Pilátus

Annyit bizton állíthatunk, hogy Pilatus mind a bibliai, mind a történelmi szövegekben ellentmondásos figuraként maradt fenn. Nagyjából 10 évig volt Júdea, a mai Palesztina és Izrael római helytartója. A történelem leginkább Jézus Krisztus keresztre feszítésében játszott szerepe miatt emlékszik rá, s a személye körüli rejtélyek miatt nehéz azt mondani, hogy ennél jelentősebb szerepet játszott volna a történelemben. 

Az egymásnak ellentmondó történelmi és bibliai beszámolók vagy egy kegyetlen zsarnoknak mutatják, akit egyáltalán nem érdekelnek az alattvalói, vagy egy bizonytalan és csalódott vezetőnek – és még Jézus Krisztus elítélésének körülményei is kissé homályosak. No de nézzük azt, amiben biztosak vagyunk: Pilátus időszámításunk után 26-tól 36-ig volt helytartó, Tiberius római császár uralkodása alatt. Hogy előtte hol dolgozott, mikor, hol született, mit gondolt az életről, arról nemigen maradtak információink. Találgatni azért persze lehet, legalábbis a történészeknek. Egyes tudósok úgy vélik, hogy Pilatus Itáliában született, a római nemességhez tartozó lovascsaládból. Fiatalkorában talán a hadsereghez csatlakozott, mivel a neve azt jelenti, „dárdával felfegyverkezve”. Tehát elképzelhető, hogy kifinomult dárdadobóként szolgált, és ezért kapta a Pontius nevet. 

Pilatus, a dárdák bajnoka

Warren Carter újszövetségi tudós Portraits of a Roman Governor című könyvében így ír erről: „A többi helytartóról és a római birodalmi rendszerről származó információk alapján joggal feltételezhetjük, hogy Pilatus feltehetőleg valamilyen katonai karriert futott be, amelyben valószínűleg tisztként valamilyen módon kitüntette magát. Abban is eléggé biztosak lehetünk, hogy a római társadalom felső rétegéhez tartozott, családja gazdag volt.” Egy másik történész, Daniel R. Schwartz Anchor Bible Dictionary című könyvéből Pilatus prefektusi teendőiről tájékozódhatunk. E szerint ez egy magas rangú tisztség volt, amely magában foglalta a régió pénzügyeinek és katonaságának felügyeletét, de Pilatus a legfőbb bírói vezetőként is tevékenykedett. Mivel egy zsidó többségű terület római képviselője volt, Pilatus megosztotta feladatait a Szanhedrin nevű zsidó tanáccsal. Nem voltak ugyan jóban, sőt, de kénytelenek voltak együttműködni.

Tudatosan heccelte a zsidókat

Pilatus a munkában töltött tíz éve alatt adókat szedett be, és felügyelte Júdea építési projektjeit. Hírhedtté azonban a törvény és a rend erőszakos fenntartásában játszott szerepe miatt vált. Nem válogatott az eszközökben: Flavius Josephus, első századi római zsidó történetíró azt írja Zsidók háborúi című könyvében, hogy Pilatus egyszer alaposan feldühítette a helyi zsidó lakosságot azzal, hogy Jeruzsálemben mindenhová a római császárt ábrázoló képeket aggatott és mellszobrokat tetetett. Célja egyértelműen a zavargáskeltés volt, semmi más, hiszen jól tudta, hogy a zsidó törvények tiltják a képek készítését, pláne egy hatalmasságról, az már a bálványimádás határát súrolja. Persze a népet sem kellett félteni. Öt napon át lázongtak és tiltakoztak a képek ellen, Pilatus ekkor megparancsolta katonáinak, hogy vegyék körül azokat, akik nem engedelmeskednek, és fenyegessék őket halállal. Ez viszont a visszájára fordult: a zsidók közölték, inkább meghalnak, de nem tűrik meg a képeket. Pilatusnak nem volt más választása, eltávolíttatta azokat. 

Szent vagy zsarnok?

Pilatus ennek ellenére rendszeresen piszkálta a zsidókat, úgy sértette meg őket, ahogy csak tudta. Például a templom pénzéből vízvezetékeket építtetett Jeruzsálemben. Amikor a tömeg szembeszállt vele, katonáival addig verette őket, amíg szét nem oszlottak – vagy meg nem haltak. Lukács evangéliuma is megemlékezik arról, hogy a római vezető galileai zsidókat végeztetett ki, miközben azok épp áldozatot mutattak be a templomban. A vérüket összekeverte a felajánlott áldozatokéval, majd elvonult. Néhány bibliai szövegben azonban Pilatus szimpatikusabb oldalát mutatták be, annak ellenére, hogy ő ítélte halálra Jézust – sőt egyes keresztény egyházak még szentként is elismerik a római prefektust.

Jézus elítélése

Az evangélium szerint például a zsidó tanács, azaz a Szanhedrin azért tartóztatta le Jézust, mert fenyegetve érezték magukat a tanításai miatt (Jézus ugye következetesen és nyilvánosan azt állította, hogy ő a zsidók királya, ami a zsidók szerint istenkáromlásnak és árulásnak minősült). Végül katonák ragadták meg és vitték Jézust Pontius Pilatus elé ítélethozatalra, de Pilatus vonakodott elítélni őt. Az evangéliumok Pilatust ellentmondásosnak és határozatlannak ábrázolják, legalábbis Jézus sorsának mérlegelése közben. „Milyen vádakat emeltek ez ellen az ember ellen?” – kérdezte a Szanhedrintől. „Ha nem lenne bűnöző – válaszolta a zsidó tanács –, akkor nem adtuk volna át neked.” Csakhogy Pilatus nem arról volt híres, hogy a zsidók követeléseire azonnal készségesen ugrott volna. Azt akarta, hogy a zsidók maguk közt, saját törvényeik szerint ítéljék el, őt meg hagyják ezzel békén. Ám egyedül Pilatusnak volt joga halálra ítélni Jézust, a tanácsnak nem. Így nekik az volt az érdekük, hogy a helytartó mondjon ítéletet. 

Ki volt a hibás?

Pilatus annyira kivonta magát az egészből, hogy nyilvánosan megmosta a kezeit. Azaz látta, hogy a tanács tagjai nem adják fel, és akár lázadás is kitörhet, halálra ítélte Jézust, de aztán egy edényben megmosakodott, azaz tagadta a felelősségét, és a zsidókat hibáztatta. Később Pilatus állítólag elrendelte, hogy Jézus keresztjére írják rá: „A názáreti Jézus, a zsidók királya.” Egyesek szerint ezzel gúnyolódni akart, mások szerint komolyan gondolta, és valóban úgy tekintett Jézusra, mint a zsidók királyára. A Heródes és Pilatus levelei című levélgyűjtemény szerint, amelyről nagyon nehéz eldönteni, hogy valós-e, a helytartót állítólag bűntudat gyötörte Jézus keresztre feszítése után. Ez alátámasztaná azt az elméletet, miszerint Pilatus találkozott a feltámadott Jézussal, megtért, szánta-bánta bűneit, és visszavonult hivatalától. (Ennek a lélektani folyamatnak a sajátos értelmezését követhetjük végig Bulgakovnak A Mester és Margarita című regényében.)

Megbízhatóbb történelmi beszámolók szerint Pilatus valójában elveszítette pozícióját, miután lemészároltatott egy csoport szamaritánust, akik szent ereklyéket kerestek egy hegyen. A többi szamaritánus bepanaszolta a kegyetlen zsarnokot Vitelliusnál, Szíria római helytartójánál, aki magasabb pozícióból elrendelhette Pilatus menesztését. Vitellius visszaküldte Pontius Pilatust Rómába, hogy magával a római császárral beszélje meg a felelősségét. Ezután csak feltételezések maradtak: a császár véget vetett Pilatus életének? Vagy életben hagyta, de többé nem bízott rá felelősséggel járó posztot? Annyi bizonyos, hogy a helytartó többé nem kapott uralmat a zsidók felett. 

„Üsd meg, százados, de nagyon dulván!”

Az 1979-es, Brian élete című film az egész történetet szatíraként tálalja, Pilatust pedig egy nevetségesen beszédhibás, a szóvicceket egyáltalán nem értő vezetőként mutatja be. A valóságban talán nem beszélte tökéletesen a héber és az arámi nyelvet, de nincsenek feljegyzések sem dadogásról, sem raccsolásról. Ez persze semmit sem von le sem az eredeti angol nyelvű, sem a zseniális magyar szinkronnal készült film érdemeiből. Michael Palin, a szöveg írója még nyilatkozott is a témában. Elmondta, hogy Pilatust, mivel történelmi, létező személy volt, nem hagyhatták ki a történetből. De eleinte azt sem tudták, mihez kezdjenek vele. A magas státuszú vezetőről a brit uralkodó osztályra asszociált, akik a rokonházasságok miatt gyakran valamilyen beszédhibával küzdöttek. S ahogy ők sem tették soha, Pilatus sem ismeri el a filmben, hogy nagyon fulcsán altikulál.