Lebénult a törökök elleni csatában a bal karja, a másikkal megírta a Don Quijotét

GettyImages-92822313
Olvasási idő kb. 5 perc

A lepantói csatában a Pápa által sikerrel egyesített keresztény csapatok gyakorlatilag hiába győzedelmeskedtek a törökök fellett: az Oszmán Birodalom vereségéből származó előnyök hamar elfogytak, s az áldozatosan küzdő Cervantes így szinte hiába adta egyik karját a diadalért. Még szerencse, hogy a balt és nem a jobbat, amellyel aztán az egyetemes világirodalom egyik leghíresebb művét, kalandos élete lenyomatát, a Don Quijotét megírta.

Bizonyos fogalmak, takarjanak bármennyire is különböző eseményt vagy intézményt, gondolatainkban annyira egybeolvadtak a nekik otthont adó helységnévvel, hogy ma már csupán a földrajzi név említésére ugyanaz a képzettársítás ugrik be mindenkinek. Kipróbáljuk? Biztosan ilyen Hiroshima, Stonehenge, Auschwitz, Csernobil, Greenwich és a görögországi Lepanto helységnév is, melyről azonnal a lepantói csata jut mindenki eszébe.

Az egyik legnagyobb tengeri csatába keveredett a Don Quijote írója

A csata, amely a világtörténelem egyik legnagyobb tengeri összecsapásává vált, nem is a Korinthoszi-öböl nyugati bejáratául is szolgáló görögországi Lepanto vizeire volt tervezve. V. Pius pápa a Spanyol Királyság, Velence, Genova és más, apróbb államok szövetségéből kovácsolt keresztény flottája eredetileg a stratégiailag és lélektanilag is döntő Ciprus szigetét akarta a törököktől visszaszerezni. A keresztény Szent Liga mintegy 28 ezer katonából, valamint 40 ezer evezősből és matrózból álló flottájának nem kevesebb, mint 212 gályája azonban már "útközben", Lepanto öblében találkozott az oszmán hajóhaddal, amely a Peloponnészoszi-félsziget oltalmában kívánt téli menedékre lelni. Ez nem sikerült nekik, így kialakult a középkor egyik legkomolyabb összecsapása és a valaha zajlott egyik leghíresebb tengeri ütközet.

A véres mészárlásban hősiesen helytálló Cervantes bal karját adta a győzelemért
A véres mészárlásban hősiesen helytálló Cervantes bal karját adta a győzelemértCulture Club / Getty Images Hungary

Az 1571. október 7-én zajló lepantói csataként ismerté vált ütközetben II. Fülöp spanyol király féltestvére, Don Juan de Austria vezette a keresztény hatalmak flottáját az oszmán Müezzinzade Ali pasa csapatai ellen. A 250 gályával és nagyjából 32 ezer katonával véres, ember-ember elleni harcban öldökölve védekező és támadva küzdő törökök pasája hamar életét vesztette, ami nagyban hozzájárult a csata végső kimeneteléhez, az oszmánok vereségéhez. De a keresztény összefogás sikere mégsem bizonyult nagyon tartósnak, a törököktől visszafoglalt területek hosszútávú megtartására képtelen keresztények végül ugyanúgy, mint korábban, a Földközi-tengeri medence nyugati része fölött tudták csak hatalmukat gyakorolni, a keleti rész kontrollját továbbra is a törökök tartották maguknál.

Meghatározó esemény volt Cervantes életében 

Itt harcolt az a Miguel de Cervantes is, aki 1547-ben született egy csekély sikerű sebész-borbély fiaként a spanyol Alcalá de Henaresben, majd hamarosan egy különösebb részleteiben nem ismert "balhé" következtében száműzték, úgyhogy Itáliában talált ideiglenes otthonra. Onnan vissza sem tért spanyolhonba, mielőtt a tengerészethez állt volna, és részt nem vett a lepantói csatában.

Bal karját mindig diszkréten elkendőzte
Bal karját mindig diszkréten elkendőzteThepalmer / Getty Images Hungary

Kalandos életének következő izgalmas stációja az öt éven át tartó fogság volt, melyet muszlim kalózoknak köszönhetett,. Bár többször is megpróbált elszökni, mind a négy erre irányuló próbálkozása sikertelen maradt. Miután tetemes váltságdíjjal kiváltották, adószedő biztosként, olaj- és búzakészletek rekvirálójaként kereste kenyerét, ami lehetőséget adott neki bejárni Andalúziát töviről hegyire, megismerni annak legapróbb zugait, titkait és különös lakóit. Mindezek az epizódok, sziporkázó kreativitásának hála élvezetesen kiszínezve és a saját életéből vett inspirációkkal felduzzasztva mind hozzájárultak a modern regény kiinduló műveként számontartott Don Quijote sikeréhez.

Bal karját ezen a madridi szobron sem látjuk igazából
Bal karját ezen a madridi szobron sem látjuk igazábóljimmyvillalta / Getty Images Hungary

Jobb kezével írta meg a Don Quijotét, melyet 150 nyelvre fordítottak le

Ha Cervantes a véres csatában véletlenül nem bal karjának mozgóképességét veszíti el egy szerencsétlen találat következtében, hanem a jobbét, sosem születhetett volna meg a világirodalom egyik legnagyobb gyöngyszeme, a lovagregények elavult világát karikírozó, de a lovagi erényeket mégis középpontba állító első modern regény, a Don Quijote de la Mancha.

Végtelen számú adaptáció készült az önmaga teremtette világában élő lovagról, Don Quijotéról
Végtelen számú adaptáció készült az önmaga teremtette világában élő lovagról, Don Quijotérólorensila / Getty Images Hungary

A lovagregények olvasásába belehabarodott egyszerű kisnemes, Alonso Quijano egyszerre imádott művei főhőseinek életébe képzelve magát középkori lovagként kezd el élni saját jelenének egy általa átfestett, kedvére torzított változatában, ahol a szélmalom szörny, amelytől a lovagiasság erényei szerint meg kell védenie a világot, ahol a kocsmároslány szűzies álmok asszonya, a vézna gebe és a makacs szamár délceg paripák, az együgyű kísérő pedig hűséges fegyverhordozó. Kettejük duója az 1600-as évek elején két részben megjelent regényből azóta is alapul szolgál számos irodalmi és filmes sikerpáros megszületésének. A Don Quijotét közel 150 nyelvre fordították azóta le, így nem csoda, hogy a nemzetközi kulturális intézmény, a Cervantes Intézet szerint ez a mű a Biblia után a legtöbb nyelvre lefordított alkotás.

Ahogy a Don Quijote főhősének, úgy másnak is árthat az amúgy nagyon is ajánlott olvasás. Ha kíváncsi vagy rá, hogyan, olvasd el ezt a korábbi cikkünket is.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek