Teleki Pál

Neki kellett Trianont elfogadtatnia a magyarokkal

Széki gróf Teleki Pál János Ede erdélyi főnemesi család sarjaként látta meg a napvilágot Budapesten, 1879. november 1-jén; édesapja, Teleki Géza rövid ideig belügyminiszterként szolgált Tisza Kálmán kormányában, édesanyja, Muráty (született Muratisz) Irén egy Pestre települt vagyonos görög kereskedőfamília lánya volt. A leendő miniszterelnök jogot és földrajztudományt hallgatott a Budapesti Tudományegyetemen (egy időben a Magyar Földrajztudományi Társaság főtitkári posztját is betöltötte, és a Magyar Tudományos Akadémiának is levelező tagja volt), majd Szatmárban dolgozott szolgabíróként, nem sokkal később azonban már inkább a politika felé fordult.

A Szabadelvű Pártból kilépett „disszidensek” által létrehozott Alkotmánypárt színeiben került be az országgyűlésbe 1905-ben, a következő években pedig több külföldi tanulmányutat tett, járt Afrikában és Európa fontosabb városaiban. Az első világháború idején Teleki önként jelentkezett frontszolgálatra, főhadnagyként a szerb és olasz fronton szolgált, az 1919-es esztendő viszont már ismét a politika frontvonalában találta, részt vett a Tanácsköztársaság ellen szerveződő szegedi ellenkormányban, a következő évben pedig külügyminiszterként tagja lett a Trianonba delegált magyar küldöttségnek.

Ebben a szélsőséges helyzetben nevezték ki Telekit 1920 júliusában kormányfőnek, új tisztségében őrá hárult a dicstelen feladat, hogy elfogadtassa a trianoni békediktátumot a magyar országgyűléssel; kilenc hónapos mandátuma idején földreformot hajtott végre és igyekezett leszámolni a különböző szélsőjobboldali mozgalmakkal (például az Ébredő Magyarokkal), ugyanakkor az ő miniszterelnökségéhez köthető a hírhedt antiszemita törvény, a numerus clausus elfogadása. IV. Károly király sikertelen visszatérési kísérletét követően Teleki és Horthy Miklós kormányzó viszonya elmérgesedett, ezért a miniszterelnök 1921 áprilisában kénytelen volt lemondani.

Feleségével tűz és víz voltak

Teleki még 1908 nyarán, egy Mezőségben tett utazás során ismerkedett meg leendő feleségével; a történet szerint a fiatal arisztokratákból álló társaság egy átmulatott, alkoholgőzös éjszaka másnapján Teleki autóján utazott hazafelé, melyet az ifjú országgyűlési képviselő vezetett. A hatszemélyes autóban nyolcan foglaltak a helyet, a túlterheltség és a göröngyös utak miatt a kocsi gyakran lefulladt, ilyenkor Teleki kedélyes nyugalommal kiszállt, és – minden alkalommal sikeresen – új életet lehelt a rozoga járműbe. Az anyósülésen utazott a 19 éves, elbűvölő szépségű Bissingen-Nippenburg Johanna grófnő, egy Bajorországból származó, a középkorig visszavezethető nemesi család sarja és Bissingen-Nippenburg Rudolf császári és királyi kamarás lánya, aki édesanyja, Mocsonyi Georgina révén a Bethlen családdal is rokonsági viszonyban állt.

A csinos fiatal grófkisasszony és a hőssé avanzsált sofőr között a kalandos utazás során kölcsönös szimpátia alakult ki, Teleki pedig alig pár héttel később megkérte Johanna kezét; a pár 1908. november 29-én a budapesti Szent István-bazilikában Boromissza Tibor szatmári püspök előtt mondta ki a boldogító igent, a ceremónián felvonult a magyar arisztokrácia színe-java. A Teleki házaspár kapcsolata viharoktól mentesnek bizonyult, a párnak két gyereke is született, Mária és Géza, a felek közötti habitusbeli különbségek ugyanakkor a kezdetektől fogva nyilvánvalónak bizonyultak: Teleki tudós- és politikusszelleme a folyamatos aktivitásban, a szellemi és fizikai kalandkeresésben öltöttek testet, Johanna ugyanakkor elkényeztetett úrilány volt, aki legszívesebben otthon, olvasással töltötte az idejét, és általában délig aludt.

Édesanyja volt az első számú hölgy az életében

Egy másik fontos „dolog” is beleszólt a házaspár életébe, mégpedig Teleki édesanyja, aki fiával és menyével lakott a József utcai házban, melyet egykor még az ő apja építtetett, és matrónaként uralkodott a háztartás felett. A politikus felnőttkorában is rajongva szerette Irén asszonyt, és elképzelni sem tudta, hogy más legyen az első számú nő az életében, Johanna ugyanakkor állandó tehernek érezte anyósa jelenlétét és az általa gyakorolt szigorú kontrollt. Irén asszony sohasem engedte át a háztartás vezetését menyének, amire jó oka volt, Johanna ugyanis semmiféle praktikus érzékkel nem rendelkezett, még a különféle termékek árával sem volt tisztában, ezért a személyzet gyakran megrövidítette őt, a pénz felelőtlen költéséhez ugyanakkor kiválóan értett.

A furcsa „szerelmi” háromszög miatt a házaspár idővel teljesen elhidegült egymástól, Teleki viszont továbbra is kitartóan szerette mind a feleségét, mind az édesanyját – a közéleti ügyek és az azokkal járó problémák miatt azonban egyre kevesebb idő jutott a magánéletére. A két háború közötti időszakban Teleki többek között egyetemi tanárként, az Eötvös Collegium kurátoraként és országos főcserkészként tevékenykedett, 1938-ban azonban visszatért a nagypolitikába, vallás- és közoktatásügyi miniszteri pozíciót vállalt Imrédy Béla kormányában.

Teljesen sarokba szorult, nem látott más kiutat

1939 februárjában végül Teleki másodszorra is kormányfő lett; három hónappal később kihirdette az első zsidótörvényt, és elkezdte a harmadik kidolgozását, fellépett a baloldali mozgalmak ellen, de Szálasi Ferenc pártját is betiltotta, kormányzása alatt – német segítséggel – két fontos revíziós siker is született, visszakerült Magyarországhoz Kárpátalja és Észak-Erdély. Ezek fejében Teleki kompromisszumra kényszerült Hitlerrel, ugyanakkor igyekezett megőrizni az ország függetlenségét: Lengyelország lerohanásakor nem engedte át Magyarországon a német csapatokat és több tízezer lengyel menekültet fogadott be.

A kormányfő – és egyben az ország – lehetőségei azonban folyamatosan szűkültek: 1940 novemberében Magyarország csatlakozott a német–olasz–japán háromhatalmi egyezményhez, melynek értelmében, ha bármelyik említett felet a világháborúban addig részt nem vevő ország támadja meg, a magyaroknak szolidárisnak kell lennie vele. Egy hónappal később Teleki örökbarátsági szerződést kötött Jugoszláviával, a németek viszont kinyilvánították szándékukat Jugoszlávia lerohanására, melyhez Magyarországon kívántak áthaladni, és egyben újabb területi revíziókat ígértek; a nyugati hatalmak közölték, amennyiben ez megtörténik, hadba lépnek ellenünk.

Magánéleti és egészségi problémái is hozzájárulhattak a tragédiához

A miniszterelnök véglegesen sarokba szorult, szembesült addigi külpolitikájának kudarcával, és 1941. április 3-án már végképp nem látott kiutat saját maga számára, holttestére egy Horthy Miklósnak címzett drámai hangú búcsúlevél kíséretében a Sándor-palotában lévő lakosztályában találtak rá. A totális politikai kudarc mellett a magánéleti gondok is hozzájárulhattak a tragédiához: éppen a végzetes tavaszon mind édesanyja, mind felesége súlyos betegséggel esett ágynak; Johannát a Városmajor utcai szanatóriumban kezelték – ahol szorgosan látogatta –, és március végén derült ki, gyógyíthatatlan az állapota. Szintén ekkoriban került válságba a kormányfő mindkét gyerekének a házassága.

A 61 éves Teleki az első világháborús sérülése óta egészségügyi problémákkal küzdött, veséje egy részét eltávolították, ezért katétereznie kellett magát, erős dohányos volt és önértékelési zavarokkal is gyakran szembe kellett néznie; korábban kétszer szenvedett ideg-összeroppanást is. Imádott édesanyja mindössze néhány hónappal, felesége pedig egy évvel élte túl a tragikus sorsú miniszterelnököt.