rádió szocializmus

Kilencvenkilenc évvel ezelőtt szólalt meg először a Magyar Rádió, 1925. december 1-jén. Ekkor még a Puskás-féle telefonhírmondóval együtt működött, és még a Magyar Távirati Iroda (MTI) is hozzá tartozott. Ötvenkét évvel később önállósodott és lett a 2015-ig működő Magyar Rádió.

Már sokan talán nem is fogjuk fel, mekkora értéke volt a rádiónak, milyen jelentőséggel bírt hajdanán ez a médium. A Palotanegyedben székelő Magyar Rádió volt a szocializmusban a vezető médium, a rádióból tájékozódott nagyjából mindenki, hiszen a tévé még igencsak luxuscikknek számított. A rádió által kaptak egy szeletet a világból az emberek, igaz, hogy elég szocialista szelet volt, sok-sok propagandával fűszerezve.

A rádió óriási érték volt a szocializmusban, az állam számára is

A szocializmusban élte virágkorát a rádió Magyarországon. 1949-től, a Rákosi-korszaktól egészen a rendszerváltásig, illetve a tévé hatalomátvételéig hatalmas szerepe volt nemcsak a tájékoztatásban, hanem a szórakoztatásban is.

Bár fontos kiemelni, hogy akarva-akaratlanul, de a Magyar Rádió igencsak kivette a részét a szocialista államhatalom fenntartását szolgáló intézkedésekből. Ez magyarul annyit tesz: lefordította az emberek nyelvére a propagandát, és nehezen felismerhető módon osztotta meg velük azt. Persze visszatekintve egészen egyértelmű, hogy mi is történt pontosan, de a vasfüggöny mögé zárva nem volt rálátása az embereknek a szabadon működő médiumokra, és így nem tudtak mihez viszonyítani.

Bel- és külpolitikai műsoroktól kezdve, az irodalmiakon és a kabarén keresztül, egészen a gyermek- és ifjúsági műsorokig mindent adott a rádió. A sportközvetítések legendássá váltak, például az évszázad mérkőzése is 1953. november 25-én, a Magyar Rádió kötelékéhez 1945 óta tartozó Szepesi Györgynek, az Aranycsapat tizenkettedik játékosának tolmácsolásában: "Puskás cselt csinál, lő, góóóól..."

A politikai műsorokon belül különböző koncepciós pereket is közvetítettek, ilyen volt például a Rajk-per, amiről nem túl tárgyilagosan adtak hírt, így az „egy dráma ezer fokon égő bombájaként csapódott le” az emberekben:

A tárgyalás nemcsak a Rajk-bandát leplezte le, hanem gazdáikat is, a galád Titót, az imperialistákat, az amerikai ágyúgyárosokat. Napfényre kerül Tito egész aljas haditerve. Vissza akarta hozni a földbirtokosokat, a bankokat, a csendőröket. Gyarmattá akarta tenni szabad hazánkat. Mindezt úgy akarta a gyűlöletes Tito elérni, hogy legyilkolja népünk legjobb vezetőit, Rákosi, Farkas, Gerő elvtársakat

– hangzott el 1949. szeptember 29-én 11 órától.

A Kádár-korszakban is kihasználta az állam a rádió adta lehetőségeket, a Központi Bizottság (KB) KB-titkárságából féltucatnyian foglalkoztak a rádió (és később a televízió) könnyűzenei tevékenységével. Manapság ezt „Kádárék könnyűzenei rádióaktivitásaként” emlegetik. Rendszerük semmit nem bízott a véletlenre. „Ha kellett, dalokat tiltottak be, ha kellett, akkor pedig úgy alakíttatták a sugárzott számok programját, hogy az a szocialista embertípus általuk meghatározott és elvárt szórakozási formáinak megfeleljen.”

Nem hibázhattak a rádiók a szocializmusban

Valószínűleg senki nem lepődik meg azon a tényen, hogy nem lehetett hibázni. Az állam által gondosan olajozott rádió fogaskerekei közé, olykor-olykor beférkőzött egy-egy homokszem, ami nem maradt következmények nélkül.

„Boros Miklósné: Nov. 16-án a híranyagban szereplő 'Ausztrália' helyett 'Ausztriát' és 16 órás országos sztrájk helyett '216 országos sztrájkot' olvasott. Büntetés: 30 Ft.”

„Regéczi Lilla: Dec. 14-én a lapszemlén '...joggal kell felruházni...' helyett 'lehet felruházni' olvasott. Büntetés: 10 Ft.”

„Kiss László: Dec. 1. Petőfi műsorban 1 perc szünet volt. Ok: nem közölte az üzemessel a stúdióváltást. Büntetés: 30 Ft.”

– olvasható néhány korabeli példa Simándi Irén Politika, társadalom, gazdaság a Magyar Rádióban 1945-1948 című kötetében.

Nem volt helye hibának, ennek ellenére jócskán akadt belőle az ötvenes évek rádióadásaiban, amit nem tűrt el az állampárt. A fenti példák is jól mutatják, mennyire kicsi volt az ingerküszöb ezt illetően, fontos volt, hogy tökéletesen szocialista embereket neveljen a közmédia az állam utasításait követve.

A Magyar Rádió épületének ostroma: 1956. október 23.

Ékes bizonyítéka a rádió akkori kulcsszerepének a tény: az október 23-ai forradalmi események egyik emblematikus mozzanata volt a Magyar Rádió épülete előtti tüntetés, majd a fegyveres harcok az utcán és az épület belsejében. A halálos áldozatok száma a mai napig ismeretlen.

Az '56-os forradalom és szabadságharc lehetőség volt a változásra. A nemzeti öntudat és az általános társadalmi elégedetlenség érzete szimbólumokkal társult, jelképes helyekkel és épületekkel, ilyen volt a Magyar Rádió épülete is.

Egy forradalmár, Pataky Dezső naplójából érdekes részleteket is megtudhatunk az eseményeket illetően, amelyek a rádió épületénél történtek. Azt mind tudhatjuk történelemóráról, hogy a tömeg legfőbb célja az volt, hogy beolvassák a 16 pontot.

Fél hat lehetett az idő, mikor egy kisebb csoport kivált a tömegből és a »Rádióhoz-Rádióhoz« kiáltással elindult a Rádió felé. Én is közéjük álltam, de még nem kiabáltam velük, csak mentem, mentem szótlan, komor tekintettel. Kevesen voltunk. A fiúk, lányok toborozták az embereket = Aki magyar velünk tart!

– szól a részlet a naplóból. Mint tudhatjuk, az eredeti célt nem érte el a tömeg, hiszen a rádió abban a helyzetben, aznap még rendszerhűen reagált. De mivel érezték a folyamatosan növekvő feszültséget, több megoldási lehetőséget is felkínáltak a forradalmároknak, többek között azt, hogy vágókocsit küldenek a tömegbe, és igyekeznek rögzíteni az elhangzottakat. Később kiderült, hogy ezekkel a megoldásokkal csak az időt akarták húzni.

Egy hét elteltével, október 29-én a Magyar Rádió szabadságra szomjazó dolgozói különös nyilatkozattal állt elő, amely az Igazsághoz hű tájékoztatást a magyar rádióban címet kapta, és az október 30-ai Népszavában jelent meg.

A Magyar Rádió eljátszott becsületének visszaszerzéséről van szó. Ezért lehetetlennek tartjuk, hogy azokkal, akik ezen adásoknak értelmi szerzői, szervezői, sugalmazói és kivitelezői voltak, egyetlen becsületes szerkesztő, újságíró vagy a Rádió bármely dolgozója együtt dolgozzék

– írták követeléseik első pontjában.

Összesen három pontban foglalták össze elvárásaikat. A második pontban kijelentették, hogy az új rádiót „az igazság hangján kívánják megszólaltatni”, különös tekintettel a nemzetközi fejleményekre és a Magyarországot is érintő ENSZ-tárgyalásokra. Harmadik pontjukban kijelentették, „a Magyar Rádió térjen vissza a Bródy Sándor utcai stúdióba”, mivel a hatalom akkor önkényesen kizárta székhelyéről a rádió munkatársait, és bujkálva kellett adásokat készíteniük.

Követeléseink haladéktalan teljesítése szükséges ahhoz, hogy a Magyar Rádió az egész nemzet előtt végre a magyar nép rádiója lehessen

– zárták soraikat a Magyar Rádió munkatársai 1956. október 29-én.

Jól jellemzi a szabadságharc leverése utáni átmeneti állapotokat, a bizonytalanságot, hogy 1956. november 16-án a Petőfi Népe hasábjain megjelent egy írás, ami azt taglalta, hogy a Magyar Rádió gyakorlatilag csak zenét játszik egész nap, és nem tájékoztatja az embereket az eseményekről. Hamarosan aztán intézményi szinten, így a Magyar Rádióban is megtörtént a visszarendeződés az október 23-a előtti állapotoknak megfelelően, és évtizedeket kellett várni, hogy a Magyar Rádió dolgozóinak október 29-ei nyilatkozatában felvetett gondolatok megvalósulhassanak.

1957 februárjában indult el a Petőfi Rádió, majd ez év augusztusában a Magyar Rádió és Televízió Vállalat néven működött egészen 1974-es különválásáig. Egyes vélemények szerint a nyolcvanas évek végétől a szólásszabadság megjelenése is érzékelhető volt a rádió műsoraiban.

Ha valami képviselte az állandóságot ezekben az évtizedekben, akkor az a Szabó család volt, 1959. június 30-tól sugározva a Kossuth rádión. A 60-as években igazán népszerűnek bizonyult a 2007-ben záruló sorozat. A máig a fülünkben csengő szünetjelek még ennél is hosszabb ideig szóltak a rádióból, a Kossuthét meghallva sokak számára veszi kezdetét az időutazás, egészen akár 1950-ig:

A rádió ma már csak nosztalgia

2015-ben a Magyar Rádió bezárta kapuit, palotanegyedi épülete jelenleg átalakításokra vár, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetemnek adjon otthont néhány éven belül.

Ma már nem is ugyanazt jelenti a rádió, mint ötven évvel ezelőtt, hiszen megjelent az internet, és az mindent fenekestül felforgatott. Nem kell tekergetni a frekvenciák között, hogy rátaláljunk kedvenc műsorunkra, és időhöz sem vagyunk kötve, hiszen szinte minden állandóan elérhető.

Ha zenét hallgatnánk, rákattintunk valamelyik zenei alkalmazásra, hírekért pedig az online sajtót böngésszük, ami gyakorlatilag óránként friss híreket szolgáltat a világ minden pontjáról. A rádió ma már inkább csak egy háttérzaj, talán a nosztalgia hangja.

A házasság intézménye teljesen mást jelentett a szocializmusban, mint manapság. Ebben a cikkünkben fejtjük ki, milyen is volt a házasság a 70-es, 80-as években.