kert helyiség

Nem volt ez másképp régen sem: „A pesti ember igazi nyara akkor kezdődik, mikor először vacsorázhatik a zöldben, odaát Budán, kis kocsmában, pirosabroszos asztalon, lankadt ecetfák lombja alatt, cimpegő citeraszó mellett” – írta az Élet című lap 1913-ban.

"...futunk a zöldbe"

A folytatás akár napjainkról is szólhatna, hiába telt el azóta több mint 100 év: „Egész télen bent élünk a város kőrengetegében, irodákban, kávéházakban és egyéb levegőmentes helyiségekben, úgynevezett városi lények vagyunk, akik különböző kultúrszükségleteink, civilizált életigényeink kielégítése után futkározunk, de májusban, mikor a fák zöldbe borulnak és a budai kioszkból katonazene akkordjait hozza át a korzóra a szellő, egyszerre feltámad bennünk a primitív ember, kiütnek rajtunk vidéken növekedett őseink atavisztikus hajlamai és futunk a zöldbe…” Ez a „zöld” leginkább a főváros budai oldalát jelentette: a Tabánt (a lerombolt hajdani városrészről ebben a cikkben írtunk), Zugligetet, Hűvösvölgyet; vagy a pesti oldalon a Városliget környékét.

"A kerthelyiségben sramli szól"

A kerthelyiségben nemcsak sramli szólhatott, hanem magyar nóta, citeraszó vagy akár dzsessz is. A zöldvendéglők egyik varázsát - a szabadban való étkezésen kívül – éppen az élőzene adta; no meg az, hogy táncolni is lehetett. Már amikor épp be nem tiltották: 1927-ben például a városligeti, hűvösvölgyi és zugligeti vendéglősök együttesen tiltakoztak a Belügyminisztérium rendelete ellen, amelyben beszüntették a „vendéglői táncot”. A citeraszó, a fanyar asztali borok, a már emlegetett piros kockás abrosz és az első tavaszi rántott csirke hozzátartoztak a májusi zöldvendéglőzéshez,

de kínáltak fiatal libát, „gyenge fejes- és uborkasalátákat”, erdélyi flekkent, epres piskótát sodóval, frissen csapolt Szent János vagy Kőbányai sört és fröccsöket is.

Víkendezők és lármás túrázók

A 20-as években egyre nagyobb divat lett a víkendezés, azaz a hétvégi kirándulás a zöldbe, annak is elmaradhatatlan eleme volt egy (két) jobb „zöldvendéglő” felkeresése. Persze akkor is voltak olyan víkendezők és hétvégi „túrázók”, akik nem éppen kulturáltan szórakoztak. „Nyári vasárnapokon igen gyakran meg lehet figyelni Budapesten is egyes »természetjárókat«, akik teljes turista-felszereléssel, szegestalpú cipőben, kötélcsomóval a derekukon mennek ki a Hűvösvölgybe, a Zugligetbe, mintha legalábbis a Magas-Tátrát, vagy az erdélyi havasok valamelyikét mennének megmászni” – tudósított a Nemzeti Ujság 1935-ben. „Gallyakat tépnek, széleset hangoskodnak ghettóbeli hangszineződéssel a zöldvendéglő fröccsétől s teleszemetelik zsíros papírokkal a »természet ölét«” – panaszkodott a lap.

Miss Kocsmáros és Torma Tóni

És hogy melyek voltak a legfelkapottabb kerthelyiségek? A Városliget mellett, a Kerepesi úton állt például a Kéményseprő, amelynek asztalai fölött százesztendős platánok borultak össze. A vadszőlős lugasokban piros selyemernyős lámpácskák világítottak, és Torma Tóni, a cigányzenész játszotta a legkedveltebb magyar nótákat. A Hűvösvölgyben sokan jártak a Balázs vendéglőbe, amely így reklámozta magát:

„Nagy melegben kabátot kell vinni, olyan hűvös van a kertben.”

Egy másik hűvösvölgyi vendéglő Miss Kocsmáros választást rendezett: a kocsmárosok lányai közötti vetélkedő üzletileg sem volt utolsó, hiszen messze földről elzarándokoltak a kíváncsi vendégek, hogy lássák, kié lett a dicsőséges cím. (Maga a választás is érdeklődésre tartott számot, nem utolsósorban azért, mert a tombola során borokat és likőröket sorsoltak ki.)

A budai Kis Royal szerényen „a legjobb közönség vacsorázó helye”-ként hirdette magát, az Isten Szeme vendéglő pedig 1935-ben „békebeli házikoszt”-ot kínált. A Bellevue igazán érdekes látvány lehetett: „A legszebb terrasz a BELLEVUE világító liliomoktól ragyogó, virágpompás függőkertje megnyílt. Új пар- és esővédő berendezés.” Stern bácsi a Rumbach Sebestyén utcában idei libasültet kínált, az óbudai Sipos halászkert viszont nem adta alább a verses bemutatkozásnál:

Odafelé szomorkodott

Visszafelé arca nevet,

Ez a vendég Óbudán volt

Enni SIPOS halászlevet.

SIPOS-féle hal és csusza

Az, ami reá így hatott,

Nem felejti soha többé

Lajos-utca negyvenhatot.

A képre kattintva galéria nyílik! (Borítókép: Fortepan / Koroknai-Tegez Ferenc)

Ha a régi Budapestről nézegetnél még fényképeket, ezt a cikket ajánljuk.