titkos társaság

Tréfacsináló pénzügyminiszter alapította a klubot

A 18. században több Hellfire Club elnevezésű társaság is működött Angliában, az elsőt Philip Wharton gróf, a befolyásos jakobinus politikus hozta létre 1719-ben néhány szabadelvű arisztokrata barátja számára azzal a céllal, hogy kigúnyolják az áhítatos, konzervatív egyházi dogmákat. A tagok szándékos polgárpukkasztás céljából ördögnek nevezték egymást, és szombatonként összegyűltek, hogy bibliai jeleneteket és egyházi rítusokat kiparodizálva mulassanak egy jót, a klub azonban mindössze két év után feloszlott.

A leghírhedtebb Pokol Tüze Klubot másfél évtizeddel később, 1734-ben alapította a szintén neves politikusként ismert, egy időben pénzügyminiszteri poszton szolgáló Sir Francis Dashwood, aki hírhedt volt féktelen tréfacsináló kedvéről és kegyetlen humoráról. Az anekdoták szerint Dashwood gróf szentpétervári látogatásakor beöltözött a svéd királynak – az oroszok ádáz ellenfelének –, és megpróbálta elcsábítani Anna cárnőt, a brit parlamentben pedig bevallottan részegen szólalt meg, amikor az ország pénzügyeiről kellett beszámolnia az uralkodónak.

Dashwood az első, tizenkét közeli barátjából – köztük a szendvics névadójaként ismert John Montagu, Sandwich grófjából – álló klubjának a Műkedvelők Társasága nevet adta, a felvételi követelmény pedig mindössze annyi volt, hogy az illető szeresse az alkoholt, és elmondhassa magáról, hogy járt már Itáliában (a társaság ötlete ugyanis itáliai utazása során pattant ki az alapító fejéből). A Műkedvelők egy elegáns fogadóban gyűltek össze minden hónap második csütörtökjén, és a féktelen italozás és mulatozás mellett hasznos célokat is szolgáltak, művészeti és tudományos tevékenységekre adományoztak pénzt, részben nekik köszönhető a Brit Királyi Akadémia megalapítása.

Elhagyatott kolostorban gyűltek össze a hedonista arisztokraták

A mókás kedvű gróf következő társasága a Dívány Klub nevet viselte, a tagokat ezúttal az Oszmán Birodalomban történt körutazása során verbuválta, ez a klub azonban elég rövid életűnek bizonyult. Dashwood harmadik próbálkozása, az 1746-ban alapított igazi „Pokol Tüze Klub” lett a legmaradandóbb, egyben a leghírhedtebb: a társaság eredetileg a wycombe-i Szent Ferenc Lovagrend nevet viselte (mely természetesen az alapító személyére utalt vicces formában), első összejövetelükre boszorkányszombaton, vagyis Walpurgis éjszakáján került sor London belvárosában, a Györgyhöz és a Keselyűhöz címzett pubban.

A társaság hamarosan kinőtte a kocsma kereteit, ezért Dashwood új találkozóhely után nézett, nyugat-wycombe-i birtokára hívta meg a tagokat, a klub pedig felvette a Nyugat-Wycombe-i Lovagrend nevet. Azonban ez a helyszín sem bizonyult ideálisnak, így Dashwood ismét elköltöztette „lovagrendjét”, ezúttal a Wycombe-tól mintegy 10 kilométerre található, Temze-parti Medmenhambe, egy 12. században épült elhagyatott ciszterci apátság falai közé, mely egyszerre volt kényelmesen közel és megfelelően távol a londoni városi élettől, a tagok könnyen odataláltak, és zavartalanul, kellő diszkréció mellett hódolhattak szenvedélyeiknek.

A klubalapító kezdetben bérelte, majd megvásárolta az apátságot, és sok pénzt költött a terület felújítására, új tornyot húzatott fel, az épületbelsőket kifazonírozta, és a korszakban obszcénnek, sőt olykor szentségtörőnek számító erotikus műalkotásokkal díszítette fel. Elegáns ebédlőt és közösségi tereket rendezett be, a szerzetesek egykori celláit pedig privát összejövetelekhez használt szobákká változtatta. Az új helyszínhez ismét új név dukált, a társaságot ettől kezdve a – szintén erősen szentségtörő – Medmenhami Szerzetesek névvel illették, nem sokkal később pedig felvették a Pokol Tüze Klub (Hellfire Club) nevet.

