Szilassi Péter Gruber László Etiópia

A hanyagul fogalmazó sajtómunkások cikkeiből kirajzolódó kép ellenében is született meg két évvel később az utazáson szintén részt vevő Szilassi Péter, a Szegedi Tudományegyetem docensének Ami a bulvárhírekből kimaradt... Etiópia geográfus szemmel című könyve. Vele és útitársával, Gruber Lászlóval, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium tanárával, a Szegedi Tudományegyetem oktatójával beszélgettünk abból az apropóból, hogy a hat évvel későbbi második utazásról készült háromrészes kisfilmet idén műsorra tűzte több helyi televízió, és a befejező etap a Bujtor István Filmfesztiválra is eljutott. (Mindhárom rész megtalálható a YouTube-on Varázslatos Etiópia: magyarok a napégette arcúak földjén címmel.) Ahogy azt Szilassi Péter elmondta, amatőr felvételekről van szó, amelyek természetesen nem vethetők össze a BBC munkáival, de Csővári Örs operatőr vágásának köszönhetően a nagyközönség is részesévé válhatott ennek a nem mindennapi élményekkel teli utazásnak.

„Vannak helyek, időpontok és események, amelyek mély nyomot hagynak az ember életében”

Szilassi Péter könyvének első mondata az említett trauma mellett már arra is utal, hogy miért is látogattak el Etiópiába. Igen keveset tudunk erről a kelet-afrikai országról, amelyet általában az éhezésről és utolérhetetlen teljesítményt nyújtó hosszútávfutóiról ismerünk. És ezek a sovány információink valahol le is ragadtak a 70-es éveknél. Unikális tájai mellett például azért is érdekes Etiópia, mert az egyik legdinamikusabban fejlődő afrikai régióról van szó, ahol még együtt létezik a középkorira emlékeztető földművelés, a mezítlábas, mosolygó gyerekek, valamint az autópályákon száguldó nagyvárosi modern emberek közössége.

Háromhetes túrájukon Szilassiék az ország legjelentősebb természeti és kulturális látnivalóit keresték fel, a nyolc világörökségi helyszínből hetet. Ennyi idő alatt nem valósítható meg egy kutató expedíció, így a geográfus sem tudományos szándékkal írta meg könyvét. Ugyanakkor az alapos szakmai előismereteknek köszönhetően az esztétikai élményként is elsőrangú látványosságok mögé világítva gazdag képet kapunk a 110 millió helyi lakos életmódjáról, az ország különleges, földrajzilag és kulturálisan is igen változatos tájairól.

Utazás, amely örökre megváltoztat

Párizsba, Nizzába, Londonba és más európai városokba is hamar visszatértek a turisták a terrorcselekmények okozta sokk után. Miért történne ez másként az afrikai országban? – vélik az utazók. Ennél sokkal nagyobb veszélyt jelent ott a közúti közlekedés, mivel a közlekedési táblákkal nemigen foglalkoznak, ahogy a járművek műszaki állapota sem áll sokszor a helyzet magaslatán, így aztán gyakran hever egy-egy ripityára tört roncs az út szélén. Akik az európai normákhoz szoktak, azok számára a szállás sem jelent kis kihívást, mivel luxusnak számít a működő zuhanyzó, vagy a poloskamentes, reggelig épségben maradó ágy és a tisztaság. Bár a turisták szállása még így is luxusnak tekinthető ahhoz képest, amilyen körülmények között az átlagemberek tengődnek. Etiópiában milliók élnek az állataikkal egy légtérben, hogy a jószágok testmelege is fűtse a kunyhót. Emellett állati trágyával is fűtenek.

Szembetűnő, hogy az etiópok szinte állandóan úton vannak: kordén, öszvéren vagy az apostolok lován közlekedve. A gyerekek kilométereket gyalogolnak az iskolába, amíg a felnőttek piacra vagy az ivóvízért indulnak. Míg mi itthon hozzászoktunk ahhoz, hogy egy egyszerű mozdulattal bármikor ivóvízhez juthatunk, és ivóvízzel húzzuk le a WC-t is, addig Etiópiában és Afrika más országaiban is a helyi lakosok, nemenként elkülönülve, a szabad ég alatt tisztálkodnak és mosnak a természet adta fürdőszobában: a patakokban, folyókban. Az utak mentén gyakran egy-két napos sorokat is végigállnak, hogy egészséges ivóvízhez jussanak.

Nem túlzás azt állítani, hogy egy etiópiai utazás megváltoztatja a gondolkodásunkat a világról. Az utazó egy kicsit átértékeli az életét. A probléma szó új jelentést kap egy személyes megtapasztalást követően, hisz amíg mi bosszankodunk, ha nincs térerő vagy gyenge a wifi, addig a 110 milliónyi Etiópia sokkal alapvetőbb gondokkal küszködik – fogalmaz Szilassi Péter.

Miért éppen Etiópia?

Például azért, mert egy országon belül ilyen földrajzi, táji változatosságot, gazdagságot, egyediséget nemigen lehet találni Afrikában. A négyezer méter fölé nyúló hegyekből leereszkedtek Afrika legmélyebb területére, az Assal-tó medencéjébe, amely mínusz 133 méteren fekszik a tenger szintje alatt.

Az Erta Ale pajzsvulkán felkeresését először az egyik későbbi áldozat, a világutazó Fábián Tamás vetette fel. Itt található bolygónk öt lávatavának egyike, mely 1906 óta aktív. A helyiek a „pokol kapujának” tartják. Ilyen vulkán a Kīlauea Hawaiin, vagy Kongóban a Nyiragongó.

A keresztény kultúra bölcsője Afrikában

Mint Szilassi Péter könyvében is olvasható, a kereszténység a 3. század közepén vált az Etióp Császárság államvallásává, azaz ez tekinthető az első keresztény államnak, hiszen mindez a Római Birodalomban csak i. sz. 380-tól valósult meg. Újabban pedig mintát mutattak arra is, hogy a terjedő iszlám mellett békésen élhet a keresztény hit.

Nemcsak hegyeink kialakulásának, de keresztény kultúránk alapjaiba is betekinthetünk egy etióp karácsony alkalmával, mivel a hívek öltözéke gyakorlatilag nem változott az évszázadok folyamán, ahogy szertartásaik sem.

Társadalom- és településföldrajzi szempontból is érdekes Etiópia. Több mint nyolcvan jelentősebb törzs, s ugyanannyi nyelv teszi sokszínűvé. Az amhara a hivatalos nyelv, de oromók vagy a tigrinya nyelvet beszélő tigrék is élnek itt. Utóbbiak lázadói jelenleg elfoglalták Lalibela (Új-Jeruzsálem) 12–13. században kifaragott sziklatemplomait, emiatt e felbecsülhetetlen kultúrtörténeti értékek most veszélybe kerültek.

Ami az iskolázottságot illeti, Gruber László emlékeztet rá, hogy az utolsó császár, Hailé Szelasszié a 70-es évekig szándékos tudatlanságban tartotta népét, mely által az etióp emberek az 1950–70-es években süllyedtek az analfabetizmus oly mélységeibe, amit Európa a középkorban élt meg. Maga a császár sem volt odáig a műveltségért, annál inkább rajongója volt a fényűzésnek. Az uralkodó pillantásáért hiába epekedő udvari alkalmazottak sok részletről számolnak be, melyeket interjúi nyomán a lengyel publicista, Ryszard Kapuściński tárt fel, és írt le A császár című könyvében. A sivatagban, a Danakil-mélyföldön még mindig nagyon magas az analfabéták aránya. Ez elsősorban a nomád törzsekre jellemző, mivel nem rendelkeznek állandó lakhellyel. Ezzel szemben a hegyvidéken már jóval magasabb arányú az iskolázottság.

Utazóink mindkét alkalommal találkoztak kéregető diákokkal, ám már a két út között eltelt hat év alatt is jelentős volt a változás, mert pénz helyett inkább tollat szerettek volna. Ezek a nagy létszámú, akár 70-80 fős osztályba járó, különböző életkorú diákok szeretik az iskolát, hiszen egyrészt nem kell a faekével otthon a nehéz munkával vesződni, másrészt ez jelenti számukra a nyomorból való felemelkedés lehetőségét. Ezek a tükröt nem ismerő, saját arcukat esetleg egy arra járó magyar turista digitális fényképezőgépének kijelzőjén első alkalommal megpillantó gyerekek rongyos egyenruhájukban büszkén és mindig mosolyogva mutatják a magyar követelményrendszernek is megfelelő színvonalú tankönyveiket. Ebédelni akár 15 kilométerre lévő otthonukba is hazajárnak, majd vissza az iskolába, így aztán nem csoda, ha remek futók kerülnek ki közülük.

Emléktábla a pokol kapujánál

Ami az első úton (szerencsére) kimaradt Szilassi Péternek és Gruber Lászlónak, azaz az Erta Ale vulkán meglátogatása. Új útitársaikkal ez most lehetségesnek mutatkozott, ám a számos turistával egyetemben a kénes gázok fullasztó hatására először ők is visszavonulót fújtak. Hajnaltájt aztán Vulcanus a kegyeibe fogadta őket és megfordult a szél, így tanúi lehettek annak, milyen is az állandóan formálódó táj, sőt sikerült egy lávafolyamot is filmre venniük.

Ugyancsak a vulkánnál a két szerencsétlenül járt magyar kutatóra, egykori útitársaikra és barátaikra gondolva egy emléktáblát is elhelyeztek.

Utazás a geográfus szemével

Néhány hét alatt komolyabb tudományos kutatásokra nincs lehetőség, ugyanakkor tanárként, egyetemi oktatóként is hitelesebben lehet beszélni olyasmiről, amit a saját szemével látott az ember, és nem csupán a tankönyvekből ismer. Az utóbbi nem pótolhatja azt az élményt, amikor egy természeti táj, illetve az ott élő állatok, sőt emberek az adott pillanat egyediségében mutatkoznak meg. A földrajz ugyanis nem áll meg az előbbinél, hanem mindezek komplexitását jelenti.

A Simien-hegységben az egyetlen növényevő páviánfajjal, a dzseládapáviánnal találkoztak, de lencsevégre kapták az abesszin kőszáli kecskét is, amely kizárólag ott él, és az abesszin farkast is. Ez utóbbi két faj annyira védett, hogy lelövésükért tíz év börtön jár. Egy utazónak azt is érdemes tudnia, hogy melyik a legveszélyesebb állat Afrikában: a vízi állatok közül például nem a krokodil, hanem a víziló, szárazföldön pedig nem az oroszlán, hanem inkább a kafferbivaly.

Az utazókra a vadállatok miatt fegyveres őrök vigyáznak, akik nem mellesleg óriási helyismerettel rendelkeznek. Az Etióp-magasföldön a növényi övek függőleges váltakozását is kiválóan lehet tanulmányozni. Természetesen itt is megmutatkozik, miért is hasznos földrajzot tanulni: a geográfus tudja, melyik évszakban érdemes utazni, hisz Etiópiában az esős évszakban akár dupla annyi csapadék eshet három hónap alatt, mint hazánkban egy évben. Sőt, azt is kiszámolja, hogy a napállás szerint mikor jó fotózni az adott helyen. Az átlagturista csupán gyönyörködik a tájban, a geográfus egy kicsit mélyebben szemléli azt. A tájkép szépsége mellett érti is a tájban zajló földrajzi folyamatokat, például hogy hogyan függ a helyi lakosok életmódja a talajtani és klimatikus adottságoktól, milyen módon védekeznek a helyiek a talajerózió ellen, milyen felszínformáló folyamatok eredménye az adott tájkép.

Hasonló folyamat játszódik le ma az Erta Ale vulkánnál, mint ami több millió éve a Balaton-felvidéken is. Így valamelyest a saját tájaink múltjába is betekinthetünk egy ilyen utazás alkalmával. De nemcsak a messzi múltba, hanem az ugyanilyen távoli jövőbe is belepillanthatunk, mivel – ha ez nem is teljesen biztos, mindenesetre nagyon úgy tűnik, hogy most az a folyamat zajlik, amelynek eredményeként – a Vörös-tenger hosszú távon óceánná nyílhat szét. Évmilliók múlva valószínűleg Afrika keleti része leválik a fekete kontinens törzséről.

A vulkanizmus azonban nem csak szemet gyönyörködtető látvány. Az évmilliókkal ezelőtt kialudt vulkánok láváján kiváló termőtalajokat is találunk. Etiópia hegyvidéke igazi kultúrtáj, ahol 3000 méter magasan árpát termesztenek, viszont az erózió ellen teraszrendszerrel kell védekezniük a helyi lakosoknak.

A múlt és a jövő történelme csillan meg a Nílus vizén is: amíg Egyiptom ókori civilizációjának kialakulásához jócskán hozzájárult az etióp területről érkező termékeny iszap, ma a Kék-Nílusra épített vízerőmű az etióp–szudáni határ közelében konfliktusra adhat okot, hiszen az etiópok a Kék-Níluson épített gáttal visszafogják a folyó termékeny hordalékát, ami könnyen háború kirobbanásához vezethet Szudánnal vagy akár Egyiptommal is.

Feltörekvő gazdaság, aggasztó hírek

Bár Etiópia a világ 20 legszegényebb országának egyike, ugyanakkor a 10 leggyorsabban fejlődők között is említhetjük. Kiugró GDP-jükkel lassan búcsút intenek a még látható kőkorszaknak a már szintén jelen lévő 21. századi technológia felé száguldva. Most még a bitumenes utakon terelik a csordáikat, viszont mellettük felhőkarcolók és szélerőművek nőnek ki a földből. A népességnövekedés évente 2,5-3 millió, 16 év alatti a fél ország, és a 18 éves lányok fele már legalább egy gyermek édesanyja. Az urbanizáció megállíthatatlan.

Ezt lovagolja meg jó szimattal Kína, ami vasutat és autópályát épít. Az utóbbi hónapok híradásai azonban nagyon aggasztóak. Etiópiában hónapok óta véres polgárháború dúl, éhínség, humanitárius katasztrófa fenyeget. Hogy hogyan alakul e szépreményű, varázslatos tájakban, természeti és kulturális értékekben gazdag ország jövője, nem tudhatjuk.

Vigyázó szemetek Etiópiára vessétek a földrajzórákon is!

Amíg a mai ötvenesek vagy idősebbek még emlékezhetnek azokra a földrajzórákra, amelyeken a Szovjetunió feketekőszén-, kőolaj- vagy vasérckitermelésének számadataival szembesültek, manapság a földrajzórákon ennél jóval érdekesebb és fontosabb témákkal találkozhatunk: megismerhetjük környező világunkat, azt, hogy milyen is ez a bolygó, ahol élünk, milyen folyamatok alakították ki ma ismert képét, miképpen változhat ez a jövőben, hogyan fogja befolyásolni a klímaváltozás a mindennapjainkat, és miként alkalmazkodhatunk a legjobban a megváltozott körülményekhez. Mindezek tükrében hogyan alakította civilizációját az ember a Föld nevű bolygón, miért és hogyan teszi ezt ma. Ahhoz, hogy választ találjunk ezekre a kérdésekre, sok, Etiópia tájaihoz hasonlóan érdekes és tanulságos esettanulmányt kell bemutatnunk a magyar földrajzoktatásban.