Hollywood tökéletes világának illúziója mára már talán teljesen megszűnt létezni az emberek fejében, leginkább az internetnek köszönhetően, ahol minden titokra fény derül. Azonban a 20. század derekán még nem volt semmilyen platform, ahol a korabeli sztárok bármilyen módon jelezhették volna problémáikat, sőt, elhitették velük, hogy nem a cég mérgező, hanem nagyon is velük van a baj.
Judy Garlandot, a negyvenes-ötvenes évek fényesen tündöklő csillagát teljesen kizsigerelte Hollywood, egészen 15 éves korától kezdve. A vadiúj Wicked film sikere kapcsán idézzük fel, az eredeti Óz Dorothyjának zsenialitását.
Hollywood rút kiskacsája: Judy Garland
Judy Garland szinte az egész életét a rivaldafényben töltötte, alig hároméves korában már képernyőn volt testvérei mellett a Jó kis nyarak című filmben. Tehetségét senki nem kérdőjelezte meg soha, viszont a féltékenység és irigység nem hagyta nyugodni kollégáit, és mindig találtak rajta valamilyen hibát, amin kizárólag extrém módszerekkel lehetett javítani.
Amikor Judy 15 évesen leszerződött az MGM stúdióhoz – ami a negyvenes években virágkorát élte –, producerei, rendezői mind úgy vélték, hogy feltétlenül le kell fogynia, mert nagyon kövér. A teljesen normális testalkatú tinédzser lányt kőkemény diétára kényszerítették.
Napi betevője csirkelevesből, kávéból és több doboz cigarettából, valamint gyógyszerekből állt.
A fiatal lányt körülvevő rendezők gyakran hívták hájas malacnak, rút kiskacsának vagy púpos kis toronyőrnek. Utóbbit azért ragasztották rá, mert mindössze 151 centiméterre nőtt, és nyakának érdekes görbülete volt. Összességében azt akarták éreztetni Judy Garlanddal, hogy csúnya és kövér, pedig ő hozta a legtöbb bevételt a stúdiónak.
Pozitív hatása mindennek természetesen nem lett, a kivételes tehetségű színész-énekesnő egész életében önértékelési problémákkal küzdött, függőségeivel viaskodott, folyamatosan ingadozott a súlya, hol túlsúlyos volt, hol túlságosan sovány, és megannyi idegösszeomlást kapott.
Judy Garland sárga köves útja kínokkal volt kikövezve
A sikert egy véletlen folytán hozta el számára az 1939-es Óz a csodák csodája. Egyes források szerint eredetileg Shirley Temple-t szánták Dorothy szerepére, de mivel a gyermeksztárt sehogy sem tudták elérni, így Judy Garlandnak adták a szerepet.
Persze ez a munka sem volt kínzásmentes Garland számára, gusztustalan megjegyzéseket kapott a testére és az arcára egyaránt. Fogaira koronát rakatott, hogy tökéletes mosolya legyen, orrára pedig gumiprotézist, hogy elérje a tökéletes pisze-gömbölyded formát, amit a filmen is láthatunk. Belsős információk szerint még az ikonikus kék-fehér kockás ruhácskát is azért választották, hogy a színésznő ne tűnjön túl kövérnek a kamerán.
Nemcsak a rendezők, de más kollégái sem voltak túl barátságosak hozzá, szakmai féltékenységből kiközösítették Judy Garlandot, valamint a filmben törpéket játszó férfiak is rendszeresen zaklatták. Egyedül a Gonosz Nyugati Boszorkány szerepét alakító Margaret Hamiltonnal tudott jó kapcsolatot kialakítani.
Judy Garlandnak a szerelemben sem volt szerencséje
Élete során sem önmagával, sem másokkal nem volt stabil kapcsolata, összesen ötször házasodott, és három gyermeke született, köztük a ma is világszerte ismert Liza Minelli.
Első férjéhez 19 évesen ment hozzá, és hamar teherbe esett, ami teljesen megbotránkoztatta rendezőit. Abortuszra kényszerítették, mert még szükségük volt rá, hiszen nagyon futott a szekér, nagyrészt Judy Garlandnak köszönhetően. A sikertelen terhességet követően a házasságuk is tönkre ment.
Második férje, első gyermeke apja Vincent Minelli volt, róla azt terjesztették, hogy homoszexuális. Amikor Judy Garland erről személyesen is megbizonyosodott, annyira traumatizálódott, hogy el akarta dobni az életét. Harmadik házasságának, amit Sidney Luft színésszel kötött, az vetett véget, hogy kiderült a férfiről: súlyos alkoholfüggőségben szenved, és rendkívül agresszív. Tőle még két gyermeke született közös életük 11 éve alatt.
Utolsó két házassága viszonylag zökkenőmentes volt, az ötödik férjéről állította azthogy
végre szeretve érzi magát általa.
„Csendes vég egy viharos karrier után”
Utolsó házassága idején már inkább énekesnőként ismerték. Ő volt az első nő, aki megnyerte az év albumáért járó Grammy-díjat. Élete utolsó éveiben főként bárokban énekelt, de volt néhány tévés szereplése is.
Londonban éltek férjével, házastársa és barátai egyaránt azt állították, hogy az utolsó pár évben kifejezetten boldog volt, bár a gyógyszerfüggőségtől sosem tudott szabadulni. Halála előestéjén kimondottan jókedvű volt, barátai szerint semmi előjele nem volt annak, hogy aznap látják utoljára.
A csodálatos Judy Garland 1969 júniusában halt meg tragikus körülmények között. Az LA Times írása úgy fogalmazott: „Egy csendes vég volt ez, egy viharos karrier után.”
Kíváncsi vagy, miért is van ekkora sikere a nemrég megjelent Wicked filmnek? Ebben a cikkünkben megmutatjuk, miért szeretik annyian az Óz előzménytörténetét.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés