A karácsonyhoz és az ünnepekhez fűződő megélésünk sokat elárul rólunk. Ez igaz a családon belül fontos napokra, de akár egy egész nemzet piros betűs ünnepeire is. Az Időutazókban, a Dívány podcastjében karácsony közeledtével mi más lehetett volna a témánk, mint az ünnepek? De túltekintettünk a családok otthonainak falain, sőt, az országhatárokon is. Meglepő, kedves vagy éppen borzongató szokásokról is beszámolunk, ahogy arról is, miképp lehet az ünnepet visszafordítani a plázatúráktól a valódi befelé fordulásig.
Az Időutazók friss epizódját itt hallgathatod meg:
Kiszakadni a mindennapokból
Az ünnep célja, hogy megtörje a mindennapok egyhangúságát, hogy legyen mit várni. A léleknek is szüksége van erre, a nap akkor válik igazán ünneppé, ha mi magunk azzá tesszük. Márai Sándor Füveskönyvében azt írja, hogy az ünnep az élet rangja, készüljünk rá testben és lélekben. Tökéletes példa erre a zsidó hagyományban a sabbath, amely azt jelenti, nyugalomnap. Ezzel kifejezi a különleges napok lényegét: kiszakadni a taposómalomból, lelassulni, együtt lenni azokkal, akiket szeretünk.
Valószínűleg ezt kevesen engedhetjük meg magunknak; reggel a piacon, alig egy héttel szenteste előtt egy nő azért perelt a tinédzser fiával, mert nem a jó sorba állt a zöldségesnél.
Jön az ünnep, és sokszor erőnkön felül próbálunk teljesíteni, legyen szó a süteményekről, az ajándékokról, a dekorációról. Az egyik közösségi oldalon terjed a háziasszonyokat megnyugtató szlogen: „Szenteste akkor is eljön, ha nem pucolsz ablakot!”. És akkor sem történik semmi, ha reped a bejgli, ha nem olyan a lakás, mintha egy lakberendezési magazin lapjairól lépett volna le. Az ünnepnek nem ez a lényege.
Gyönyörű pillanatok, ingyen
Persze ne tegyünk úgy, mintha nem vágynánk arra, hogy minden tökéletes legyen. És lehet is, csak néha engedjük el a bennünk lakozó maximalistát. Egyszer gyerekként, karácsony környékén láttam egy műsort, amelyben egy erdélyi család ünnepvárását mutatták meg. Soha nem felejtem el azokat a képkockákat, amikor az egész család lámpásokkal a kezében, térdig érő hóban elindult az éjszakába, az éjféli misére. Arra gondoltam, hogy talán soha életemben nem láttam ennyire szép és szívmelengető jelenetet. Benne volt a hagyomány, az összetartozás, a vallás; mindaz, amiről a karácsony szól, és még pénzbe sem került.
Valószínűleg egyre kevesebb család jár éjféli misére – vagy egyáltalán templomba –, és a fiúk is egyre ritkábban indulnak locsolni húsvétkor, ritkaságszámba megy, hogy májusfát állítsanak vagy pünkösdi királyt válasszanak.
Ugyanakkor minden országnak megvannak a maga szokásai, és kérdés, hogy ezek mennyire maradnak meg helyi sajátosságoknak. Hiszen, bármennyire a magyarok hagyományos karácsonyi édességei a bejgli, a szaloncukor, mégis a dekorációban egyre több helyen jelenik meg a piros-fehér cukorpálca, és egyre többen akasztunk fagyöngyöt az ajtó fölé, hogy alatta a szerelmesek csókot váltsanak.
Ünnepek a világban
Vannak azonban olyan szokások, amelyeket valóban helyi sajátosságoknak tekinthetünk, amint arról a podcastben is szó esik. Aki járt karácsony közeledtével Katalóniában, például Barcelonában vagy környékén, annak feltűnt, hogy a boltok kirakatában, de még a betlehemekben is megjelenik egy figura, aki letolt nadrággal éppen a nagydolgát végzi. A kakiló figura, azaz a caganer hozzátartozik a helyiek ünnepéhez évszázadok óta. Arra, hogy miért van ott mindenhol, több magyarázat született:
egyrészt tudjuk jól, hogy ha valaki „halkan belelép”, az szerencsés lesz, tehát maga a végtermék az, ami pénzt, bőséget hoz,
régen pedig valószínűleg arra utalt, hogy a földet megtrágyázza, tehát jó lesz a termés.
Egy másik legenda szerint azért kerül a betlehembe, hogy megmutassák, még a szent családnak is van emberi oldala.
Spanyolországban amúgy sem december 24-én, hanem vízkeresztkor, január 6-án ajándékozzák a gyerekeket, és nem a Télapó, a Jézuska vagy az angyalok hozzák a meglepetést, hanem a háromkirályok.
Izlandon Télapóból tizenhárom van, akik valójában huncut manók. Van közöttük, aki a kolbászt lopja el, más az ajtókat csapkodja, a harmadik a joghurtot cseni el. A kedves csínytevőknek azonban van egy igen félelmetes anyja, Grilla; a rossz gyerekeket Izlandon nem azzal rémisztgetik, hogy a krampusz virgácsot hoz nekik, hanem, hogy Grilla eljön értük, és egy üstben megfőzi őket.
Ha kíváncsi vagy, milyen ünnepi szokásokról meséltek még kollégáink, hallgasd meg a friss Időutazók podcastadást! (Címlapfotó: Kiss Marietta Panka)
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
