A tudósokat máig lenyűgözi a rejtélyes kór, amely többször is végigsöpört Európán a Tudor-korban. Az izzadásos betegségként emlegetett nyavalya először 1485-ban ütötte fel a fejét, amely öt járványt is okozott Angliában, a német területeken és más kontinensbéli országokban.
Ezek voltak a VIII. Henriket rettegésben tartó kór tünetei
Ami azt illeti, VIII. Henrik e nyavalyától való félelme nem volt alaptalan: minden előjel nélkül tört rá az emberekre, és megelőzhetetlennek tűnt. A tünetek hirtelen reszketéssel kezdődtek, amelyhez aztán erős fej- és nyakfájdalom kapcsolódott, miközben a betegeken gyengeség és egész testet érintő izzadás lett úrrá. Ezután következett a láz heves szívdobogással, majd a kiszáradás.
A fertőzöttek 30-50 százaléka órákon belül meghalt.
Nem tudják, honnan indult a betegség
Az máig nem tisztázott, hogy az izzadásos betegséget ki kapta el először, vagy hogy egyáltalán honnan indult, de néhány történész úgy véli, hogy azok a zsoldosok hurcolták be Angliába, akiket Henrik apja bérelt fel, hogy megszerezze az angol trónt magának és fiának. A vitatott lépés 1487-ben ugyan véget vetett a rózsák háborújának, ám a mai napig maradt jó pár kérdés VII. Henrik törvényes trónigényével kapcsolatban, no és persze annak kapcsán is, hogy
vajon tényleg van-e közük a kórhoz a harcra felbérelt külföldi katonáknak.
Bárki is kapta el először, az izzadásos betegség hamarosan járvánnyá szélesedett. A király nyomdásza, Richard Grafton szerint
„ez egy újfajta betegség volt, amely oly súlyos, fájdalmas és éles volt, hogy ahhoz hasonlót senki sem hallott korábban emlékezete szerint”.
Grafton e kijelentésével több tudós is vitatkozik, hiszen Anglia addigra már túlélte a történelem legfélelmetesebb járványát, az 1346 és 1353 között pusztító fekete halált, a bubópestist, amely egyes becslések szerint a világ népességének akár 60 százalékát – ez csak Európában több mint 20 millió ember! – elpusztította. Az izzadásos betegség azonban nem igazán hasonlított a pestisre.
Az orvos és a kevésbé hatásos tanácsai
A modern orvoslás előtti időkben az emberek nem tudhatták, hogy az izzadásos betegség mikor csap le, vagy hogy egyáltalán hogyan terjed, ám az orvosok megpróbáltak mindent kideríteni róla. Itt kerül képbe a norwichi születésű és Cambridge-ben végzett John Kays, aki korai orvosi pályafutása során sokat utazott Európában, és éppen VIII. Henrik uralkodásának vége felé tért vissza hazájába dr. Johannus Caius néven. A doktort is kíváncsivá tette a rejtélyes kór, amely kapcsán megállapította, hogy főleg gazdag nemeseket sújtó kórról van szó. Caius nem sokkal később el is kezdte kezelni a betegségtől a királyhoz hasonlóan rettegő angolokat, majd 1552-ben megjelentette az azóta klasszikusnak számító
„The Sweating Sickness: A boke or counseill against the disease commonly called the sweate or sweatyng sicknesse” című, betegséggel kapcsolatos megfigyeléseiről szóló könyvét.
Az orvos többek között olyan, kórt megelőzendő tanácsokat adott az embereknek, hogy
kerüljék a sűrű ködöt, ne egyenek rothadt gyümölcsöt, de mozogjanak rendszeresen. Azoknak pedig, akik már menthetetlenül elkapták a betegséget, azt javasolta, hogy igyanak gyógynövényfőzeteket, izzadjanak minél többet, és ne menjenek a szabadba.
Nem mintha tanácsai működtek volna, Derek Gatherer biomedikai kutató szerint ugyanis „annak ellenére, hogy Caius legtöbb betege meghalt, végül elég gazdag lett ahhoz, hogy fényes adományt hagyjon a régi cambridge-i kollégiumára”. Mindez persze azt is jól mutatja, hogy ahogyan más orvosok, úgy Caius sem tudta megmagyarázni vagy megállítani a betegséget.
VIII. Henrik családját és udvarát is elérte a kór
VIII. Henrik egész uralkodása alatt félt a kórtól, nem is csoda, hiszen udvarának tagjai közül is sokan megbetegedtek, köztük a király tanácsadója, Wolsey bíboros is. Ő ugyan többször is túlélte az izzadásos betegséget, Henrik bátyjáról, Arthurról azonban azt gyanítják, ez okozta a halálát. A kór, amilyen gyorsan jött, olyan hirtelen el is tűnt, az utolsó járványt 1551-ben jegyezték fel. Úgy 150 évvel később felbukkant egy ehhez hasonló, Pikardy-izzadás névre keresztelt betegséget okozó vírus, de a korábbi változat már sosem jelent meg újra. A kór tanulmányozását éppen ez nehezíti meg, hiszen a tudósok csupán a korabeli beszámolókra és a középkori közegészségügyi információkra tudnak támaszkodni a járványok rekonstruálásában. Noha az egyértelmű, hogy ezrek haltak meg, a hiányos nyilvántartások és az elveszett adatok miatt nem ismert a pontos szám. Azt pedig máig nem tudják, tulajdonképpen mi is volt ez a rejtélyes kór. Néhány tudós a hantavírus egy formájára gyanakszik, mások szerint viszont
influenza, ételmérgezés vagy egy visszatérő láz állhatott a betegség hátterében.
Ha szívesen elolvasnál még egy izgalmas történetet, legyen az a Shakespeare életével és halálával kapcsolatos cikkünk!
