Barangolj velünk a világirodalom fényképészeti panteonjában

Gisèle Freund fotóriporter 1908-ban született Berlinben, és a francia feminista értelmiségiek egyik oszlopos tagjává vált, miután a náci Németországból menekülve Párizsban telepedett le az 1930-as években. Ott folytatta tanulmányait, disszertációját a fényképészet társadalomformáló szerepéről írta, amiben elegyítette frankfurti szociológiaismereteit szenvedélyével, a fotográfiával. Ezt a merész ötleten alapuló doktori tézist a Sorbonne-on nagy érdeklődés övezte, mivel a fotográfia az akadémián akkortájt még nem volt elismert művészeti ág. Gisèle érdeklődése a portrék iránt ekkor kezdődött. 

Párizs 20-30-as évek – jókor, jó helyen

Párizs a két világháború között a szabadság eufóriájában élt, pezsgő szellemi életével csábította a világ minden tájáról a művészek, írók tömegeit. Az angol és főként az amerikai irodalom jeles képviselői kísérletező művészetfelfogásuk és szexualitásuk miatt pontosan erre a szabad alkotótérre vágytak.

Freund nagyon hamar részévé vált annak a művészközösségnek, amely törzshelyéül választotta a Szajna bal partján lévő két könyvesboltot: a Sylvia Beach tulajdonában lévő Shakespeare and Companyt és a Beach szeretője, Adrienne Monnier által működtetett La Maison des Amis des Livres-t.

Beach boltja volt a második otthona az „elveszett nemzedék” tagjainak, köztük Ernest Hemingwaynek, F. Scott Fitzgeraldnak és Gertrude Steinnek. 

Egy teremben Radnótival

1935 nyarán Párizsban rendezték meg az Írók Nemzetközi Egyesülése a Kultúra Védelmében elnevezésű kongresszust, ahol közel 600 alkotóművész vett részt, köztük Radnóti Miklós is.

Azt gondolhatnánk, hogy egy ilyen jelentős eseményen hemzsegtek a fényképészek, de még maga Freund is meglepődött, amikor kiderült, hogy társával, David Seymourral (Dawid Szymin – a Magnum fotóügynökség egyik társalapítója és fotóriportere, aki Chim néven ismert) egyedül voltak a feladatra. Freund így emlékezett vissza az eseményre:

„Különböző bőrszínű és vallású értelmiségiek ültek egymás mellett a tantermekben, ahol a nyitó viták zajlottak: észak és dél, arabok és izraeliek, feketék és fehérek között. Az ellenfelek közötti párbeszéd még a legszkeptikusabb jelenlévők számára is olyan érzelmeket közvetített, amelyek nemcsak a viták hangnemében, hanem az informális találkozókon és a beszédek gyakran lírai szárnyalásaiban is érzékelhetőek voltak.”

Színes portrék

1935 egy jeles év volt a fényképészet történetében is, az amerikai Kodak cég ekkor kezdte gyártani a színes Kodachrome-ot, amely hét évtizeden át, egészen a digitális technika térhódításáig a legfontosabb fotónyersanyag maradt a profik és az elhivatottabb amatőrök között. A rá következő évben pedig megjelent a Life hírmagazin első fotókkal teli száma Amerikában, aminek különlegessége volt, hogy illusztrációk helyett, fényképekkel mutatta be olvasói számára a nagyvilágot.

Ugyan Franciaországban ez idő tájt már lehetett színes filmeket venni a fényképezőgépekbe, viszont a nyomtatott sajtó még nem állt készen a színes fényképek közlésére, így a hivatásos fotóriporterek között nem terjedt valami gyorsan a drágább technológia. Freund is csak saját örömére próbálkozott vele, Leica gépébe egyre többször fűzött színes filmet. Mivel a Life magazin már az első példánytól készen állt a színes képek nyomtatására, így kapcsolatba lépett Freunddal, aki a háború idején divatképeket volt kénytelen a tengerentúlra küldeni, ugyanis az amerikaiakat a párizsi ruhák foglalkoztatták.

Freund a portréfotózást autodidakta módon tanulta ki, többnyire barátait és ismerőseit kapta lencsevégre, akik történetesen a világirodalom későbbi nagyjaivá váltak. Összeköttetései révén nyílt lehetősége James Joyce-ról elkészíteni azokat az érzékeny portrékat, amiket a Finnegan ébredése című könyvének megjelenése alkalmából a Life tulajdonosának másik híres magazinja, a Time rendelt meg tőle. Ez a sorozat megnyitotta előtte a kapukat.

Virginia Woolf szürkéskék szeme

Freund innentől az írók és művészek portréira specializálódott, tudta például, hogy ha Virginia Woolf elfogadja a felkérését, az további hírességeket is meggyőz arról, hogy kamerája elé üljenek. Woolf azonban eleinte nem volt hajlandó vele találkozni, de közös ismerősük, Victoria Ocampo, a Sur magazin alapítója biztosította őt a fotós tehetségéről. Naplójában Woolf ezt jegyezte le a találkozóról: „Gyűlölködő délutánra számítok.” Későbbi bejegyzéseket már nem szentelt az eseménynek, de a képekből úgy tűnik, hogy átadta magát Freundnak, és hagyta, hogy közösen válasszák ki a portréhoz a megfelelő ruhát. Így elkészülhetett az írónőről a halála előtti utolsó, egyik legnagyobb hatású portréfotó-sorozat. Különlegessége, hogy nem készült más színes kép Woolfról!

Latin-Amerika

Freund 1940-ben, két nappal Párizs német megszállása után újból menekülni kényszerült. „Ugyanazzal a kis kofferrel, amelyikkel Berlinből jöttem, de a koffer most nem a vonat, hanem a biciklim csomagtartóján” – emlékezett vissza könyvében. Dél-Franciaországba kerekezett, ahol két éven át bujkált, majd André Malraux rábeszélésére Argentínába ment. Fotósorozatot készített Eva Perónról, Chilében megismerkedett Pablo Nerudával, Mexikóban Frida Kahlóról készített bensőséges fotókat.

Robert Capa 1947-ben személyesen invitálta, hogy legyen az első női tagja az általa alapított Magnum Photos fotóügynökségnek. A 8-10 szabadúszó fényképészt tömörítő szervezet maga között felosztotta a világot, míg Capa a harctér közelében volt elemében, addig Freund témája Latin-Amerika lett. 

Kilenc Nobel-díj

1952-ben végül Európában telepedett le, ahol folytatta találkozóit a híres írókkal – az általa fényképezett hírességek közül kilenc később elnyerte az irodalmi Nobel-díjat.

Regényeik iránti élénk érdeklődésével férkőzött az írók bizalmába. Előfordult, hogy órákon át vitatkoztak könyvekről, művészetről, filozófiáról a fotózás előtt. Mindig ügyelt arra, hogy „áldozatai”, ahogy ő hívta portréalanyait, jól érezzék magukat vele, rokonszenvesnek találják, ezzel érte el azt, hogy megörökíthette, amit Jacques Chirac, Franciaország elnöke, Freund előtt tisztelegve „a személyiség esszenciájának” nevezett.