Ez lett a budai bányatóból, amin a világháború előtt még korcsolyáztak

A Pénzmúzeum épülete (1)

A Budai Postapalota a velünk élő történelem. Naponta megyünk el mellette, beleégett a retinánkba, része a városszövetnek, mégis keveset tudunk róla. Ezen igyekszik változtatni a Pénzmúzeum, mely új időszaki kiállítással jelentkezik. Középpontjában a Postapalota múltja, jelene, illetve építésze, Sándy Gyula áll.

"Évszázados értékünk – Korcsolyapályától a Pénzmúzeumig” címmel új időszaki kiállítás nyílt a Pénzmúzeumban, mely Krisztinaváros egyik legimpozánsabb épületét, a Budai Postapalotát, annak 100 éves múltját és rekonstrukcióját mutatja be. A Pénzmúzeumban megtekinthető kiállítás nem titkolt célja, hogy az ingatlan történetén túl közelebbről is megismertesse az érdeklődőkkel az épület tervezőjét, Sándy Gyula építészmérnököt.

Kevesek előtt ismert tény, hogy az épület területén, a mai Széll Kálmán téren és környékén a múlt század elején egy téglaégető, illetve  egy bányató állt, mely korcsolyázásra és egyéb sportok űzésére adott lehetőséget. Az idillikus környezetet az I. világháború rajzolta át. A világháború lezárását követően az ország újraindítása érdekében biztosítani kellett az emberek közti gördülékeny kommunikációt. A Magyar Királyi Posta- és Távírda a Széll Kálmán téren lévő telket vásárolta meg, hogy felépítse rajta új postaszékházát.

A postapalota épületét 100 éve kezdte el tervezni Sándy Gyula
A postapalota épületét 100 éve kezdte el tervezni Sándy GyulaPénzmúzeum és Látogatóközpont

A Budai Postapalota története

A 100 évvel ezelőtt kiírt pályázatot Sándy Gyula építészmérnök nyerte, aki a két világháború közötti első nagyszabású állami beruházás eredményeként megépítette az ország első modern irodaházát. Az épület Postapalotaként vonult be a köztudatba, a műemlékvédelmi rekonstrukciót követően ma a Magyar Nemzeti Bank tulajdona, és a jegybank által életre hívott Pénzmúzeum helyszíne. A tárlat a Pénzmúzeumban tekinthető meg, kedd kivételével a hét bármely napján ingyenesen látogatható.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Őszi bekuckózós olvasáshoz tökéletes választás ez a kötet, hisz 42 izgalmas emberi történetet tartalmaz a múlt századból. Régen vajon tényleg minden jobb volt?

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra