Így élnek ma a 90-es évek egyslágeres sztárjai

GettyImages-612136294
Olvasási idő kb. 6 perc

Nem volt szombat este, hogy ne hallottuk volna a buliban a dalukat, ők voltak a tinimagazinok címlapján. Aztán ahogy berobbantak, egy sláger után el is tűntek. Felkutattuk, mi lett velük.

Ha csak meghalljuk az első taktusokat, már együtt énekeljük a fülbemászó dallamokat az előadóval. De ha kellene mondanunk tőle még egy slágert, már komoly bajban lennék. Pedig jó néhányan a mai napig a zeneiparban dolgoznak. 

Lou Bega: Mambo No. 5

Megharcolt Lou Bega azért, hogy elénekelhesse az eredetileg 1949-ben megjelent dal feldolgozását. Hét éven keresztül ment az ügyvédek harca, mire megszerezték a jogokat, hogy aztán 1999-ben a legkelendőbb kislemez legyen, és Ausztráliában 8 hétig vezesse a slágerlistát a Mambo No. 5. Vitték az albumot is, mint a cukrot, ám következő lemezét, amit 2001-ben adott ki, már mérsékelt sikerrel fogadták. Bár úgy tűnhet, hogy Bega teljesen eltűnt, valójában folyamatosan dolgozik.

A mambó műfaja miatt talán azt hihetted, hogy egy déli országból származik, valójában Németországban született, és ott a mai napig igen nagy rajongótábora van. Legutóbb a 80-as évek legnagyobb slágereit énekelte fel, és élénk életet él Instagram-oldalán, ahol gyakran nosztalgiázik azokról az időkről, amikor óriási ígéretnek számított. A 49. évében járó énekes 10 éve nősült, és van egy kislánya. 

Peter Andre: Mysterious Girl

A kidolgozott felsőtestű fiatalember, Peter Andre 1996-ban énekelte be magát minden rejtélyes és kevésbé rejtélyes lány szívébe, hogy aztán az Egyesült Királyság slágerlistájának második helyéig tornázza fel magát. Az egyslágeres sztár februárban ünnepli 51. születésnapját, és bár soha nem tudta megismételni a Mysterious Girl sikerét, mindig tett róla, hogy a bulvárlapok címoldalán szerepeljen. 2004-ben részt vett az angol Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorban, egy évvel később pedig feleségül vette Katy Price modellt, akitől két gyermeke született. Katie & Peter néven valóságshow-juk is volt, ám három és fél évvel később elváltak. Andre azonban folyamatosan képernyőn van, sőt, a Grease-ben színpadra is lépett. Második feleségét – aki orvos – az énekes epeköveinek köszönheti; Emily édesapja kezelte Petert, és így találkoztak. Két gyermekük született, idén várják a harmadik babát. 

Peter Andre, aki téma maradt a bulvárlapokban
Peter Andre, aki téma maradt a bulvárlapokbanShane Anthony Sinclair / Getty Images Hungary

4 Non Blondes: What’s Up

Mindössze öt évig létezett a 4 Non Blondes, de a What’s Up című dalukkal berobbantak a köztudatba. Debütáló albumukról másodikként jelent meg a világsikerré vált szám, amely nemcsak az Egyesült Államokban lett sikeres, de jó néhány európai országban lett listavezető Ausztriától Izlandig, Hollandiától Lengyelországig.

A kalapos, orrkarikás énekesnő, Linda Perry második albumuk rögzítése közben lépett ki a zenekarból, majd szólókarrierbe kezdett, de leginkább más hírességek dalszerzőjeként dolgozik.

Többek között Christina Aguilera, Alicia Keys, Pink és Gwen Stefani dalaiban is közreműködött. Az eredeti banda már soha nem lehet teljes, hiszen Wanda Day, az együttes dobosa (akinek még 1992-ben olyan súlyosan megsérült a háta, hogy fájdalmassá vált számára a dobolás) 1997-ben elhunyt. A 4 Non Blondes 2014-ben egy jótékonysági gálán még egyszer fellépett.

Los Del Río: Macarena

A rátermettebbek még a Macarena-táncot is tudták, amit szebbnél szebb nők adtak elő a klipben a két őszülő halántékú, öltönyös úriember, Antonio Romero Monge és Rafael Ruiz Perdigones mellett. A Macarena-láz jó ideig tartott, a sikerre viszont nagyon hosszú évekig várt a Los Del Río duó; 14 évesen, 1962-ben alakították az együttest, a világhír viszont csak 1993-ban kopogtatott be. 1997-ben a World Music Awardson két díjat is nyertek, majd visszatértek Spanyolországba, ahol a mai napig – 76 évesen is – aktívak. Olyannyira népszerűek, hogy szülővárosukban, Dos Hermanasban a helyi zenei központot róluk nevezték el. 

Sokáig vártak, hogy egy slágerük befusson, de még 76 évesen is aktívak
Sokáig vártak, hogy egy slágerük befusson, de még 76 évesen is aktívakCarlos Alvarez / Getty Images Hungary

Kris Kross: Jump

Emlékszel még a két srácra, akik megfordítva hordták a nadrágjukat és a kabátjukat? A Kris Krosst Jermaine Dupre producer hozta létre, a tagok Chris Mac Daddy Kelly és Chris Daddy Mac Smith voltak. A 13 és 14 éves srácok 8 hetet tanyáztak a Jump című számukkal a Billboard slágerlista élén. 1992-ben Michael Jackson előzenekaraként turnéztak, folyamatosan érkeztek a reklámmegkeresések, és videójátékot is készítettek róluk. Két további albumot adtak ki, de a Jump sikerét nem tudták megközelíteni.

2013 februárjában még felléptek együtt, két hónappal később azonban Chris Kellyt lakásában eszméletlenül találták, és két nappal később elhunyt.

Nagybátyja úgy nyilatkozott, hogy többször próbált szakítani szenvedélybetegségével, ám ez nem sikerült. A duó másik tagja, Chris Smith saját ruha- és kiegészítőmárkát hozott létre, de sokat rajzol és rövidfilmeket is forgat. 

Natalie Imbruglia: Torn

Natalie Imbruglia a kilencvenes években az ausztrál Szomszédokban szerepelt – ahogyan Kylie Minogue és Jason Donovan is –, ám 1997-ben egy csapásra az egész világ megismerte őt, amikor elénekelte a Torn című dalt. Bár az interneten fellelhetőek még klipjei, és több albumot is kiadott, ám az első dal sikerét nem tudta megismételni. Pályája csúcsán egy másik sorozatsztár, a Jóbarátok Rossa, David Schwimmer volt a párja, 2010-ben pedig az ausztrál X-Faktor mentoraként tűnt fel. 2019-ben született meg kislánya, hosszú csend után három éve jelentkezett új albummal. 

Natalie Imbruglia hosszú ideig a nyilvánosságtól távol élt
Natalie Imbruglia hosszú ideig a nyilvánosságtól távol éltJo Hale / Getty Images Hungary

Ha szívesen nosztalgiáznál, töltsd ki kvízünket, amelyben a nyolcvanas, kilencvenes évek slágereinek szövegére kérdezünk rá. 

DOGZ Fesztivál a Városligetben!

Szeptember 7-én kutyás bemutatókkal, falkasétával, izgalmas előadásokkal, tanácsadással és gyerekprogramokkal vár mindenkit az év legnagyobb kutyás rendezvénye.

Regisztrálj az ingyenes rendezvényre!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek