Magyarország 6 földalatti csodája, amit látnod kell

GettyImages-1186973332
Olvasási idő kb. 5 perc

Izgalmas kalandok és kincsek jutnak eszünkbe a barlang szó hallatán, és ez így van még akkor is, ha nem egy filmet nézünk, hanem kirándulni indulunk. Van jó pár okunk tehát arra, hogy elinduljunk a mélység felé, a hazai barlangokban ugyanis igazi csodák várnak.

Magyarországon több mint 4100 barlangot tartanak számon, ezekből 40 bemutatóhelyet látogathatunk meg az öt nemzeti park területén. Valamennyi védett, az ezekben lévő járatok összhossza meghaladja a 272 kilométert. A látogatható barlangok közt van olyan, amelyet akár kisgyerekkel is végigjárhatunk, de olyanok is, ahol kizárólag felnőttek túrázhatnak. Egy biztos: mindegyikben különleges látvány vár minket.

Túra akár óvodásokkal is az Aggteleki Nemzeti Parkban

Az aggteleki barlangban többféle túrát is tehetünk, van köztük olyan, amit akár óvodások, idősek is megtehetnek, ez ugyanis csak 1 kilométeres, könnyű útvonalú. Viszont már ezekben is egy olyan világgal ismerkedhetünk meg, amit már az ősemberek is felfedeztek maguknak, ennek emlékeit a mai napig őrzi a barlang. Emellett hatalmas termeket és képződmények sokaságát csodálhatjuk meg: függő- és állócseppköveket, cseppkőoszlopokat. A barlangban mindig 10 Celsius-fok van, így ajánlott annak megfelelően öltözködni.

Az Aggteleki Nemzeti Park különleges cseppköveket rejt
Az Aggteleki Nemzeti Park különleges cseppköveket rejtTainar / Getty Images Hungary

Pál-völgyi-barlang: Magyarország leghosszabbja

Itt van hazánk leghosszabb barlangrendszere. A jelenleg ismert közel 32 kilométeres hosszból egy 500 méteres szakasz van kiépítve, amit az 1 órás vezetett túra keretében lehet végigjárni.

Ezen az útvonalon valóban meseszerű cseppköveket, különleges sziklaalakzatokat, csillogó kalcitkristályokat, és a különleges ősmaradványok évezredek óta változatlan, megdermedt világát csodálhatjuk meg.

Azonban készüljünk arra, hogy több, mint 400 lépcsőfokot és egy 7 méter magas biztonságos létrát is végig kell majd járnunk, így a látogatást 5 éves kor alatt nem engedik. A barlangban télen-nyáron 11 Celsius-fokos a hőmérséklet, ehhez mérten ajánlott öltözni.

A Pál-völgyi-barlangban van Magyarország leghosszabb barlangrendszere
A Pál-völgyi-barlangban van Magyarország leghosszabb barlangrendszeresndr / Getty Images Hungary

Csodabogyós-barlang, a balatoni csoda

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park fokozottan védett területén nyílik a barlang bejárata. Járatainak hossza 6 kilométer, mélysége 136 méter, a túrák azonban ennek a hossznak csupán töredékét érintik. Ezeken azonban igazán változatos képződményeket, például cseppköveket is láthatunk. Még izgalmasabb lesz a túra, hogy az út elején kapott fejlámpával, védősisakkal és barlangász overallban tehetjük meg az utat. A föld alatt évszaktól függetlenül +9,5 Celsius-fok a hőmérséklet.

Családi kirándulások a Szemlő-hegyi-barlangban

A főváros család- és gyerekbarát barlangjában változatos föld alatti csodavilág, interaktív kiállítások, a felszínen pedig tanösvények várják a kicsiket és nagyokat. Itt mintegy 300 méternyi teremszakasz van kiépítve és kivilágítva, a járatok ma ismert hossza 2,2 kilométer. Megnézhetjük az Európában ritkaságnak számító képződményeket, a borsóköveket és a karfiolra emlékeztető formákat. Láthatjuk a legnevezetesebb formációkat, az Anyósnyelvet és a Vasorrú Bábát is. A vezetett barlangtúra egy pontján még a tökéletes sötétséget is megtapasztalhatjuk.

A Bükk egyik gyöngyszeme a Szent István-barlang

Bükki Nemzeti Parkhoz tartozó barlang Lillafüreden, Miskolctól 3,5 km-re található. A cseppkőképződményekben gazdag barlang teljes hossza 800 méter, körülbelül a fele látogatható. Az István-barlang a különleges formájú cseppkövek birodalma, a látványos formák – köztük a Mamutfogsor vagy az Anyóstorok – mellett gyönyörű cseppkőképződmények teszik feledhetetlen élménnyé. A benti hőmérséklet egész évben 10 fok körüli.

A Szent István-barlangban megnézhetjük a Mamut-fogsort is
A Szent István-barlangban megnézhetjük a Mamut-fogsort isMykolaIvashchenko / Getty Images Hungary

Kényelmesen végigjárható az Abaligeti-barlang

A Mecsek egyik legismertebb és legnépszerűbb természeti látnivalója az Abaligeti-barlang. Folyamatos kutatások nyomán vált ismertté a 466 méteres főága, ami kényelmesen végigjárható. Ma is folyamatosan változik, erről a járat teljes hosszában folyó patak gondoskodik.

Az Abaligeti-barlang kényelmesen végigjárható
Az Abaligeti-barlang kényelmesen végigjárhatóCsaba Bajko photography. Szenten / Getty Images Hungary

A barlang jelentős denevérpihenő, a téli időszakban a kis- és nagy patkósdenevérek százai tanyáznak itt. Különleges formájú képződményei közül több nevet is kapott, így látható itt többek között a Pisai ferdetorony, a Flórián-kút, a Kálvária, az Elefántfej, a Karthágó romjai, vagy a Niagara-vízesés. A barlangban átlagosan 12 Celius-fok van.

Ha szeretsz kirándulni, ez a cikkünk érdekelni fog.

DOGZ Fesztivál a Városligetben!

Szeptember 7-én kutyás bemutatókkal, falkasétával, izgalmas előadásokkal, tanácsadással és gyerekprogramokkal vár mindenkit az év legnagyobb kutyás rendezvénye.

Regisztrálj az ingyenes rendezvényre!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek