magyar autó

A Magyar Tempó korának legendás újításait fejlesztette ki, számtalan iparos, karosszériakészítő és gyár működött egykor a Magyar Királyság területén.

Nem véletlenül nevezték egykor Tempónak a magyar autósport kiadványát, a név gyökerei igencsak messzire nyúlnak, az iramot, a haladás mértékét jelentette a régi magyar nyelvben a szó. Az első automobilokat is emiatt keresztelték anno Tempóra, nemcsak itthon, de például Németországban is. A nyugati licencet továbbfejlesztő hazai gyártó egyes modelljeit pedig egyenesen Magyar Tempónak hívta.

Az első magyar autók még egyedül rótták az utakat

Ezt megelőzően is készültek azonban már magyar modellek. Az első modern személygépkocsit még 1895-ben helyezték forgalomba Magyarországon, és szinte ugyanekkor megindult az automobilok építése is, igaz, ekkoriban még kisipari szinten, pár darabos kollekciókkal, német, illetve francia alkatrészekből, de általában saját fejlesztéssel.

„Hazánkban először Hatschek Béla optikus vásárolt motorkocsit 1895-ben, méghozzá egy másfél lóerős Benz Velót – a teljesítmény mai szemmel megmosolyogtatónak hat. Nem sokkal maradt le tőle a pezsgőgyáros Törley József sem, aki még ugyanabban az évben nemcsak személy-, hanem teherkocsit is vett. De ne gondoljuk, hogy villámgyorsan hódított az autózás: 1910-re mindössze tíz gépjármű futott a történelmi Magyarország útjain.”

– áll az Index, a hazai autózás történetét összefoglaló cikkében. 

Egy új szakma születése

A szakma jeles képviselői különféle mesterségekről nyergeltek át négy kerékre, Szám Géza egykor órásmester, Hóra Nándor esztergályos, a székesfehérvári Bory József pedig kovács volt korábban. Ők voltak az elsők, akik automobil-műhelyeket nyitottak hazánkban. Szám és Hóra eleinte motoros biciklikkel és triciklikkel indított, az 1909-es Első Magyar Automobil-kiállításon a Tattersaalban még versenyeztek is járműveikkel.

A hirtelen jött sikerre Szám leleményességgel reagált, államsegélyért folyamodott, a Postának akart szolgálati járműveket tervezni. Sajnos kérvényét elutasították – talán azért, mert hiába volt még a motorja is saját fejlesztés, egy lapban kétségbe vonták, hogy terméke 100 százalékban magyar lenne, azt gyanították, Peugeot-motort használt hozzá.

Ötletekből soha nem volt hiány

Az elutasító határozatban az állt, túl költséges lenne automobilokat gyártani – ő azonban rácáfolt, 1902-ben két kocsit is készített, amit aztán csomagkézbesítésre használtak végül, ő pedig szalont nyithatott saját gyártású autóinak, mely egészen 1911-ig működött a VI. kerületi Nagy János utcában.

Az első hazai autók esetében a magyar gyártmány kérdésköre mindig sarkalatos volt. Míg a karosszéria minden esetben valóban kézműves vagy kisipari termékként, itthon készült, egyes gyártók a motorokat külföldről szerezték be – akkoriban ez ahhoz elég volt már, hogy kikezdjék őket a kor híradásai szerint. Sokan éltek azonban ezzel a lehetőséggel, mert a motorok megtervezése és kialakítása egészen más készségeket kívánt meg, és bizony a technika sem mindenki számára volt hozzáférhető. A külcsín tekintetében azonban szinte minden egyes darab hazai műalkotás volt.

Két típusa, a hintószerű és az alvázra felépítményt gyártó karosszériakészítők által elkészített, kapszulaszerű kialakítású autók egymással párhuzamosan jó sokáig kitartottak. Végül az utóbbiak kerültek ki győztesen a praktikusságuk okán. 

Lassan indult be a magyar autóipar

1912-től Magyar Általános Gépgyár Rt. néven működött a hazai automobil-gyártó cég, első, 25 lóerős autójuk 1913-ban készült el, és nagyjából 50 darab fogyott belőle, azonban nehéz volt felvenniük még nekik, állami hátszéllel is, a versenyt a külföldi versenytársaikkal szemben.

„Magyarországon – tekintélyes chassis gyárak híján – a carosseria gyártása tisztán egyes kocsik építésére kénytelen szorítkozni, és így áraival képtelen felvenni a versenyt a külföldi, száz vagy ezerszám egyazon gyárban készülő carosseriák áraival, és így a fősúlyt a javítási munkálatokra kell helyeznünk”

– panaszkodtak a Kölber testvérek Kocsigyárának 1926-os üzleti tervében is. 

Bognárok, kerékgyártók, kovácsok, nyergesek ás kárpitosok tömege nyergelt át az autóiparba az 1900-as évek elején, és egészen a nagy világválság idejéig készítették az autók külső borításait hol saját, sajtolt lemezeik, hol a külföldi, sérült karosszériák javítgatása által.

A húszas évek végén beérett Szám Géza egykori ötlete, megjelentek a tehergépkocsi iránti komolyabb igények is. Ekkor alakult meg a Ganz, az Orenstein & Koppel, illetve a Nay & Róna tehergépjárműgyára is, melyek egészen a világháború végéig fejlesztgették a korszak igényeinek megfelelően a magyar gyártmányú teherautókat. 

Érdekes módon ekkoriban, az 1920-as években még villanyautók is készültek hazánkban, azonban a VIA nevet viselő cég sajnálatos becsődölése miatt hamar hamvába holt minden ilyesfajta próbálkozás.

Lépcsőjáró csodakocsi

A tehergépkocsik mellett taxik, illetve a háborús időszakban a katonai igényeknek megfelelően terepre való járművek is készültek hazánkban ekkoriban. A legnevesebb hazai gyártó, a német ILO motorokat felhasználó, licensszel működő Vehiculum Automobil Ipari és Kereskedelmi Kft. ugyanis nemcsak automobilokat és tehergépjárműveket gyártott Magyar Tempó néven, hanem egyfajta kezdetleges dzsipet is. Teherautóik a kor viszonylatában meglehetősen komoly kialakítással és teherbírással rendelkeztek, a 7 lóerős járművekkel 600 kilónyi súlyt lehetett mozgatni.  Mindegyik típusnak belső égésű, kéthengeres, kétütemű, vízhűtéses, elöl elhelyezett ILO-motorja volt, és mind elsőkerék-hajtásúak voltak.

Az egyik – ha nem a – legizgalmasabb hazai gyártmányú autótípus közvetlen előzménye a 30-as évek egyik japán fejlesztése volt, melyet a császárság hódító hadjárataihoz, Mandzsúria elfoglalására terveztek. Később a velük is szövetséges náci Németország Tempo licensze alapján alakult ki a magyar fejlesztésű, Magyar Tempó.

A Vehiculum Automobil Ipari és Kereskedelmi Kft. belföldi szerelésű és belföldön gyártott felépítményű könnyű tehergépkocsikat hoz »Magyar Tempó« elnevezés alatt forgalomba. Ezeket az iparügyi miniszter hazai iparcikknek ismerte el. A beszerelt kétütemű, kéthengeres, vízhűtéses benzinmotoron kívül az alkatrészek nagy része hazai gyártmány.

– írta a Honi Ipar 1938. évi 22. száma.

A Magyar Tempó különleges volt a maga nemében, bár nem magyar szabadalom, mégis nagyrészt minden alkatrészét hazánkban gyártották. Érdekesség, hogy két motor is volt benne, tengelyenként egy-egy teljes hajtáslánccal együtt. Ha sima terepen vezetett az út, csak az első rendszert kellett működtetni, azonban hátsó meghajtásra is át lehetett váltani, sőt: ha a terep adottságai megkívánták, egyszerre mindkettő segítette a sofőrt a haladásban. Nem csak terepen, erdőben és a hadszíntéren is bizonyított, de akár olyan hosszú lépcsősorokon is képes volt közlekedni, mint az ezen a fényképen is látható, ám nevével ellentétben nem diktált olyan komoly tempót: a maximális sebessége 50 km/h körüli volt, és meglehetősen lassan gyorsult fel. 

A magyar autógyártásra a háború vége hatalmas csapást mért, az ipar, a hozzáértők és a vásárlói igény is hosszú időre eltűnt. A Kádár-korszak második, nagy autóipari forradalmáig az autóvásárlás és autógyártás csak a kevés kiváltságos részére maradt opció, még exportra sem igen volt lehetőség. S ha a modern építésű, fekete autókkal valaki mégis közelről volt kénytelen szembesülni, az semmi jót nem jelentett. 

Ha érdekel, milyen volt a Kádár-korszak idején hazánkban a kevésbé kiváltságosok élete, ide kattintva olvashatsz a témáról bővebben.