Ezt gondolják a magyarok a kultúráról: szabadon mutatták meg egy egész tömegnek a hazai kincseket

A Művészetek Völgye fesztivál első hétvégéjén, egész pontosan vasárnap látogattam el Kapolcsra. Fél napot töltöttem ott, ennyi idő alatt viszont többször körbesétáltam a fő helyszínt, bejártam a nyüzsgő vásárt, és az előzetesen kinézett programokra is kényelmes tempóban eljutottam. Sokan voltunk, mégsem mondható tolongó tömegnek. Inkább a lassú áramlás élményét jutatta eszembe, ami magával is ragadott egyből.

„A művészet talán magyarázatot találhat az emberi lét értelmére is” – olvasom az elkapott mondatot a 31. Művészetek Völgye programfüzetben. Mondhatjuk, hogy ez a cél, értelmet találni. De lehet a cél akár az is, hogy a Balaton-felvidék varázslatos atmoszférájában úgy merítkezzünk, hogy közben zene szól, langalló illatozik és színes, ingergazdag, régi időket idéző kézműves vásárfiák vesznek körül. Az élet értelme, hogy megéljük az adott pillanatot, de közben a hangulat és a társaság sem mellékes.

A Művészetek Völgye egy lassú utcabál

Ha 10 napom lenne csak rá, de meg akarnám mutatni egy külföldinek, hogy mit gondolnak a magyarok a kultúráról és hogyan szeretik fogyasztani, akkor jó ötletnek tűnne elvinni őt a völgybe. Kapolcson és a környező településeken a hazai kultúra széles palettáján gyűjthetne be élményeket: a free jazztől a komolyzenén át, fiatal zenészek kísérletező formációjáig, sok olyan szereplőt mutathatnék meg neki, akiknek még én is csak a jó hírét ismerem. Ennénk kenyérlángost, helyi pincészet borából innánk, színházaznánk és sétálgatva áramolnánk a többi fesztiválozó között.

A Művészetek Völgyében az inspiráltságot ki is lehet élni, számos alkotó workshop várja a fesztiválozókat
A Művészetek Völgyében az inspiráltságot ki is lehet élni, számos alkotó workshop várja a fesztiválozókatAnastasiia Yanishevska / Getty Images Hungary

A völgy fesztivál összművészeti programokat ígér, ahol sok helyütt nincs belépési küszöb, olyan kézműves workshopokba is belefut az ember, ami az egész családnak élményt nyújt. Ez az alapvető fesztelenség az, amitől a kultúra sokkal befogadhatóbbá válik, a művész karnyújtásnyira van, a második naptól már nincs távolságtartás, nincs szemlélődés, 

a Művészetek Völgye arra invitál – a nyaralás gondtalan alaphelyzetét kihasználva –, hogy részt vegyen az ember benne

és instant élményt szerezzen a művészetek által. Én ugyan most csak átutazó turista voltam, de azért a fentiek szele engem is megérintett.

Művészetterápia már a fesztivál kapujában 

Azért kapaszkodtam a címben a művészetterápia szóba, mert az első mély benyomást Silye Júlia kiállítása tette rám, aki már évek óta jelen van a Művészetek Völgye életében, kezdetben fesztiválozóként, majd alkotásaival és művészetterápiás foglalkozásaival kiállítóként. Idén is a Tűzoltószertárban találkozhatunk a képeivel és szobraival, ami a bejárathoz nagyon közel eső, hálás lokáció. Az úgynevezett Élő Galériában kiállított alkotások kapcsolatban állnak a megrendezésre kerülő programokkal, előadókkal. Juli műveivel az elmúlt év számára fontos témáira hívja fel a figyelmünket. Olyan témákat dolgoz fel, mint például cselekvés, ösztönök, vallás vagy nőiség, jelenségeket úgy is mint autizmus, közoktatás és a digitális korszakunk.

Silye Júlia a Művészetek Völgye minden napjára egy alkotós vagy önismereti programot ígér a kiállítóteremként szolgáló Tűzoltószertárban
Silye Júlia a Művészetek Völgye minden napjára egy alkotós vagy önismereti programot ígér a kiállítóteremként szolgáló Tűzoltószertárban

A kis galéria egy közösségi térré alakul át az alkotások mentén szerveződő programok során: amik önismereti hip-hopot, a Feldmár Intézet művészetterápiás módszereit, sőt még közös slágerszerzést is takarnak. Ez csak egyike azon helyszíneknek, ahol a művészet demokratizált, és azt a célt szolgálja, hogy az emberek felvegyék a kapcsolatot egymással és önmagukkal. Ahol az alkotás alkotást teremt. „Mindezt játékosan, fesztiválkompatibilisen, völgyesen…”

Silye Júlia – Neokegytárgy III. (Templomkert) 2022, kerámia
Silye Júlia – Neokegytárgy III. (Templomkert) 2022, kerámiaMűvészetek Völgye

Silye Juli partnerei a Művészetek Völgyében Csonka Berta, akivel filozófiai jammelést szerveztek, vagy Takács Dalma, akivel a feminista fókuszú népmesék művészetterápiás eszközökkel való feldolgozása volt a terítéken. Kraszkó Zita filozófus és tréner az „improfóziát“ mutatta be az érdeklődőknek, és a szintén rögtönzésről ismert Káli Kata és férje, Csobay Bence workshopja az absztrakt művészet gyakorlatát prezentálta.

Silye Júlia
Silye JúliaGeyer Krisztina

Huszár Annamari, a Feldmár Intézet keretei közt tevékenykedő művészetterapeuta segítségével a halogatásainkra, körülményeskedéseinkre tekinthetünk rá művészetterápiás eszközökkel, klasszikus feldmári megközelítésben.

„Ha akarok valamit csinálni, akkor miért nem csinálom? Hát mert akkor valószínűleg nem akarom. Lehet, hogy csak akarni akarom, hogy akarjam, de nem akarom.” (Feldmár András)
„Ha akarok valamit csinálni, akkor miért nem csinálom? Hát mert akkor valószínűleg nem akarom. Lehet, hogy csak akarni akarom, hogy akarjam, de nem akarom.” (Feldmár András)Geyer Krisztina

Az Élő Galéria, csakúgy, mint az egész fesztivál, felráz kicsit, elgondolkodtat, megmutatja, hogy a művészet mennyire élő, elemi része lehet a mindennapjainknak és kiváló eszköze az önismeretnek. Ha hétvégén ellátogatsz a Művészetek Völgyébe, ne hagyd ki a Silye Juli programjait, a fesztivál végén együtt alkothatsz vele, vagy egyenesen alkotássá is válhatsz a „Meditálsz vagy festesz” záróalkalmon.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek