hercegről: egyenruhában, tankon ülve fotózták a frontvonalon
Szokatlan képek Vilmos hercegről: egyenruhában, tankon ülve fotózták a frontvonalon

Nem mindennapi helyzetben kapták lencsevégre Vilmos herceget: egyenruhában, tankon ülve jelent meg az orosz határnál.

március 21., 15:21

  • világom
Elszigetelten élő törzs tagja tűnt fel a civilizációban: ez volt a szándéka
Elszigetelten élő törzs tagja tűnt fel a civilizációban: ez volt a szándéka

Az egész falut meglepte, amikor az elszigetelt törzs tagja megjelent a településükön.

március 21., 16:00

  • Testem
Szalmonellával fertőződhetett két népszerű termék: nehogy egyél belőlük!
Szalmonellával fertőződhetett két népszerű termék: nehogy egyél belőlük!

A két érintett terméket visszahívták, a vásárlókat kárpótolják.

március 21., 17:30

  • Szülőség
Ezt a fajta tejet egyetlen gyerek sem ihatná: kevesen tartják be
Ezt a fajta tejet egyetlen gyerek sem ihatná: kevesen tartják be

Egy új ajánlás szerint ez a tej nem a legjobb a gyerekek számára.

március 21., 06:30

  • Édes otthon
Drámaian megváltozik az időjárás – óriási rezsiköltségek várnak a magyarokra
Drámaian megváltozik az időjárás – óriási rezsiköltségek várnak a magyarokra

Érdemes felkészülni a megváltozó időjárásra, ami pluszköltségeket is hozhat.

március 21., 11:10

  • Offline
Arzénból készítette kozmetikumait a csaló, a nők mégis megvesztek érte
Arzénból készítette kozmetikumait a csaló, a nők mégis megvesztek érte

A csaló kihasználta a nők szépség iránti vágyát.

március 21., 20:00

  • Édes otthon
Trump miatt hirtelen turisták özönlötték el ezt a ritkán látogatott úti célt
Trump miatt hirtelen turisták özönlötték el ezt a ritkán látogatott úti célt

A figyelem középpontjába került Donald Trump miatt egy különleges úti cél, ami egyre népszerűbb a turisták körében.

március 21., 10:36

  • életem
80 ezer aranyásót kényszerítettek munkára: embertelen körülmények között tombolt az aranyláz
80 ezer aranyásót kényszerítettek munkára: embertelen körülmények között tombolt az aranyláz

Alig négy évtizede még dübörgött a természet és mintegy 80 ezer ember mértéktelen kizsákmányolása.

március 21., 19:00

  • Offline
Erről a gyerekkori képről te sem ismernéd fel Elvist: elképesztő fotó
Erről a gyerekkori képről te sem ismernéd fel Elvist: elképesztő fotó

Ez a riadt tekintetű szőke kisfiú a képen ugyanaz az Elvis, aki felnőttkorában világítóan kék szemével babonázta meg a nőket.

március 21., 18:30

  • Offline
Tömegek imádták sztárként Hitlert: ilyen rajongói leveleket kapott
Tömegek imádták sztárként Hitlert: ilyen rajongói leveleket kapott

Hitler havonta több ezer levelet kapott a rajongóitól.

március 21., 19:30

  • Offline
A kör közepén állok... – Tudod, folytatni a 80-as évek magyar slágereit?
A kör közepén állok... – Tudod, folytatni a 80-as évek magyar slágereit?

Igencsak fülbemászó dalokat írtak azokban az években, ma is dúdoljuk őket. De vajon a szövegük is megy még? Kvízünkből kiderül!

március 21., 06:46

  • Testem
Ennek a vitaminnak a hiánya memóriazavart okozhat
Ennek a vitaminnak a hiánya memóriazavart okozhat

Sokszor elegendő egy létfontosságú vitamin pótlása aank érdekében, hogy a memóriánk ismét tökéletesen működjön.

március 21., 06:00

  • világom
Aktiválták a kamerákat ezekben az autókban: mostantól mindent rögzítenek
Aktiválták a kamerákat ezekben az autókban: mostantól mindent rögzítenek

A különleges biztonsági rendszerrel és a kamerák aktiválásával szeretnék visszaszorítani a rongálásokat.

március 21., 11:40

  • Édes otthon
Soha ne nyomj rá erre a gombra a számlafizetésnél: minden pénzed bánhatja
Soha ne nyomj rá erre a gombra a számlafizetésnél: minden pénzed bánhatja

Számlák befizetésénél is érdemes körültekintően eljárni.

március 21., 09:06

  • világom
A világ legkisebb parkja olyan apró, hogy szinte bele sem férsz
A világ legkisebb parkja olyan apró, hogy szinte bele sem férsz

A világ legkisebb parkja valóban csak talpalatnyi méretű.

március 21., 08:50

  • világom
Világszintű közlekedési káosz jöhet a következő 24 órában: téged is érinthet, ha így utazol
Világszintű közlekedési káosz jöhet a következő 24 órában: téged is érinthet, ha így utazol

Váratlan esemény miatt lezárták a világ egyik legfontosabb közlekedési csomópontját, utasok ezreit érinti az egész napos káosz.

március 21., 08:36

  • Offline
Fürdőző komondoron derül az internet: videó
Fürdőző komondoron derül az internet: videó

Kíváncsi vagy, mitől lett különleges, a videóban szereplő úszó komondor? Megmutatjuk!

március 21., 08:20

  • Testem
Veszélyes szer került ebbe az ételbe: ne edd meg, visszahívták
Veszélyes szer került ebbe az ételbe: ne edd meg, visszahívták

Fagyasztott élelmiszerben találtak veszélyes szert, ezért a terméket visszahívták.

március 21., 07:46

  • életem
Ezen a számon múlhat, hogy idén mennyi lesz a nyugdíjad
Ezen a számon múlhat, hogy idén mennyi lesz a nyugdíjad

Két tényező határozza meg az öregségi nyugdíjat: ez a szám az egyik.

március 21., 08:06

  • Offline
Az iskolatejtől az iskolaköpenyig – így teltek iskolás éveink a szocializmusban
Az iskolatejtől az iskolaköpenyig – így teltek iskolás éveink a szocializmusban

Megmutatjuk, hogyan teltek a hétköznapok egy átlagos szocialista iskolában.

március 21., 07:26

  • Testem
52 ezer beteg egy hét alatt – letarolja az országot ez a fertőzés
52 ezer beteg egy hét alatt – letarolja az országot ez a fertőzés

Kicsit mérséklődőtt a betegek száma, de még mindig nagyon sok a fertőzött.

március 21., 10:06

  • életem
Ennyi ideig maradna életben egy űrhajós, ha a Földön minden élet kipusztulna
Ennyi ideig maradna életben egy űrhajós, ha a Földön minden élet kipusztulna

Kérdés, hogy az űrhajósok egyáltalán életben szeretnének-e maradni.

március 21., 07:00

  • Mindennapi
Rengeteg gyalogos szegi meg ezt a közlekedési szabályt: súlyos bírság járhat érte
Rengeteg gyalogos szegi meg ezt a közlekedési szabályt: súlyos bírság járhat érte

Több tízezer közlekedőt figyeltek meg, kiderült, hogy az egyik legalapvetőbb szabályt rengeteg gyalogos és rolleres szegi meg.

március 21., 09:35

Ezt olvastad már?
Érdekességek