csontváry festő személyiség

Csontváry Kosztka Tivadar nem festőnek készült. Édesapja nyomdokaiba lépve gyógyszerészetet tanult, és patikus vált belőle. Huszonhét évesen egy hallucináció hatására döntött úgy, hogy festő lesz: „s ahogy a rajzban gyönyörködöm, egy háromszögletű kis fekete magot pillantok meg balkezemben, mely figyelmemet lekötötte. E lekötöttségben fejem fölött hátulról hallom: Te leszel a világ legnagyobb napút festője, nagyobb Raffaelnél” – írta Önéletrajzában. A küldetésre vonatkozó kinyilatkoztatás közben a kis fekete mag egy cédrusmag volt Csontváry kezében, ami később hatalmasra terebélyesedve jelent meg leghíresebb festményein. Életének idején egyetlen stílusirányhoz sem kötődött, saját hangját szólaltatta meg, és monumentális képeket alkotott. Ez az egyediség akkoriban nem hozott számára sikert, magányosan, elszegényedve halt meg, nem tudva, hogy nevét évekkel később már egy alsós kisgyermek is felsorolja a híres festőművészek között.

A társaság bohóca nem nevettetett, mégis mulattak rajta

Csontváry személyisége valóban eltért az átlagtól, ahogyan erről Németh László is beszámol Művészek és pszichopatológia című könyvében. Fiatalkorától kezdve különcnek gondolták különös érdeklődési körei és tevékenységei miatt. Például az ország pénzügyi helyzetének javítása érdekében a selyemhernyó-tenyésztést javasolta, amiről még beadványt is készített a Földművelésügyi Minisztériumnak. Festővé válásában és festészetében is erős küldetéstudat vezette, amiért lemondott a jólétről, társakról, szerelemről. Arról nem is beszélve, hogy hallucinációja után közel tíz éven át patikusként dolgozott, hogy megteremtse az anyagi tőkét festővé válásához. Magányosan, egyedül járta az útját, nem foglalkozott azzal, hogy kinevetik, és különcnek, bolondnak tartják. A két leghíresebb cédrusos képéről, a Magányos cédrusról és a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonbanról már a korabeli kritika is pontosan szólt a Vagyunk című lapban: „Csontváry Kosztka mintha a maga fájdalmát, a maga egyedülvalóságát festette volna meg ebben a két képben.”

A tibeti ősrengetegből érkező vándor

A Csontváryhoz hasonló embereket általában csodabogárnak tartjuk, így voltak ezzel a festő művésztársai is. „Barátaim – közöttük Kernstok és Rippl-Rónai – ismerték Csontváry munkáit, de sem őt, sem Gulácsyt nem becsülték eléggé, emberségük zavarossága folytán…" – olvasható Dévényi Iván írásában. Ez a zavarosság pedig kettejük kissé hasonló, azonban más személyiségbeli állapotához köthető.

Csontváry esetében a szkizotip személyiségzavar feltételezhető, amelynek során a gondolkodásban, megjelenésben és a magatartásban nyilvánulnak meg különcségek.

Ehhez köthető például a festő excentrikus megjelenése és magatartása: „A Japán kávéház művészasztalánál nap nap után Csontváry is megjelent kampós juhászbotjával, örökös barna lebernyegében, s valami olyfajta különcséggel a megjelenésében, mintha irdatlan messzeségből, netán a tibeti ősrengetegből érkező vándor lenne” – írja Dömötör László visszaemlékezésében. Magányossága és a sokszor rá jellemző mágikus gondolkodás is ehhez a személyiségtípushoz köthető.

Az 1910-es utolsó sikertelen kiállítása után felhagyott a festészettel, és az írás felé fordult, amely a nyelv erejével örökítette meg Csontváry szkizotip személyiségét. Szokatlan gondolkodását, beszédét és metaforáit A lángész című írása vagy a zseniségről alkotott véleménye visszatükrözik nekünk: „A világrendben csak a sasnak és a kiválasztott művészeknek adatott meg a képesség beletekinteni a napba. Ezért a bagoly és az apró csillag a napot utálja.”

Az alkotót a művétől sehogyan sem különíthetjük el, hiszen az belőle fakad, így abban a személyiség is kiveszi a részét. A sztereotipizált „őrült zseni” narratívába éppen emiatt hajlamosak lehetünk Csontváryt is beilleszteni, és alkotásait ezek alapján megítélni. Azonban a képiség, és ezáltal a festészet az, amiben leginkább megjelenhet a tudattalan, álomszerű munkamód, amit az expresszionista és a szürrealista irányzatok még inkább bemozgatnak. Csontváry festményei lenyomatai személyiségének, egyben festői nagyságának is, amiért sokat küzdött egész életében. Műveit a festő megismerésén keresztül érthetjük meg igazán.