Petőfi Sándor

Megismerkedésük után pontosan egy évvel ugyanannak az erdődi várnak a kápolnájában fogadott egymásnak örök hűséget Petőfi Sándor és Szendrey Júlia. Majd, ahogy Petőfi Úti leveleiben megírta: „Amint az esküvési hókusz-pókusznak vége lett, rögtön kocsira ültünk, s vágtattunk ide Koltóra. Ez egy kis falu Kővár vidékén, a Láposvölgyben, Nagy-Bányától egy órányira délre...” Itt, a ma már Románia területén található településen felejthetetlen élményekben volt részük a friss házasoknak.

Szerelem, idill és boldogság Koltón

Nem csupán a mézeshetek, hanem már a Koltóra vezető út is izgalommal volt teli, ugyanis a Teleki Sándor kastélyába vezető úton a költőt és a feleségét szállító kocsi kereke eltört. A történteket Júlia könnyedén, mosolyogva fogadta, férjét azonban már sokkal inkább bosszantotta az incidens, ami miatt a fiatal házasok nászéjszakájukat kénytelenek voltak egy nagybányai fogadóban eltölteni.

Gárdonyi Géza a Petőfi nászútja című írásában azt állítja, maga Szendrey Júlia mesélte el egy barátnőjének, hogy amikor beléptek az üres fogadóba, és a tüzes költő meglátott egy széles lócát, nem bírt megálljt parancsolni vágyainak, de Júlia nem igazán lelkesedett az ötletért, és tiltakozása jeléül meg is harapta ifjú férjét.

Petőfi ennek a harapásnak nyomát holtáig hordta az arcán, de persze nem mondta meg senkinek, hogy honnan származott.

A házaspár másnap érkezett meg Koltóra, Teleki Sándor kastélyába. Azért, hogy a fiatalok valóban zavartalanul élvezhessék házasságuk első napjait és heteit, a gróf is elköltözött egy időre az otthonából, és csak egy szakács és annak felesége maradt a házban, hogy gondoskodjon a fiatalokról.

Petőfiék másfél hónapot töltöttek itt, és a visszaemlékezésekből úgy tűnik, ez volt a fiatal pár házasságának legboldogabb időszaka. Erről számol be Úti leveleiben Petőfi, ahogyan hasonló idillről és boldogságról ír naplójában Júlia is, aki szeptember 22-én ezt jegyezte le emlékkönyve:

„Csak mióta asszony vagyok, ismerem az élet legédesebb örömeit és legkeserűbb bánatát. [...] mióta határképen két élet áll előttem, jóban roszban; ezóta értem tökéletesen, mi az: boldog lenni! csak ezóta foghatom föl az élet legszebb, legistenibb oldalát. Én szeretek, s mikor látom hogy szerelmemmel boldogíthatom férjemet, nem jut eszembe aggódni a jövőn, bizonyosnak hiszem egész életünk boldogságát; isten előtt tett esküm dönthetlen biztositékúl tetszik előttem, hogy gyönyöreim a végtelenségbe nyúlhatnak, és a jelen fényességével vonom be a mérhetlen hosszuságú jövőt, mig az ragyog a többi életek között, mint csillag az éj sötétjében.”

28 vers a boldogságról és a bizonytalanságról

Petőfi Sándor a mézeshetek alatt sem tette fiókba a papírt és a tollat, költőként ekkor is termékeny maradt. A koltói kastélyban 28 költemény írt, egyebek között ekkor született meg a Beszél a fákkal a bús őszi szél című vers vagy a Szeptember végén című elégia is.

A felhőtlen öröm és gondtalanság mellett a költeményekben hangot kapott a bizonytalanság, a félelem és az elmúlás miatti aggódás. Mindezt így fogalmazta meg Szeptember végén című versének első versszakában 1847 őszén a költő:

„Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, Még zöldel a nyárfa az ablak előtt, De látod amottan a téli világot? Már hó takará el a bérci tetőt. Még ifju szivemben a lángsugarú nyár S még benne virít az egész kikelet, De íme sötét hajam őszbe vegyűl már, A tél dere már megüté fejemet."

Majdnem tragédiával végződött a nászút

A barokk kúria gyönyörű, ősfás parkjában azonban nem volt mindig idilli az élet, hiszen ekkor már nemcsak a szerelem, hanem a szabadságharc iránti lelkesedés is fűtötte a költőt. Ugyanakkor Júlia nem csupán felesége, hanem igazi szellemi társa is volt a költőnek, és ha kellett, akkor egyenrangú félként vitázott a férjével is, amit Petőfi igencsak értékelt. 

De hiába volt meg köztük a szerelmi vonzalom és a szellemi összhang, a gyönyörű dombvidéken megbújó koltói táj nem sok izgalmat tartogatott a fiatal párnak. A pár, de leginkább Júlia igen sokat unatkozott a Teleki-kastélyban eltöltött hetek alatt, hiszen egymáson kívül szinte nem tudtak senkihez sem szólni. Szórakozást pedig a beszélgetésen kívül csak lovaglás, a közös séták és az olvasás jelentett.

Nem csoda hát, ha az örömbe üröm is vegyült, és miután a házaspár mindkét tagja határozott véleménnyel rendelkező erős jellem volt, megesett, hogy néha-néha civódtak és veszekedtek.  Vélhetően egy ilyen vitának esett áldozatul Petőfi Mézeshetek című verse, amit a legenda szerint a felesége tépett ki abból a jegyzetfüzetből, amibe a későbbi forradalmár költő a műveit írta.  

A koltói vitáknak azonban Pesten is híre ment, és az emberek azt suttogták, Szendrey Júlia fejében még az is megfordult a nászúton, hogy véget vessen életének. Egy beszámoló szerint azért, mert Petőfi valamiért megneheztelt rá, az asszony kiült a kastély egyik magas ablakába, és onnan akarta mélybe vetni magát. Igaz vagy sem, mindenesetre a történet örömteli véget ért, hiszen felesége életét a szobába betoppanó Petőfi megmentette, majd a házaspár ki is békült. 

Weöres Sándor élénk fantáziájával mindent bevetett, hogy meghódítsa a nőket.  Olvasd el melyik vers volt Weöres Sándor „csajozós” szövege.