A Vezúvtól északnyugatra, Nápoly városától mindössze 14,5 kilométerre található Campi Flegrei („lángoló mezők”) a világ kevés aktív szupervulkánjainak egyike: valójában nem a klasszikus értelemben vett tűzhányó, hanem egy 24 kráterből és egy sor vulkanikus „épületből” álló terület, melynek nagy része a tengerszint alatt fekszik. A szupervulkán utoljára 1538-ban tört ki, azonban az 1950-es évek óta folyamatosan megnövekedett aktivitás jeleit mutatja, mely az utóbbi tíz évben vált igazán jelentőssé. Ez alatt az időszak alatt több tízezer apró földrengést regisztráltak a közelben, Pozzuoli kikötővárosa alatt pedig 4 métert emelkedett a talaj szintje. 2012-ben az olasz hatóságok zöldről sárgára emelték a riasztási szintet.
Lemodellezték a szupervulkán aktivitását
A Campi Flegrei utoljára 2017-ben került kitörésközeli állapotba, a Londoni Egyetem és az olasz Nemzeti Geofizikai- és Vulkanológiai Kutatóintézet tegnap publikált közös kutatásában a szakemberek az akkori állapotokat is figyelembe véve igyekezték lemodellezni a szupervulkán közeljövőbeli működését. A világon elsőként alkalmazott modellezési eljárás a földrengések gyakoriságából, erősségéből és mintázatából, illetve a talaj emelkedéséből következtet rá, miként viselkedhet a Campi Flegrei − az eredmények nem igazán biztatók.

A kutatás vezetője, Christopher Kilburn geológusprofesszor szerint a szupervulkán az ébredés egyértelmű jeleit mutatja, és hamarosan kitörhet. Ez az eshetőség különösen annak fényében baljóslatú, hogy a környéken több mint 360 ezer ember él, egy esetleges kitörés pedig akár a Pompejit elpusztító vulkánkatasztrófához hasonló erősséggel csaphat le Dél-Olaszországra. A szakember ugyanakkor hozzáteszi, egyelőre nincs ok a pánikra, a modellezés eredménye ugyanis csak egy valószínűséget, nem pedig bizonyosságot jelent, lehetséges, hogy a Campi Flegrei úgy dönt, inkább folytatja az alvást.

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!
Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.
MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Tekintsd meg ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés