Thomas Miller az ellenőrzés után egy kamerát helyezett a bőröndjére, hogy videón követhessük nyomon, mi mindene megy keresztül a csomagunk, miután a futószalag elvitte. A felvételt eddig már 16 millióan nézték meg.
A szállítószalagon haladó bőrönd szemszögéből látjuk a személyzet tagjait, a többi csomagot, amellyel együtt ömlesztve a gép csomagterébe kerül. Naponta több mint százezer bőrönd halad át a repülőtereken, így a hibázás lehetősége, már csak statisztikailag is, elég nagy, nem csoda, hogy olyan sok bőrönd elkeveredik.
A poggyászod így utazik a repülőn
Pedig a feladott poggyászokat először vagy robot, vagy emberi személyzet segítségével átválogatják és eldöntik, melyik repülőre kerülnek. Ezután egy biztonsági ellenőrzőponton átvizsgálják őket, hogy megállapítsák, vannak-e bennük gyanús tárgyak. Érdekes, hogy találtunk egy másik, hosszabb poggyászos videót, de a biztonsági ellenőrzés azon sem látszik. Valószínűleg a kamera csak utána kerülhetett fel:
Ezután a rámpákon még egy ellenőrzés, és következik a felpakolás. Jó esetben ezek után a csomagunk megérkezik oda, ahol mi is leszálltunk, majd a futószalagon a kezünk ügyébe kerül.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés