Ha egy ajtó bezárul, kinyílik egy másik: ez bizony sokszor igaz, kiváltképp az alább felsorolt esetekben. Egy csokornyi innováció esetében ugyanis csak a véletlen szüleménye volt az, hogy megszületett a potenciálisan emberek millióinak életét megmentő vagy gyökeresen átalakító felfedezés.
Rendetlenségnek, káros szenvedélynek, kutyasétáltatásnak egyaránt köszönhetünk praktikus és hasznos felismeréseket:
a következő hattal te magad is gyakran találkozol életedben!
Penicillin, a véletlen szülte antibiotikum
Alexander Fleming londoni bakteriológus 1928-ban szerencsére úgy utazott el egyszer otthonából, hogy elmulasztotta letisztítani azokat a Petri-csészéket, melyekkel legutóbb dolgozott. A szanaszét hagyott eszközökben penész nőtt, mire hazatért: amikor ezt alaposabban megvizsgálta, azt vette észre, hogy a foltok környéke teljes mértékben mentes a baktériumoktól.
Fleming a baktériumölő penészlevet penicillinnek nevezte el a Penicillium notatum nevű gombafajról, 1929-ben pedig publikált egy tanulmányt felfedezéséről.
Nem volt azonban biztos abban, hogy a szernek gyakorlati haszna van, mivel nehéz volt tisztítani és stabilizálni.
Szerencsére az Oxfordi Egyetem kémikusai tíz év múlva elkezdtek dolgozni az anyagon, és szintetizálták belőle azt az gyógyszert, mely ma a világ leggyakrabban használt szere az antibiotikumok közül. 1942 óta elérhető, gyökeresen megváltoztatta a modern orvostudományt, mivel a korábban kezelhetetlen és életveszélyes fertőzések gyógyítását tette lehetővé. A mandulagyulladás, a hörghurut és a tüdőgyulladás súlyosabb eseteinek túlélési arányát javította drasztikus mértékben a szer, mely a második világháború idején is kulcsfontosságú volt milliók életének megmentésében. 18 százalékról 1 százalékra csökkentette a katonák körében a bakteriális tüdőgyulladás okozta halálozási arányt, és sok sebesült katona életét is megmentette.
A füstjelzőt egy káros szokásnak köszönhetjük
Ha hotelben szállsz meg, étteremben eszel, vagy irodaházban dolgozol, biztos, hogy látsz füstjelzőt a mennyezeten: ezek a riasztóeszközök felére csökkentették azok számát, akik épületekben keletkezett tüzek miatt haltak meg. Walter Jaeger svájci fizikus ugyanakkor a mérgező gázokat detektáló szerkezetnek szánta a füstjelzőt eredetileg: a harmincas években kezdett el dolgozni az eszközön, és meglepve tapasztalta, hogy égő cigarettája indítja be a jelzést. Az ötvenes évek óta használják ezeket a szerkezeteket épületekben, elérhető árú változataik pedig a hetvenes évek óta vannak forgalomban.
A tépőzár egy kutyasétáltatás mellékterméke
Egy másik svájci, a mérnök George de Mestral 1941-ben kutyáját vitte el sétálni, majd hazatérve azzal szembesült, hogy mind az állat szőre, mind az ő ruhája tele van tövises növénydarabokkal.
Közelebbről megvizsgálva látta, hogy apró kampó alakú tüskéiknek köszönhetően kapaszkodnak olyan erősen a növényi darabok a szőrbe és a ruhába.
Ez adott neki egy ötletet, és elkezdett dolgozni a saját, mesterséges és tapadós anyagán. Egészen 1955-ig fejlesztette a tépőzár prototípusát, ekkor szabadalmaztatta a nejlonból készült eszközt, amelynek használatára a NASA szinte azonnal lecsapott. Ma már ruhák, cipők is hasznosítják a találmányt, melynek 2021 óta létezik csendesebb változata is, de az űrprogramokban való felhasználása miatt sokan hiszik tévesen azt, hogy a NASA maga fejlesztette ki. Ez téves – ugyanakkor nagyon sok hasznot hajtott a tépőzár a súlytalanság állapotában az asztronautáknak, akik így könnyen le tudták zárni zsebeiket, de volt, aki sisakjába rakatott tépőzárdarabot, hogy azzal meg tudja vakarni az orrát, ha kell.
A dinamit sikere megrémítette feltalálóját
A robbanószert egy olasznak, Asconio Sobrerónak köszönhetjük: ő a glicerint salétromsavval és kénsavval kombinálta, hogy robbanékony vegyületet állítson elő. A végeredmény sokkal erősebb volt, mint a puskapor, de sokkal illékonyabb is.
Sobrero ellenezte a felhasználását, de laboratóriumi kutatótársa, Alfred Nobel meglátta benne a nyereséges robbanóanyagok és fegyverek létrehozásának lehetőségét.
1867-ben Nobel megalkotta a dinamitot, amely a nitroglicerint szilikapor hozzáadásával stabilizálta – közben kétszer is felrobbantotta a gyárat.
„Ha a nitroglicerin-robbanások során megölt áldozatokra és a szörnyű pusztításra gondolok, amely a jövőben is minden valószínűség szerint bekövetkezik, szinte szégyellem magam, hogy felfedezőjének vallom magam” – kommentálta Sobrero találmánya utóéletét.
Az első vérhígító is véletlenül született
Gyógyszereknél gyakorta előfordul, hogy a véletlen segít hozzá egy kutatót az eredményhez: a Viagrát vérnyomásgyógyszernek, a Váliumot textilfestéknek szánták eredetileg. Még kalandosabb az első vérhígító felfedezése, ugyanis története a legelőkön indult.
A penészes lóherét legelő szarvasmarhák és juhok életét ugyanis állatorvosok sem tudták megmenteni: kiderült, hogy az általuk lelegelt növényben természetes vérhígító van, melyet nagy mennyiségben fogyasztva belső vérzések alakultak ki az állatokban.
Ezt a vegyületet izolálták a negyvenes években a Wisconsini Egyetem kutatói, majd piacra dobták a warfarint, mely nevét a kutatói program – Wisconsin Alumni Research Foundation – után kapta.
Kezdetben a szert patkányirtóként alkalmazták, majd az ötvenes évektől már orvosi felhasználásra is alkalmazták. Egyik első haszonélvezője Eisenhower elnök volt, akinek szívrohamát kezelték vele, de vérhígítót nagyon sok helyzetben használ a modern medicina. Trombózis vagy embólia megelőzésére alkalmazzák ezeket a szereket, melyeknek azóta újabb generációs, modern változatai is vannak, és folyamatosan kutatják felhasználásukat.
Az első dörzsgyufa
John Walker brit gyógyszerész vegyi anyagokkal kísérletezett, amikor véletlenül egy bevonatos pálcikával súrolta meg tűzhelyét. A pálcika lángra lobbant, és ez adott Walkernek egy ötletet. 1827-ben kezdte árulni a gyógyszertárában a „Congreves” gyufákat, melyek kálium-klorát és antimon-szulfid keverékével bevont kartonpálcák voltak.
A találmány rögtön nagyon népszerű lett, de ő nem szabadalmaztatta, ezért sokan kezdték el saját verziójukat gyártani, Walker neve pedig kissé feledésbe is merült:
csak jóval a halála után, 1859-ben ismerték el őt a dörzsgyufa megalkotójaként. A biztonsági gyufa verziót Irinyi János alkotta meg 1836-ban.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
