A Magyar Nemzeti Galériában kiállított képet sokan a magyar Mona Lisának is nevezik. De nem csak a Galériában, plakátokon, másolatokként szinte minden közintézmény falán, sokak otthonában is felbukkant Probstner Zsófia dekoratív, a kor szokásaihoz mérten is meghökkentően kihívó portréja.
A Lilaruhás nő alakját azonban nem érthetnénk meg egy másik, talán hasonlóképpen ismert festmény, a Majális nélkül. Ha ugyanis az annak ötletet adó esemény nem valósul meg, valószínűleg a Lilaruhás nő sem készül el soha. A Majális története pedig egészen Münchenig vezet bennünket, ami meglehetősen távol esett a Szinyei család Sáros vármegyei birtokától, ahol a festő született.
A müncheni majális emléke több szempontból is meghatározta Szinyei életét
A festő apja, Szinyei Merse Félix Sáros vármegye alispánjaként nagy birtokot igazgatott. Mivel Pálnak volt idősebb fiútestvére, a szülők bátorították hogy fessen. Anyja maga is művész volt, zeneszerető irodalmár, verseket is írt. Szinyei nagyváradi festészeti tanulmányokat követően került a müncheni Képzőművészeti Akadémiára. Egy időre hazatért a porosz-osztrák háború kirobbanását követően, s mikor apját alispánná nevezték ki, átvette a birtok igazgatását is. A festészet azonban sokkal inkább vonzotta, egy év gazdálkodás után visszatért, s ekkor ismerkedett meg tájképfestő unokatestvére, Gundelfinger Gyula baráti társaságával is, amivel el is érkeztünk ahhoz a nevezetes naphoz, ami a Majálist ihlette, s mely mind a festő, mint Zsófia életének jelentős fordulatot adott.
Hatan indultak piknikezni egy München melletti rétre, s a hat fiatal közül öt meglehetősen szövevényes kapcsolatban állt egymással.
Ha rátekintünk a végül elkészült műre, szinte átsüt rajta keletkezésének története is. A társaság rangidős tagja, Arnold Böcklin ekkor már elismert művész volt, 45 esztendős, akiért az akkor 19 éves Probstner Zsófia igazán rajongott, bár családja egy másik úrral, a szintén jelen lévő Pulszky Ágosttal jegyzett el. A hölgy húga, Mária ekkorra már felesége volt saját gyámapjának, Szinyei unokatestvérének, Guldenfinger Gyulának, hogy egy örökösödési vita végére pontot tegyenek a házassággal. A fiatalasszony szíve azonban férje féltestvéréért, gróf Szirmay Albertért dobogott.
Szinyei hosszasan figyelte a bonyolult viszonyokat, s már ekkor megtetszett neki Zsófia, a szimpátia pedig kölcsönösnek bizonyult. Szinyei felskiccelte a Majális első vázlatát, melyet hazatérve műtermében folytatott is, azonban az eredeti szereplők közül csak saját, a társaságnak háttal ülő alakját, illetve Probstner Máriát festette meg, aki emiatt testvére társaságában többször is ellátogatott modellt ülni a műterembe. Mire a kép elkészült, Zsófia és Pál egymásba szerettek.
A festő fő művének szánta a festményt, de hatalmasat bukott, nemcsak Műnchenben, de Bécsben, a Világkiállításon sem értékelték. A klasszikus festőiskola elleni lázadásnak számított akkoriban az intenzív színhasználatú, légies alakokkal benépesített alkotás, s nem sikerült áttörést elérnie vele. Végül visszakérte a képet a bécsi kiállításról, és hazatért vele Budapestre, immár menyasszonya, Zsófia társaságában.
Rajongásig szerette a lila ruhás nőt
A Majálist ingyen felajánlotta a Nemzeti Múzeum képtárának is, de mivel annak igazgatója, Pulszky Ferenc volt ebben az időben – akinek fiától elcsábította menyasszonyát –, talán nem is lepődött meg annyira a múzeum válaszán, miszerint később döntenek majd arról, elfogadják-e az adományt.
Zsófia és Pál a férfi szülei birtokára költözött, s bár Itáliában éltek volna, Pál apja meglehetősen profán okoktól vezérelve kényszerítette őket – némi érzelmi zsarolással – maradásra, fiával közölte, hogy nagyon beteg, s szeretné megérni unokája születését. Az udvarház szalonja műteremmé változott, Szinyei legfőbb modellje pedig ifjú felesége lett.
"Az első gyermekünket vártam, úgy ültem modellt, otthon, Jernyén, a lila tafotában. Persze nem kinn a mezőn ültem modellt, azt Pali kívülről tudta. Minden fűszálat, minden kikericset ismert, a lila, sárga és zöld szín finom hármashangzatáról beszélt akkoriban folyton. Nekem már a könyökömön jött ki. Benn, a műteremben is fárasztott a modellülés. A fiam gyorsabban fejlődött, mint a kép. A lila ruha szűk volt, szorított. Talán ezért lett kicsit szenvedő az arckifejezésem a képen"
– emlékezett vissza Probstner Zsófia jóval később a legendás festmény készítésének körülményeire.
Szinyei azonban erre is csak kritikákat kapott, ki a sötét tónusokat, ki a műtermi körülményeket kifogásolta. A sorozatos kritikák megtették hatásukat, ekkor elhatározta, abbahagyja a festést, nem nyúl többé ecsethez.
Mint ma már tudjuk, szerencsére ez nem így lett, azonban akkoriban még úgy vélte, a Majálist úgysem tudná túlszárnyalni, s az sem váltotta be a hozzá fűzött reményeit. Gondolkodása és látásmódja messze meghaladta saját korának ízlését.
Zsófia a férje agóniájában sikertelen művészetét feltételezte. Visszaemlékezéseiben elmeséli, miként könyörgött Pálnak, hogy ha a lila ruhás kép sem válik be, menjen inkább képviselőnek, foglalkozzon lovakkal. Végül három évet követően, felesége testvérét, Máriát festette meg, sárga ruhában: az asszony elvált, majd a rá türelmesen várakozó szerelmének, egykori férje féltestvérének, gróf Szirmay Albertnek adta kezét.
A családi boldogságot tragédiák árnyalták
„A családi boldogság kárpótolhatott volna. Ebben reménykedtem, s nem szándékoztam képekkel nyilvánosság elé lépni” – tartotta ekkoriban. „Gazdálkodtam, lovagoltam, lakházat építettem, kertet alakítottam, gyermekeim, családi ügyeim egészen lefoglaltak. Így múlt el több év.”
A házaspárnak hat gyermeke született, négyet már kiskorukban eltemetni kényszerültek. Három középső lányuk diftéria áldozataként hunyt el, legkisebb gyermekük agyhártyagyulladás következtében. Első gyermekük, egyetlen fiuk, Félix maga is a festéssel kacérkodott, ötödik gyermekük, Rózsi felnőve szintén festő lett.
Amikor harmadik lányuk diftériás lett és elhunyt, minden játékát, ruháját megőrizték, s nem fertőtlenítették megfelelően, egyedül kisebb lányuk nem kapta el ekkor a kórt, melyből Félix meggyógyult, Máriával azonban végzett a betegség.
Szinyei mély depresszióba zuhant, Zsófia ekkor ötödik gyermeküket várta, s két akkor már megszületett, s életben maradt gyermekével Pál a rokonaihoz távozott, miközben Zsófia világra hozta Erzsébetet (Rózsit). A gyermek születése után azonban ismét lecsapott a torokgyík, a hároméves Valériát is el kellett temetniük. Ezt követően még egy kislányuk született, Adrienne, aki agyhártyagyulladásban halt meg 16 évesen.
A szomszéddal szökött meg a Lilaruhás nő
A család pánikszerűen menekült a tragédiákkal sújtott jernyei otthonából, Bécsbe költöztek, Szinyei ismét festett. Ekkor készült a Pacsirta, ami szintén nem aratott sikert a közvélemény szemében. Budapesti kiállítását követően a kritikusok menthetetlenül leírták, házasságuk a sorozatos tragédiák és szakmai kudarcok árnyékában végleg megromlott. Miután hatodik gyermekük is megszületett, Zsófia elhatározta, hogy elválik férjétől. Ghillányi Imre, a szomszéd földbirtokos, későbbi földművelésügyi miniszter négylovas hintón, észajka szöktette meg otthonából két, életben maradt kislányával együtt. Félix apjával maradt.
A siker évei
Válását követően politizálni kezdett, majd rokonai bíztatására harmadszor is ecsetet ragadott. Ebben az időszakban azonban ez már örömöt is hozott, végre megérkezett a megérdemelt elismerés. Ekkoriban készült képeinek és a közízlés változásának köszönhetően korábbi munkáiról is megváltozott a vélemény, Szinyeit a Képzőművészeti Főiskola igazgatójának választották meg, a Szépművészeti Múzeum még életében termet nevezett el róla. 1920-ban, jernyei birtokán már úgy hunyta le utoljára a szemét, hogy a magyar művészet legnagyobb alakját búcsúztatta vele az ország.
Probstner Zsófia minden, Színeivel közös gyermekét túlélte, élete utolsó időszakában meglehetősen szegényen, méltatlan körülmények között tengette életét, amikor végül 1953-ban becsengetett az Ódry Árpád Színészotthon egyik épületének ajtaján. Az otthont még Gobbi Hilda hozta létre az elszegényedett, nyugdíjas színművészek megsegítésére, egyfajta nyugdíjasházként.
„Az otthonokba csak színészeket vagy színházi dolgozókat vettünk föl. Egyetlen kivétel volt ez alól: Szinyei Merse Pál felesége, a »Lilaruhás nő«”
– írta később hobbi Hilda Közben... című önéletrajzában. Az egykori Szinyei Merse Pálné az otthonban ismét nyugalomra és biztonságra lelt, a különös özvegyet rengetegen látogatták.
„Ott ült, furcsa törökös pongyolájában, egyenes derékkal, valami török fezzel a fején – mert a haja már gyérült –, és valami csodálatos eleganciát árasztott. Alig hallott, látott, de a szellemi képességei épek voltak, s amikor külföldiek jöttek látogatóba (...), bemutatták őket a »Lilaruhás nőnek« is. (...) A franciáknak franciául, az angoloknak angolul válaszolt. Százéves korában hárman is megfestették az arcképét.”
101 évesen hunyt el, 1954-ben a magyar művészvilág szinte saját halottjaként búcsúzott tőle.
(A cikk forrása a linkelt cikkek és tanulmányok mellett Nyáry Krisztián: Festői szerelmek, illetve Gobbi Hilda: Közben... című könyve.)
Ha érdekesnek találod a magyar festők magánéletét, ide kattintva egy másik múzsa történetét is megismerheted.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
