Ez a világ 8 legpihentetőbb nyaralóhelye: Európát 3 csodálatos hely is képviseli a listán

GettyImages-1158377055

Ahogyan vannak stresszcsökkenő tevékenységek, úgy vannak olyan helyek a világon, ahol a nyaralás önmagában stresszűzés. A szakértők most megnevezték azt a nyolc helyszínt, ami olyan jó hatással lehet ránk, hogy még hazaérkezés után is hosszan tart az utazás során szerzett élmények hatása.

Minden nyaralásnak az a célja, hogy kikapcsoljon bennünket a hétköznapok rohanásából, és hogy egy kicsit újra önmagunk lehessünk kötöttségek, kötelező feladatok nélkül, hogy fizikailag és mentálisan is fel tudjunk töltődni. A kutatások szerint a legjobb nyaralóhelyek tudományos módon teszik lehetővé ezt a varázslatot.

Kiégés és stressz ellen legjobb az utazás

Pszichológiai tény, hogy már a nyaralás megtervezése jó közérzetet teremt, hiszen azzal, hogy szabadságra megyünk, valami olyan csodálatos dologra számítunk, ami az elmét és a szellemet boldoggá teszi. Különösen nagy jelentősége van ennek akkor, amikor a kiégés újabb és újabb stresszt, illetve szorongást okoz. Ezzel szemben a közelgő kalandos utazás nagy változást hozhat a mentális egészségünkben és az általános jóllétünkben is.

A kutatók nemrég arra a kérdésre keresték a választ, hogy vajon hová érdemes elutazni akkor, amikor valóban önfeledt kikapcsolódásra vágyunk, ami egyaránt megnyugtatja a testünket, enyhíti a stresszt, és olyan nyaralási élményt nyújt, hogy hazatérve azt érezzük, fiatalodtunk néhány évet.

Nézzük, hol van a világ nyolc legjobb helyszíne arra a célra, ha meg szeretnénk újulni!

1. Okinawa, Japán

A Shinrin-yoku, vagyis az erdei fürdőzés az ökoterápia egyik formája, amelyet az 1980-as években fejlesztettek ki Japánban. Az erdei fürdőzés lényege, hogy a természetben eltöltött idővel felébresszük az érzékszerveket, elősegítve ezzel a testi és lelki egészséget. 

Okinawát az teszi különlegessé, hogy egyike a világ öt kék zónájának
Okinawát az teszi különlegessé, hogy egyike a világ öt kék zónájánakIppei Naoi / Getty Images Hungary

Jótékony hatását igen sok kutatás alátámasztja, miután az erdei fürdőzés javítja a szív és a hormonrendszer működését, az anyagcserét, erősíti az immunrendszert, csökkenti a gyulladást, valamint segít a lelki egyensúly megtalálásában.

Japánban több tucat Shinrin-yoku erdő található, ám Okinawát az teszi különlegessé, hogy egyike a világ öt kék zónájának. Ezek olyan földrajzi területek, ahol a lakók bizonyítottan hosszú életet élnek. Az Okinawa északi részén található Yanburu egy szubtrópusi esőerdő hihetetlen biológiai sokféleséggel.

2. Grindavik, Izland

Tornyos vízeséseivel, hatalmas gleccsereivel és lenyűgöző tájaival Izland az évszázad egyik legfelkapottabb utazási célpontja a világon. Grindavik egykor egy álmos kis halászfalu volt, ahonnan könnyű megközelíteni Izland számos, turisták által kedvelt célpontját. 

A Kék Lagúna vize nemcsak stresszoldó, de a pikkelysömört is gyógyítja
A Kék Lagúna vize nemcsak stresszoldó, de a pikkelysömört is gyógyítjaAthanasios Gioumpasis / Getty Images Hungary

Legjelentősebb nevezetessége a Kék Lagúna néven ismertté vált természetes eredetű geotermikus gyógyfürdő, melynek vize a világon egyedülálló ásványi anyagok és algák összetételével rendelkezik. 

Kutatás igazolja, hogy a Kék Lagúna vize javítja a bőr egészségét, még a legmakacsabb pikkelysömörre is gyógyírként hat.

A Kék Lagúna lehetővé teszi a súlytalan lebegést is, ami segíti a relaxációt, ezáltal a stressz csökkentését, valamint növeli az energiaszintet és az általános jóllétet. A lebegés előnye továbbá, hogy csökkenti az izomfájdalmat, a depressziót, a szorongást, a stresszt, és javítja az alvászavarokat.

3. Helsinki, Finnország

Finnország 2017 óta vezeti a világ legboldogabb országainak listáját, fővárosa, Helsinki pedig a világ „legkevésbé stresszes” városai közé tartozik. A kutatók azt találták, hogy a finnek jólléte a természettel való kapcsolatnak és a lassú életmódnak köszönhető.

