Az elmúlt napokban többször is lehetett arról hallani, hogy mennyivel drágábbak lesznek bizonyos termékek idén nyáron, a tavalyi árakkal összehasonlítva. A Dívány is írt róla, hogy a fagyi például 10-15 százalékkal, a lángos pedig 8-10 százalékkal kerül majd többe, mint 2023-ban. (Előbbiből egy gombóc így átlagosan 600-650 forint lesz, lángosból pedig egy sima több mint 1000 forintba kerül majd.) Mindennek ellenére Kardos Gábor, a Balatoni Kör alapítója szerint még így is több százezer forinttal kerül kevesebbe a Balatonnál nyaralni, mint például az Adriai-tengernél – derül ki az RTL beszámolójából.
Kardos szerint a Pannon Egyetemen végzett kutatás alapján arra jutottak, hogy egy négytagú családnak akár 600 ezer forinttal kerül többe egy szállodás nyaralás reggelivel Horvátországban, mint a Balatonnál. Ráadásul a magyarországi tó vize jelenleg már 20 fok körüli, míg az Adriai-tenger csak 17 Celsius-fokos. Az alapító leszögezte: mivel a vendéglátás piaci alapon működik,
olyan nem létezik, hogy olcsó nyaralás.
![A Balatonnál és az Adriánál is drága mulatság lesz pihenni](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5633/56333/563338/56333855_49aaf9c03e376e84cae65107920e878d_wm.jpg)
A költségek a Balatonnál és az Adrián is emelkedtek
A Balatoni Kör alapítója szerint az egy teljesen téves feltételezés, hogy vidéken olcsóbban kéne adni az ételeket, mint mondjuk Budapesten. „Az alapanyagok, a kiszolgálás és a szerviz is ugyanaz, valamint a felszolgálókat is ugyanúgy meg kell fizetni, mint a fővárosban” – mondta. Korábban Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület elnöke arról beszélt, hogy a fagylalt azért drágult ilyen mértékben, mert egyrészt az alapanyagok ára, másrészt az üzemeltetés költségei (például rezsi, bérleti díjak) is emelkedtek. A munkaerőhiány miatt egyre magasabb bérek csak tovább fokozzák a drágulást.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57454/574548/57454875_b252945c3edff78029d100d12850877a_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
hirdetés