Egy ráncos arcú asszony, három pici gyerekkel. Hihetnénk, hogy a nagymamájuk, de az asszony mindössze 32 éves. Dorothea Lange fotója világhírű lett a Nagy Depresszió idején. Ám a fotós élete sem volt könnyű, talán éppen ezért látta meg a szemekben a szenvedést.
Sikeres portréfotós lett
Dorothea Nutzhorn 1895-ben született az Egyesült Államokban, német bevándorlók leszármazottjaként. 7 éves volt, amikor megtámadta a gyermekbénulás, és ennek következményeként egész életében sántított. Alig volt 12 éves, amikor apja elhagyja a családot, miután édesanyja visszaveszi leánykori nevét, a Langet. Iránta való tiszteletből szerepelt ő is ezen a néven. A mama könyvtárosként dolgozott New Yorkban, így oda íratta be a lányát iskolába. Dorothea 17 éves volt, amikor fotózást kezdett tanulni.
23 éves, amikor egy barátjával, Florence Batesszel úgy döntenek, hogy világ körüli útra indulnak. Azt tervezték, hogy az útközben megkeresett pénzből élnek majd, de San Franciscóig jutottak csak. Dorothea viszont annyira megkedvelte a nyugati partot, hogy elhatározza, itt marad.
Alig egy évvel később már fotóstúdiót nyitott, a helyi gazdag polgárok pedig sorban adták egymásnak a kilincset, hogy művészi portrét készíttessenek a fiatal tehetséggel.
Itt találkozott aztán Maynard Dixon festőművésszel is, akivel egymásba szerettek, és hamarosan össze is házasodtak.
Gazdagok helyett a szegények felé fordult
A fiatal párt sokan látták derűsnek és jókedvűnek, de a négy fal között gyülekeztek a viharfelhők. Mindkettőjük számára nagyon fontos volt a karrierjük, ám a férfi úgy gondolta, hogy – miközben Dorothea fotóstúdiója hozta a több jövedelmet –, mégis az anya helye otthon van, hogy felnevelje két fiúgyermeküket. Maynard egyre többször és egyre hosszabb alkotói szabadságra utazott, és a feleség fülébe visszajutottak azok a pletykák, mely szerint a férje nem egyedül megy ezekre a kiruccanásokra. Végül elváltak útjaik.
A húszas évek végén, amikor a gazdasági világválság milliók megélhetését tette bizonytalanná, a fotóművész úgy érezte, hogy túlzottan eltávolodott a valódi amerikaiak küzdelmes életétől. Dorothea ellentmondásosnak érezte, hogy miközben az elitet fotózza, nem látja és nem tudja megmutatni azt a réteget, akik nap mint nap küzdenek a megélhetésért. Ez olyan mértékű harcokat okozott a lelkében, hogy úgy döntött, bezárja sikeres fotóstúdióját, és a súlyos válság kihívásait akarja dokumentálni.
Dorothea Lange és a migráns asszony
Ez a vállalás azonban folyamatos utazással és mozgással járt, amelyet megnehezített fájdalmas, beteg lába és csípője. Ám ő úgy tekintett erre, mint ami a folyamat része; ráadásul, azok az emberek, akiket megtépázott a sors és akiket le akart fotózni, sokkal hamarabb befogadták, hiszen látták, hogy ő maga is kihívásokkal küzd. Az utazásoknak köszönhette második férjét is; találkozott Paul Taylor közgazdásszal, aki szintén a világválság hatásait tanulmányozta. Hamar egymásra találtak, és 1935-ben össze is házasodtak. Paul volt az, aki javasolta Dorotheának, hogy csatlakozzon az Állami Sürgősségi Segélyszolgálathoz, ahol a vándorló munkásokat fényképezhette.
Bár a képei általában tele voltak szenvedéssel és kilátástalansággal, ő mégis optimista volt. Úgy gondolta, hogy ha a módosabb amerikaiak látják a fotóit, talán együtt tudnak érezni az elszegényedett rétegekkel, és ez cselekvésre ösztönzi őket.
Így volt ez 1936 márciusában is, amikor a kaliforniai Nipomónál autózott, és a borsószedő munkások között elkészítette élete leghíresebb fotóját a migráns anyáról. A kép bejárta a sajtót, többször címlapra is került, és ennek hatására a nipomói telep lakói ételadományt kaptak. Negyven éven át azonban senki nem tudta, ki szerepel a képen, míg aztán a hetvenes évek végén neve is lett: Florence Owens Thompson.
Dorothea negyvenes években fiával, Daniel Dixonnal a mormon közösségeket fényképezte, ám hamarosan egy másik téma várt rá: az amerikai japánok internálásáról kezdett fotózni. Olyan nyers erővel mutatta be az internálótáborok borzalmait, hogy az amerikai hadsereg évtizedekig nem osztotta meg a képeket.
A háború után férje külszolgálatot teljesített, Dorothea pedig fényképezőgépe lencséjén át mutatta meg a felfedezett világokat.
1965-ben – miközben a New York-i Modern Művészetek Múzeumában kiállításra készült – rákbetegséget diagnosztizáltak nála. A következő időszakot azzal töltötte, hogy pályafutása legfontosabb állomásait összeválogassa, és a fotóművészet jövőjén gondolkodjon. Októberben hunyt el, az életművét bemutató kiállítás pedig három hónappal később nyílt meg.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
