Hattyút vagy varjút kérsz vacsorára? Ezeket az állatokat még megették a nagyszüleink

GettyImages-YPE 038

A világháborúk, a gazdasági válság elképesztő éhínséget és nyomort hoztak magukkal annak idején. Az ember pedig találékony lény, így olyan szokatlan ételeket készített, olyan állatokat is megevett, amiket ma már egyenesen tilos.

Nagyszüleink, dédszüleink még nem a boltba jártak előrecsomagolt húsért. A tehetősebbeknél a szolgáló piacra és henteshez járt, ahol gyakran a még élő állatok közül választotta ki, melyiket szeretné feldolgozva megkapni. A kevésbé jómódúak az udvaron tartott baromfit, disznót hizlalgatták, szaporították és vágták le. Az igazán szegények pedig megtanultak vadászni az olyan állatokra, amelyekre csak tudtak. Nézzük, melyek voltak ezek.

Szokatlan régi étel: varjúleves ebédre

Míg a galambleves vagy a galambsült azért még megtalálható előkelő éttermek konyháin is, a jóval kisebb méretű, szinte csak csontból és tollból álló varjúra a szegények fanyalodtak. Viszonylag szapora állat, s a fészekből kiszedett, már tollasodó fiókának állítólag élvezhető volt a húsa is. A röpképes, a vetést kicsipegető, tehát elméletileg káros állatokat hurokkal, csapdával, puskával ejtették el. A sorkatonák, tanyákon élők használták fel leggyakrabban, jellemzően levest főztek belőle, vagy pörköltet. Sokan még a varjúnál is kisebb méretű verebeket is összefogdosták, ha ételre volt szükség. Krúdy Gyula még novellát is írt erről, érdemes elolvasni. Manapság a varjak a városban élőknek okoznak bosszúságot, olykor rá is támadnak a fészkük környékén sétálókra, de egyvalamit nagyon fontos tudnunk: a varjak nem jókedvükből élnek a városokban, hanem azért, mert az emberi tevékenység miatt oda kényszerülnek. A vetési varjú 2001 óta védett madár, bármiféle bántásuk, vadászatuk tiltott az egész országban. 

Sokgyerekes szegény magyar család az 1900-as évek első feléből: mai szemmel szokatlan ételeket ettek
Sokgyerekes szegény magyar család az 1900-as évek első feléből: mai szemmel szokatlan ételeket ettekKeystone-France / Getty Images Hungary

Amikor nem etették, hanem megették a hattyúkat

Gyakori tévhit, hogy a balatoni hattyúállomány állandó. Pedig sehogy se az, a gyönyörű fehér madarak folyamatos mozgásban vannak: ősszel rendszerint melegebb helyre vonulnak, míg hozzánk az északibb területekről érkeznek csapatok az átteleléshez. Nyáron azért látunk belőlük ilyen sokat, mert a vedlési időszakra egész Európából érkeznek ide csapatok, akik aztán később továbbállnak. Egy időben azonban Magyarországon erősen megfogyatkozott a számuk, alig elvétve találkozott bárki is velük, ugyanis a tó környékén élők összefogdosták és megették őket. A viszonylag nagy madár az éhes emberek szemében sok húst és egy kiadós leves lehetőségét jelentette, több helyen most is vadásznak rá, sőt éttermi fogásként is megtalálhatjuk. Londonban a Windsor-kastély közelében élő, szelíd hattyúpárt lengyel emberek fogták ki és ették meg. A britek óriási felháborodása kísérte az esetet, hiszen minden jelöletlen hattyú az uralkodó tulajdonát képezi. Észak-Koreában évek óta központilag bátorítják az embereket a hattyúhús fogyasztására. Magyarországon inkább csodáljuk a fehér madarakat, de aki bántaná őket, azt meg is büntetik: a bütykös hattyú védett állat, természetvédelmi értéke 25 000 forint, a ritkább énekes és kis hattyúké pedig ennek a duplája. 

„Ott az ürge, hű, mi fürge!”

A Petőfi által megénekelt rágcsáló akármilyen ügyes, azért az ürgelyuk kiöntése vagy kifüstölése árán nyakon lehetett csípni, s utána meg lehetett enni. Annak idején csépléskor sokan ott helyben megsütötték az elfogott állatokat, de a házaknál pörköltként fogyasztották. Nemcsak húsa, de bőre miatt is sokáig vadásztak rá, olyannyira, hogy pár éve a kipusztulás fenyegette a hazai állományt. Ezért aztán jelenleg is fokozottan védett, természetvédelmi értéke 250 000 forint. Ma hazánkban legálisan csak folyógátakon, repülőterek közelében foghat bárki is ürgét, de ott is csak engedéllyel. 

Sünpörkölt és gólyalakoma

Két hazai állat, amelyek egyrészt védettek, másrészt úgy érezzük, senkinek nem lenne szíve elpusztítani bármelyiküket is. Pedig a nagy szegénységben élők a varjú, az ürge mellett a sünt tudták még elkapni, s aki kihámozta az állatot tüskés bundájából, egy kicsit kevésbé volt már éhes. Ugyanez igaz azokra is, akik a magyar, Ménes nevű, jeladós gólyát vadászták le Egyiptomban. Az ott élő szegények rendszeresen vadásszák a vonuló szárnyasokat. Tudatlanságuk, éhségük vajon felmentést ad nekik? A tápláléklánc csúcsán trónoló, az állatok élőhelyét, sőt az egész bolygót tönkretevő, fajokat hobbivadászattal kiirtó ember jogosan emleget erkölcsiséget ilyen esetekben? Ezt eldönteni lehetetlen. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek