Az 1624-ben született La Chaise atya, vagyis Père François de la Chaise nem kisebb személyiség volt, mint XIV. Lajos titkainak őrzője a gyóntatópapjaként, s emlékére később kápolna létesült. Az 1700-as évek végén a párizsi temetők egyre telítődni kezdtek, s egyiket-másikat bezárták, megint másikak pedig kinyitottak: egyebek mellett a Montmartre temető a város északi részén, délen a Montparnasse temető, s a keletin Napóleon a császári kinevezése utáni egyik első intézkedéseként 1804-ben La Chaise atya kápolnája köré létesített temetőt.
Döcögve indult
Napóleon császárrá koronázásának és a temetkezési hely nyitásának évében, 1804-ben mindössze 13 sírt rejtett az akkor 17 hektáron Alexandre-Theodore Brongniart neoklasszicista építész kezei nyomán épült Cimetière de l'Est, vagyis Keleti Temetőként is ismert Père-Lachaise, holott máig már milliónál is több elhunytat temettek el itt…
Mi kellett a pálforduláshoz?
A temető, nyitásakor, a belvárostól egyrészt túl távolinak is bizonyult, s az sem volt benne vonzó a leendő „bérlők” számára, hogy az egyház nem áldotta meg. Ügyes marketingstratégia kidolgozására volt tehát szükség, hogy népszerű nyughellyé tegyék, és örömmel odaköltöző holtakkal népesítsék be a temetőt. Az ötlet hamarosan megszületett, s megvalósításához néhány már akkor is nagy elismerésnek és köztiszteletnek örvendő francia hírességet hívtak segítségül a kétségbeesésükben kreatívvá váló adminisztrátorok.
Une bonne idée avec „pöti fifika”
Az 1673-ban elhunyt Jean-Baptiste Poquelin, akit a nagyérdemű leginkább csak Molière néven ismert és szeretett, valamint az egykoron az ő szakmai pártfogásában lévő, szintén ismert és neves íróként 1695-ben jobblétre szenderült Jean de La Fontaine hozták meg, tudtukon kívül, a temetőnek a vártnál is jóval nagyobb népszerűséget. A gyatrán muzsikáló temetőbe még nyitása évében ugyanis nagy csinnadrattával átszállították e két neves francia holttestét, akik új nyugvóhelyet kapva a Pére-Lachaise temető legillusztrisabb és legvonzóbb halottaivá váltak.
Az eredmény pedig azonnal jelentkezett: a következő évben 44 temetést rendeztek, aztán 49-et, és a nyitás utáni harmadik évben, 1807-ben 62-t, 1812-ben pedig már nem kevesebb mint 833-at, így 1830-ra olyan népszerűvé lett a temető, hogy több mint 30 000 halottal büszkélkedhetett. Mindennek pedig egyenes következménye, hogy a Père-Lachaise túlnőtte önnön kereteit, és többszöri bővítésre szorult: 1824, 1829, 1832, 1842 és 1850 is újabb területekkel gazdagította az addigra ikonikussá váló temetkezése helyet, mely azóta meg sem állt a mai többmilliós számig.
Kik férhetnek be?
Napóleon a temető nyitása kapcsán kijelentette: „Minden állampolgárnak joga van eltemettetni, faji vagy vallási hovatartozás nélkül”. A Père-Lachaise ma is fogad be elhunytakat, de meglehetősen szigorú feltételekkel, és várólistára való feliratkozás után. Akinek mégis sikerül, egy 30 éves bérleti szerződést kap sírhelyére, amelyet ha később a család nem vált meg újra, a maradványokat elviheti, míg az elhagyatott maradványokat bedobozolják, felcímkézik, és a temető Aux Morts osszáriumába szállítják másik egy-két millió elhunyt földi maradványai mellé.
Akikkel ez nem történhet meg a Père-Lachaise temetőben:
A teljesség igénye nélkül következzen a temetőben nyugvók igencsak tiszteletreméltó névsora, akik rendkívüli tehetségükkel talán örökre váltották meg a helyüket ezen az exkluzív helyen:
- Honoré de Balzac
- Georges Bizet
- Maria Callas
- Frédéric Chopin
- Eugène Delacroix
- Paul Éluard
- Frankel Leó
- Jean de La Fontaine
- Amedeo Modigliani
- Molière
- Yves Montand
- Jim Morrison
- Édith Piaf
- Camille Pissarro
- Gioachino Rossini
- Gertrude Stein
- Oscar Wilde.
