vad kislány

1970 októberében egy toprongyos asszony bukkant fel az egyik Los Angeles megyei népjóléti hivatalban, karján egy hat-hét évesnek tűnő, furcsa, zavart kislánnyal – a szürke hályog miatt látásproblémákkal küzdő nő fogyatékossági segélyért szeretett volna folyamodni, azonban eltévesztette az ajtót, és a szociális ügyek irodájába nyitott be. Az ottani munkatársak gyanút fogtak a különös kislány láttán, aki szinte terpeszben, befelé forduló lábfejekkel sántikált – amit nyúljárásnak neveztek el –, felkarját szorosan a testéhez nyomta, míg alkarját előre tartotta, és a csuklójával ragadta meg a tárgyakat.

A hatóságok által Genie névre keresztelt kislányról – valódi keresztnevét személyiségi okok miatt nem árulták el –, aki

a 13 éves lányt apja születése óta rabként tartotta otthon, leírhatatlan körülmények között, teljesen elzárva őt a külvilágtól.

Börtönné változtatta házát a szörny családfő

A családfő, Clark Wiley egy balesetben korán elveszítette édesapját, édesanyja pedig – aki egy bordélyház tulajdonosnője volt – lemondott a fiúról, Clark így árvaházakban nevelkedett, és hamar súlyos komplexusokat, illetve embertársaival szembeni mélységes megvetést alakított ki magában. A második világháború idején a férfi repülőgép-szerelőként szolgált a légierőnél, leszerelése után egy Los Angeles-i gyárban folytatta ugyanazt a munkát – hamarosan megházasodott,

egy nála húsz évvel fiatalabb, szegény farmercsaládból származó lányt, Dorothy Irene Oglesbyt vette el.

A magába zárkózó, brutális férfi a kezdetektől fogva feleségén töltötte ki frusztrációját és haragját, gyakran súlyosan elverte a degeneratív látásproblémával, szürke hályoggal küzdő Irene-t, és megtiltotta számára, hogy elhagyja a házat, hacsak erre külön engedélyt nem kap.

A férfi a házasság kezdetén kijelentette, hogy egyáltalán nem szeretne gyereket, még a gondolattól is irtózik, Irene azonban négyszer is teherbe esett: a pár első gyereke még csecsemőkorában meghalt, miután szülei gondatlanul egy hideg garázsban hagyták, a második mindössze pár naposan, születési rendellenességek következtében hunyt el,

Nem sokkal Genie születése után, 1958-ban egy részeg sofőr halálra gázolta Clark anyját – akivel akkoriban viszonylag rendeződni látszott a férfi viszonya –, a vétkest a bíróság felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta csupán: Clarkban ekkor tört el végleg valami, az egész világ felett érzett dühét családtagjain töltötte ki. Igyekezett teljesen elszigetelni őket a külvilágtól, a család Temple City nevű kisvárosában található házából börtönt csinált számukra – a legsúlyosabb bántalmazást kislánya szenvedte el, akit másfél éves korától kezdve egy sötét szobába zárt.

A lány napközben egy apja által házilag készített kényszerzubbonyt viselt, nem mehetett ki a szobából, sőt, gyakran egy karosszékhez kötözték, melyet bilivel kombináltak, hogy így végezhesse kis- és nagydolgát.

Tilos volt megszólalnia, ha bármilyen hangot kiadott, apja súlyos veréssel büntette, még a családtagok közül sem kommunikálhatott senkivel, kizárólag folyékony ételt kapott, és még azt is csak alig, és még a napfényt is elzárták előle:

a szoba ablakát lefüggönyözték, szinte teljes sötétségben élte napjait. Éjszakára apja egy hálózsákba kötözte, és egy drótfedéllel borított gyerekágyba fektette, ahol megmozdulni sem tudott.

Gyors fejlődésnek indult, de idővel megrekedt a „vad kislány”

Így telt el 13 borzalmas év, míg Irene végleg meg nem elégelte férje brutalitását: a fizikailag és szellemileg súlyosan bántalmazott, majdnem teljesen vak nő egy napon, amíg a családfő távol volt, lányával együtt – az idősebbik gyerek, John már korábban fellázadt az apa ellen, és elmenekült otthonról – megszökött a házból, és a nagyszülőkhöz menekült. Néhány héttel később úgy döntött, Genie társaságában elmegy a környékbeli hivatalba, hogy látássérülti segélyt kérjen – végül a hatóságok faggatására kénytelen volt mindent bevallani.

A „vad gyereknek” elnevezett kislány ügye nagy visszhangot kavart, a sajtó folyamatosan cikkezett az esetről, neves pszichológusok, pszichiáterek és szociológusok is lelkes érdeklődéssel vizsgálták a szociálisan és testileg egyaránt súlyosan visszamaradott Genie-t: kíváncsiságuk főként annak volt betudható, hogy úgy érezték, az eset igazolhatja vagy cáfolhatja Noam Chomsky híres tézisét, amely szerint a beszéd olyan velünk született képesség, mint a két lábon való járás.

A szülők ellen azonnal eljárást indítottak, Clark Wiley azonban a bírósági tárgyalás kezdete előtt nem sokkal öngyilkos lett

– rövid búcsúlevelet hagyott hátra, amelyben annyi állt: „A világ sohasem fogja megérteni.” Az anyát felmentették a vádak alól, a bíróság ugyanis úgy találta, a folyamatos bántalmazás és súlyos látásgondjai miatt nem volt beszámíthatónak tekinthető a kérdéses időszak alatt.

Megmenekülését követően Genie – akit egy Los Angeles-i gyerekkórházba utaltak a hatóságok – gyors fejlődésnek indult, megtanult rendesen enni, játszani, felöltözni, és megszerette a zenét, hatalmas tudásvággyal falta az újabb és újabb élményeket. Mindössze néhány rövidke szóból álló szókincse is hamarosan bővülni kezdett, egy idő után azonban megrekedt a fejlődésben, a rendes, összefüggő beszédet képtelen volt elsajátítani – az őt vizsgáló szakemberek szerint ehhez már túl késő volt.

miközben anyja jogi úton próbálta hiábavalóan megszerezni a gyámsági jogot felette. A fiatal nővé cseperedett „nyúllány” idővel eltűnt a nyilvánosságból, jelenleg mindössze annyit tudni róla, hogy egy mentális betegek ellátására szakosodott intézményben él Kalifornia déli részén. Édesanyja 2003-ban, bátyja, John pedig 2011-ben hunyt el.