A te gyereked haza merne menni, ha megbukott? Így kezeld a rossz bizonyítványt jól

GettyImages-93226601
Olvasási idő kb. 4 perc

Még néhány nap, és a közösségi oldalak megtelnek a büszke szülők fotóival, akik oklevelekkel és kitűnő minősítésekkel fotózzák a gyerekeiket ünneplőben, az iskola kapujában. De mit tehetsz, ha a te gyereked bizonyítványában egy-két egyes is ott virít, és a vakáció közel sem az önfeledt pihenés időszaka lesz?

„Na, milyen lett a bizi?” Hányszor kaptuk meg június közepén ezt a kérdést! Annak könnyű, akinek jeles lett az értékelése, annak már kevésbé, akinek a nyár a pótvizsgára való felkészülésről fog szólni. De nem egyszerű a szülőnek se; a kiabálás nem sokat ér, a megszégyenítés még kevesebbet. Milyen eszközeink vannak arra, hogy motiválni tudjunk, és egyáltalán hogyan kezelhetjük ezt a nem éppen áldásos helyzetet?

Egyes a bizonyítványban? De miről szól? 

Nem minden bukás ugyanaz! Ez az első és legfontosabb, amire felhívja figyelmünket gyermekpszichológus szakértőnk, Standovár Sára. Hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy a gyerek egy rossz időszakon van túl, és bár fél évvel ezelőtt még jó jegyeket kapott, most látványosan leromlott a bizonyítványa. Ebben az esetben mindenképpen a kiváltó oknak kell utánamenni, hiszen komoly pszichés probléma húzódhat a háttérben – magyarázza a gyermekpszichológus. – Lényeges lehet a szakértő segítség, és hogy ne szidjuk a gyereket a rossz jegyekért, hanem azt erősítsük benne, hogy ez lesz jobb is. A legfontosabb, amit a szülő megtehet, hogy próbálja megérteni a kiváltó okot, és azt kezelni. 

Vannak helyzetek, amikor valójában már az is eredmény, ha görbül, azaz egy kettes összejön. Ha a korábbi időszakban a gyereket valamilyen komoly trauma érte – például válás, haláleset vagy akár költözés –, sokszor nem várhatunk tőle jobb eredményt.

Nagyon fontos, hogy ezt a szülő lássa, és elfogadja. Természetesen lényeges, hogy motiváljuk a jobb eredményért, de figyelembe kell vennünk a helyzetét.

Az egyes a bizonyítványban a gyereknek is komoly stressz
Az egyes a bizonyítványban a gyereknek is komoly stresszTetra Images / Getty Images Hungary

Várjuk meg, míg lehiggadunk!

Más a történet, ha a gyerek valójában tényleg nem foglalkozik a tanulással, esetleg rossz társaságba keveredett, vagy akár az osztályában nem sikk, ha valaki jó jegyeket szerez.

„Akadnak olyan időszakok egy gyerek életében, amikor nehezebb őt motiválni. Például az alsó tagozatban még jeles tanuló leronthatja a jegyeit, amikor felsőbb osztályba kerül. A kiskamaszkor ebben nagy szerepet játszik. Ha viszont azt tapasztaljuk, hogy az osztályzatok romlása együtt jár azzal, hogy kimaradozik, vagy akár alkoholt iszik, akkor az azt jelzi, hogy valami nincs rendben” – mondja a szakember.

Az, ha tiltjuk a barátaitól, és szobafogságra ítéljük, nem old meg semmit, viszont fontos, hogy beszéljünk vele. Azonban semmiképpen nem akkor, amikor meghozza a bizonyítványt, inkább hagyjunk egy kis időt magunknak és neki, hogy lehiggadjunk, és azután üljünk le megbeszélni, hogyan tovább. Ha azt érezzük, hogy a tinikorral együtt némi hírzárlat állt be kettőnk között, megkérhetünk olyan felnőttet, akivel szoros a kapcsolata: nagyszülőt, nagynénit, idősebb unokatestvért, barátot. A lényeg, hogy őszintén beszélhessen róla, milyen okokat lát a rossz jegyei mögött.

Büntetés helyett motiválás

Természetes, hogy egy rossz bizonyítvány, főleg egy bukás után nem dicsérjük meg a gyereket. Viszont az sem célravezető, ha megvonunk mindent tőle, amit szeret, vagy megszégyenítjük, büntetjük, figyelmeztet a gyermekpszichológus.

„Bármennyire is szeretne a szülő példát statuálni, nem javaslom, hogy a rossz jegyeknek az legyen a következménye, hogy a gyerek nem mehet el nyaralni, vagy egész nap a szobájában kell tanulnia. A nyár a diákok pihenőideje, a feltöltődésé és a bukásra nem lehet az a válaszunk, hogy mindezt megvonjuk tőle. Sokkal inkább a jó motiválással érhetünk el célt; például, ha felmondja az adott napra előirányzott leckét, elmehet találkozni a barátaival.”

Jóval nehezebb azonban a diák és a szülő dolga, ha évet kell ismételni, hiszen általában ott marad a bélyeg a gyereken, tudják róla a tanárok és a diákok is, és félő, hogy skatulyába kerül. És előfordulhat az is, hogy be kell látnunk: a gyerek képességeivel van a probléma. Talán túl kemény iskolát választottunk neki, vagy az a módszer nem fekszik, amelyet ott alkalmaznak. 

Biztos, hogy jó iskolát választottunk?
Biztos, hogy jó iskolát választottunk?Olga Rolenko / Getty Images Hungary

„Ebben az esetben mégiscsak az a legjobb, ha keresünk egy olyan intézményt, ahol nem kudarcok érik, hanem lehetőséget kap, hogy kibontakoztassa azt, amihez tehetsége van. Így idővel a távolba veszhet a matek egyes képe, és valami pozitív érkezhet a helyére” – összegez Standovár Sára.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek