jeleket látok

Az elnevezés a görög para, vagyis jelen esetben „rendellenes” és eidolon, vagyis „kép” szavak összetételéből származik. A pareidolia egy olyan illuzórikus érzet, amely során bizonytalan és véletlenszerű ingereket (többnyire hangokat vagy képeket) konkrétnak és tisztán kivehetőnek érzünk. Az ismertebb példák közé tartozik, amikor állatok alakját véljük látni felhőkben vagy arcokat a Hold felszínének mintázatában, esetleg rejtett üzeneteket hallunk ki a visszafelé lejátszott lemezen.

Ezért látunk arcokat a tárgyakban

Az evolúciós pszichológusok azt állítják, hogy ez a jelenség előnyt jelentett őseink számára, mégpedig az alábbi két okból:

1. Egy csecsemőről nagyobb valószínűséggel gondoskodnak, ha az pareidoliát tapasztal. Carl Sagan csillagász elmélete szerint ugyanis azok a csecsemők, akik egymillió évvel ezelőtt nem voltak képesek felismerni egy arcot, kevésbé mosolyogtak vissza, kevésbé nyerték el szüleik szívét, ezáltal kisebb eséllyel boldogultak. Ezért azt lehet állítani, hogy ez a túlélési mechanizmus tette lehetővé, hogy a pareidolia generációkon keresztül öröklődjön.
2. Védelem a ragadozókkal szemben. Biztonságosabb volt az őseink számára, akikből kifejlődtünk, ha azt feltételezték, hogy arcot, azaz fenyegetést látnak, még ott is, ahol nincs.

Christopher French, a Brit Pszichológiai Társaság munkatársa szerint: „Klasszikus példa erre a kőkorszaki fickó, aki ott áll, vakarja a szakállát, és azon töpreng, vajon az a zizegés a bokrok között tényleg egy kardfogú tigris? Sokkal nagyobb eséllyel maradsz életben, ha feltételezed, hogy az igenis egy tigris, és elhúzol onnan a fenébe – különben ebédként végzed.”

Jeleket látok mindenütt: mit mond ez el rólam?

Gyakran feltételezik, hogy azok az emberek, akik vallásosabbak, vagy hisznek a természetfelettiben, hajlamosabbak a pareidoliára. A tanulmányok viszont azt mutatják, hogy a neurotikus és a negatív hangulatú emberek azok, akik nagyobb valószínűséggel tapasztalják ezt a jelenséget. Ennek az lehet az oka, hogy ezek az emberek fokozottan figyelnek a veszélyre, így nagyobb valószínűséggel vesznek észre valamit, ami nincs is ott.

Az is bebizonyosodott, hogy a nők is hajlamosabbak arra, hogy arcokat lássanak ott, ahol nincsenek is. Ez összefügghet azzal a ténnyel, hogy az arckifejezések megfejtésén keresztül jobban felismerik az érzelmeket.

A pareidolia használata a pszichológiában

Egyes pszichológusok a pszichológiai vizsgálatok során felhasználják a pareidoliát, ezzel tesztelve alanyaikat. A Rorschach-teszt tintafoltjait használva feltárják egy személy feltételezett, rejtett érzelmeit. A teszt olyan képekből áll, melyeket a tinta papírra cseppentésével, valamint a papír félbehajtásával hoznak létre. A pszichológus ilyenkor megkéri páciensét, hogy értelmezze az így kapott képet. Elméletileg a páciens a legbensőbb gondolatait vetíti rá az egyébként véletlenszerű képre. Ezt a terápiás módszert azonban a pszichológusok széles körben vitatják, mivel nem állta ki a tudományosság próbáját.

Mi hasznunk származik a belelátott képekből?

A zürichi egyetemi kórház neurológiai osztályán végzett tanulmány szerint a dopamin magas szintje növelheti annak valószínűségét, hogy értelmet, mintázatot vagy jelentőséget találjunk ott, ahol nincs, és ez azt eredményezi, hogy hajlamosabbak vagyunk hinni például a szellemekben vagy az idegenekkel való találkozásban.

Legközelebb tehát, amikor a hálószobád sötét árnyékában egy arcot látsz, talán megnyugtat majd a gondolat, hogy a pareidolia jelensége valószínűbb, mint egy démon a pokolból. És bár jó lehet azt hinni, hogy eltávozott szeretteinktől kapunk üzeneteket a túlvilágról, véletlenszerű jelek formájában, én személy szerint megnyugtatóbbnak találom, ha tudom, hogy van tudományos vagy pszichológiai magyarázata a szokatlan képek megjelenésének.