Bor, prostituáltak és jeles brit honatyák

A Pokol Tüze Klub tagsága kizárólag jeles arisztokratákból és közéleti személyiségekből állt, akik között több fontos politikus is felbukkant. Az említett Sandwich gróf mellett Sir Henry Vansittart, Bengália kormányzója, Horace Walpole tory párti politikus és író, William Hogarth festő és politikai karikaturista, illetve a szadomazochistaként és transzvesztitaként elhíresült honatya, George Selwyn is a tagok sorát gyarapította, de állítólag az Amerikai Egyesült Államok jeles alapító atyja, Benjamin Franklin is többször tiszteletét tette a társaság összejövetelein.

A társaság mindenekelőtt az egyház kigúnyolását, a polgárpukkasztást és a testi élvezetek korlátozás nélküli megélését tartotta fő céljának és elfoglaltságának: a tagság egymást „testvéreknek”, vezetőjüket „Atyának” nevezte, és a szerzetesekére emlékeztető csuhát viselt (melyet Walpole tervezett), a „testvérek” fehéret, az „Atya” pedig vöröset. A klubtagok a pogány hagyományokat is előszeretettel ápolták, az apátság kertjét római istenek szobrai díszítették, elsősorban a szerelmet jelképező Venus, illetve a bor és a mámor isteneként tisztelt Bacchus számítottak népszerűnek köreikben.

A bejárat felett a klub mottóját olvashatták a belépők franciául, vagyis a felvilágosodás nyelvén: Fais ce que tu voudras, azaz „Csinálj, amit akarsz”. Az ebédlőben viszont Harpocrates, a csend római istenének és Angerona, a titoktartás istennőjének szobra emlékeztetett a diszkrécióra: a kolostor falai között történtek nem juthattak a külvilág tudomására. A klubtagok havonta kétszer találkoztak, az összejöveteleket Bacchus és Venus, vagyis a bor, valamint a szabad szerelem és szex dominálta: gyakran hívtak meg prostituáltakat, akiket a tagok „nővéremnek” szólítottak, és segítségükkel féktelen orgiába torkollt az este.

A klubról terjedő – és főként az utókor által elhitt – pletykák, miszerint sátánista rituálék, véráldozatok és egyéb szörnyűségek történtek a medmenhami kolostor falai között, minden bizonnyal pusztán a képzelet szüleményei, és a tagok riválisai, irigyei, illetve az egyház kezdte őket terjeszteni.

Ördögnek öltöztetett pávián okozott riadalmat a klubban

Ugyanakkor több anekdota is közszájon forog a Pokol Tüze Klubban történt érdekes és vicces esetekkel kapcsolatban. A leghíresebb sztori szerint az egyik összejövetel alkalmával az említett bengáliai kormányzó, Henry Vansittart magával hozta kedvenc páviánját is a klubba, egy másik tag, John Wilkes pedig kitalálta, öltöztessék ördögnek, és tegyék egy dobozba az állatot, majd az este alkalmas pontján társaik meglepetésére engedjék ki onnét (más változatban Vansittart a kabátja alá rejtette, és onnét eresztette ki a majmot).

A kiengedett „ördög” ráugrott Sandwich grófjának a hátára, aki annyira megrémült, hogy maga alá vizelt; a megszégyenített gróf annyira megharagudott a tréfa kiagyalójára, hogy egész hátralévő életében riválisának tekintette, és minden erejével próbálta ellehetetleníteni őt. Egy alkalommal megvádolta Wilkest a parlament előtt, hogy obszcén verset írt a női nemi szervről, majd fel is olvasott néhány passzust a költeményből a megdöbbent honatyák számára.

A kellemes hangulat dacára az 1760-as években a Pokol Tüze Klub feloszlott, a tagok ugyanis szépen lassan megunták az összejöveteleket, és egyéb elfoglaltságai miatt Dashwood sem tudott kellő időt szentelni a klubnak. A társaság hanyatlásához a róla keringő pletykák is hozzájárultak: az elvileg titkos klub a közbeszéd tárgya lett, és egyre többeket érdekelt, mi is folyhat a botrányosnak ítélt estéken, ezért kíváncsiak serege kereste fel Medmenhamet. Dashwood a kolostorból az alatta elterülő barlangrendszerbe menekítette a klubot, azonban itt sem tudott új életet lehelni bele; a Hellfire Club végül örökre bezárta kapuit.