város költözés

A ritkaföldfém kifejezés legtöbbünk mindennapi szókészletéből hiányzik, pedig a jövőben folytatott életmódunk egy szegmensének zálogát jelentik ezek az anyagok. Szkandium, ittrium, lantán, cérium, prazeodímium, neodímium, prométium, szamárium, európium, gadolínium, terbium, diszprózium, holmium, erbium, túlium, itterbium és lutécium: ha nem is ismerjük a neveket, érdemes legalább annyit megjegyezni, hogy az elektromos autók gyártása során szükség van ritkaföldfémekre, melyeket kevés helyen lehet bányászni, így, ha valahol nagyobb készletre bukkannak belőlük, az valódi főnyeremény.

Ezért lett a költözés elkerülhetetlen

Az év elején tette a bejelentést az LKAB, egy nagy svéd bányacég, hogy jelentős ritkaföldfémkészletre bukkantak egy városban: Kiruna, a település számára nem ismeretlen a bányászat, olyannyira, hogy a várost maga a bányatársaság alapította. Az LKAB történelme 1890-ig nyúlik vissza, ekkor alapították a céget, amelynek vezérigazgatója, Hjalmar Lundbohm úgy döntött, a hegyek védte környéken várost épít. Ahogyan az idő telt, úgy váratlan fordulatot vett a város élete – kiderült, hogy éppen abban az irányban kellene folytatni a feltárásokat, ahol a házak állnak.

A kiváltó ok a mélyben folytatott kitermelés volt.

A helyzetre egyetlen megoldás létezik: Kirunának költöznie kell, és ez nem csak a helyi lakosokat érinti. Az északi város területén ugyanis akadnak olyan történelmi jelentőségű épületek is, amelyeket nem akarnak hagyni egyszerűen elpusztulni a bányászati tevékenység miatt – inkább három kilométerrel arrébb költöztetik a komplett épületeket. A teljes folyamat 2035-re megy majd végbe, és nemcsak a régi házak költöztetéséről van szó, hanem egy vadonatúj városközpontot is emelnek, amely az építészek és mérnökök reménye szerint élettel telik meg. A kontinuitást a régi városból áthozott épületek – szám szerint húsz – teremthetik meg.

Korábban is jártak már így városok

Nem ez az első alkalom, hogy hasonló vállalkozásba vágnak bele valahol. A minnesotai Hibbingben éppen ugyanilyen okból kellett elköltöznie egy városnak: bányászati tevékenység fenyegette a házak és lakóik biztonságát. Erre a költözésre ugyanakkor több mint száz esztendeje, az 1910-es évek végén került sor, amikor még egészen másféle technikai megoldásokat tudtak csak alkalmazni:

traktorok, lovak és egy gőzmeghajtású lánctalpas segítették a munkálatokat.

Az ausztráliai Tallangattában egy új építkezés miatt kellett a városnak odébbállni: az 1950-es években egy víztározó és gát konstrukciójának álltak útjában. Ilyen esetekben az a jellemzőbb, hogy a helyiek megfelelő bánatpénzt kapnak azért, hogy maguk mögött hagyják házaikat, ebben az esetben azonban épp az az egyedi, hogy nem így történt – a várost költöztették el.

Kentucky államban egy reptér okozott galibát: Minor Lane Heights lakosait nagyon zavarta az a zaj, amelyet a felettük átszálló repülők keltettek, de úgy döntöttek, az nem elég nekik, ha jó pénzt kapnak a kellemetlenségeikért.

Ez persze nem az a típusú városköltöztetés, ami Kirunában zajlik, de érdekes – akárcsak a perui Morococha esete, ahol szintén egy bánya tette élhetetlenné a korábbi otthonokat. A világ egyik legnagyobb rézkészletének közelében rengetegen termelték ki a fémet anélkül, hogy betartották volna a szabályokat, aminek eredményeképp mérgező szennyezéssel teli környezet alakult ki. A helyieket ezért kellett arrébb költöztetni, régi otthonaikat pedig lerombolni.

Hazánkban is volt már ilyesmire példa, igaz, kisebb léptékben: a krisztinavárosi templomot rakták arrébb vaspályán, acélgörgők segítségével.

Így viszik odébb a házakat

Nagy feladatok akadnak Kiruna költöztetésében is bőven: a 600 tonnás templom arrébb tolása például ezek egyike. A mozgatás csak egy dolog: aprólékos munkának kell megelőznie a folyamatot. Először a tervrajzokat tanulmányozzák, hogy megállapíthassák: az épület mely pontjának lesz szüksége a legtöbb támasztásra annak érdekében, hogy ne sérüljön mozgatás közben. Technikailag nem kötelező az épületben található berendezés és egyéb mozgó tárgyak eltávolítása, de ha ezt megteszik, az épület könnyebbé válik, és egyszerűbb lesz arrébb vinni.

Ezt követően minden közműről lekapcsolják az épületet, ha állnak a környékén fák, azokat is el kell távolítani ahhoz, hogy körbe tudják ásni.

Ha van pince, azt leválasztják az épületről, és a házat acél L-gerendákra emelik, amelyek megfelelő alátámasztást biztosítanak annak. Ezek a gerendák viselik az épület súlyát, amíg mozgásban van, de sokszor bevetnek fagerendákból összerakott bölcsőket is az épület főrészének megtámasztására.

Ezután az acélgerendák alá helyezett hidraulikus emelőkkel kezdik el kiemelni a házat helyéből, lassú, egyenletes módon. Emelést követően csúszógerendákra helyezik át az épületet, és egy utánfutóra emelik, melyen utazhat. Az új helyszínen az alap fölé emelik, majd amikor az elkészült, ráhelyezik, végül visszakötik a közműveket. Eddig egy 1600 tonnás épület a legnagyobb, melyet így utaztattak: a Fairmont Hotel azóta is áll és fogadja vendégeit.

Sok a kérdés még

A 18 ezer lakosú Kiruna tehát jelenleg is költözik – és a folyamat még annál is komplikáltabb, mint amilyennek tűnik, mivel az őslakos számi nép rénszarvashajtó útvonalát is átalakíthatja a város költöztetése. Emellett nőni fognak a lakbérek is, legfeljebb 25 százalékkal, ami a hatezer költözni kényszerülő lakos számára extra terhet jelenti. Mindezenfelül arra sincs garancia, hogy néhány év múlva nem kell megint költözni a bánya miatt: nagy tehát a bizonytalanság a helyiekben.

A zöldátmenet sikeréhez ugyanakkor szükség van a ritkaföldfémekre, melyek nemcsak számítógépekben és mobiltelefonokban, de az elektromos autók akkumulátoraiban is komoly szerepet töltenek be. Az északi város tehát kulcsszerepbe került, a helyiek áldozata a mi életünket is jobbá teszi.