A Finn Egészségügyi és Jóléti Intézet kutatói által vezetett 2023-as kutatás azt is megállapította, hogy Helsinki bőséges zöld és kék területei gyógyírként hatnak a már gyógyszerrel kezelt depresszióra, szorongásra, vérnyomásra és asztmára. 

4. Bali, Indonézia

A homokos partvonalak, dzsungelek, vulkánok és vízesések szigete Bali, amely biológiai szempontból az egyik legváltozatosabb hely a bolygón. Egy 2022-es pszichiátriai és közegészségügyi tanulmány megállapította, hogy a trópusi vakáció kiválóan támogatja a mentális egészséget. Egyesek úgy vélik, nem véletlen, hogy Bali különösen jó hatással van látogatóira.

Bali természeti adottsága mindenkit lenyűgöz
Bali természeti adottsága mindenkit lenyűgözDiamond Dogs / Getty Images Hungary

A hívők szerint Balin két Ley-vonal is metszi egymást, melyekről köztudott, hogy erős gyógyító energiát hordoznak. A tudomány nem talált bizonyítékot a Ley-vonalak elméletének alátámasztására, de maga a koncepció – akár igaz, akár nem – kiváló lehetőségeket teremt a környezettel való testi és lelki kapcsolatteremtésre.

5. Las Catalinas, Costa Rica

Egy 2013-as tanulmány kimutatta, hogy az emberek az óceán közelében a legboldogabbak. Az óceánparti kisváros, Las Catalinas pedig egyedülálló módon támogatja a stressz levezetését, miután teljesen autómentes, csak gyalog vagy kerékpárral lehet közlekedni, ami lassabb élettempóra, több természetben eltöltött időre és erősebb emberi kapcsolatokra ösztönöz.

6. Sedona, Arizona

Homokkő szikláival, egész évben kék égboltjával és egyedülálló vörös-zöld tájaival Sedona kiváló úti cél mindazok számára, akik vissza akarnak térni a természetbe. Egyike a világon a mindössze 36 tanúsítvánnyal rendelkező Sötét Ég elnevezésű közösségnek, amely varázslatos csillagászati élményt kínál az érdeklődőknek. A kutatások kimutatták, hogy a fényszennyezés fokozza a stresszt, a hangulati zavarokat és az egészségügyi problémákat, míg a sötét égbolt elősegíti a relaxációt és az egészséges alvást.

Sedona varázslatos csillagászati élményt kínál
Sedona varázslatos csillagászati élményt kínálRobert Loe / Getty Images Hungary

Sedona, akárcsak Bali, a Ley-vonalak metszéspontjában fekszik. Az őslakos amerikai törzsek szentnek tartották a területet, amelyet egy nyugodt, gyógyító energia erősít fel, ami segíti a természettel való kapcsolatot, és elősegítheti a nagyobb öntudatot.

7. Exuma, Bahamák

Exuma több mint 360 szigetből áll, és arról ismert, hogy a világ legtisztább, zafírkék óceánvizével rendelkezik. Itt napokat el lehet tölteni a szigetek közti utazgatással, miközben a stresszt automatikusan nyugalomra cseréljük. Több, tavaly elvégzett kutatás is kimutatta, hogy az óceán vizében megélt súlytalanság nyugtató hatással van az elmére.

Az óceán vizében megélt súlytalanság nyugtató hatással van az elmére
Az óceán vizében megélt súlytalanság nyugtató hatással van az elmérePJPhoto69 / Getty Images Hungary

Különösen igaz ez az úgynevezett emlős merülési reflex során, ami akkor lép fel, amikor arcunkat a vízbe merítjük. Ez a reflex lelassítja a szívverésünket és megnyugtatja idegrendszerünket, a vizsgálatok szerint ez hatékonyan enyhíti a stresszt, a szorongást és a pánikot. 

8. Dél-Ibiza, Spanyolország

Ibiza délnyugati partján, a tengerből kiemelkedő Es Vedrà nevű mitikus mészkőszikla a legenda szerint Atlantisz elveszett városának csúcsa. 

Az Es Vedrà a Föld egyik legmágnesesebb pontja. Egyesek szerint még az iránytűket és a madarakat is összezavarja, míg mások úgy vélik, hogy a helynek gyógyító energiája van.

A délkeletre található Las Salinas, az UNESCO Világörökség része, egyedülálló biológiai sokféleséggel rendelkezik. Ez a lagúna különösen sós, lebegésre alkalmas tengervizet biztosít, melyről úgy tartják, hogy segíti a bőr egészségét, a keringést, és oldja a stresszt. A környéken található rózsaszín Torrevieja-tó ásványi anyagokban gazdag, melynek gyógyító erőt tulajdonítanak.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Őszi bekuckózós olvasáshoz tökéletes választás ez a kötet, hisz 42 izgalmas emberi történetet tartalmaz a múlt századból. Régen vajon tényleg minden jobb volt?

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra